Ezzel a címmel fogalmazta meg az SZFE-n történtekkel kapcsolatos tiltakozását Sándor Iván Kossuth-díjas író:
Mi jogosít fel ezekre a mondatokra? Írói pályám mellett hosszú évtizedekig voltam a magyar színház- és filmművészet küzdelmeinek, Európa-szerte is elismert eredményeinek, színházi kritikusként, majd lapszerkesztőként /Film, Színház, Muzsika/ tanúja. Tanúja voltam a Főiskolán nevelődött színész és rendező nemzedékek pályaindulásának: Kálmán György, Sinkovits Imre, Garas Dezső, Törőcsik Mari és az utánuk következők sorozatának. Lapszerkesztőként is támogathattam a magyar színházat megújító kiválóságok /Ascher Tamás, Babarczy László, Ruszt József, Székely Gábor, Zsámbéki Gábor és mások/ pályaküzdelmeit, eredményeit. Tanúja lehettem Nádasdy Kálmán,Várkonyi Zoltán direktori, Ádám Ottó, Gellért Endre, Horvai István, Marton Endre és mások tanári teljesítményeinek.
A régi rendszernek elkötelezett Major Tamás szakmai teljesítményeiről például Törőcsik Mari így nyilatkozott több alkalommal: „Nélküle nem lehettem volna színész…” Méltó utódaik a maiak! A már inkább hatalmi emberként, mint eredményes művészként nyilatkozó új fővezető ezt az eredményes múltat-jelent gyalázza meg, mérhetetlen
károkat okozva a magyar kultúrának, művészeti életnek, az Egyetemnek.
A nemzet színház-filmművészetért, kincsünkért aggódó mindenoldalú művészek, politikusok közös ügye az Egyetem eddigi nagymúltú munkájának zavartalan folytatása.
József Attila szavaival: „…gondoljátok meg…”
Sándor Iván Kossuth-díjas író
Öröm számomra, hogy gondolataim Udvaros Dorottya állásfoglalásával is találkozhattak. Ő természetesen nem tudhatja, hogy tanúja voltam első színpadra lépésének. Abban az előadásban, amiről fiatal kritikusként a Film, Színház, Muzsikában írtam 1959. április 23.-án a Kecskeméti Katona József Színház Szent Iván éji álom bemutatóján ötévesen a
gyerekszínészek között Mustármagot játszotta. /Rendező: Németh Antal, Titánia, Dorottya édesanyja: Dévay Camilla/.
(Via Színház Online)
