Balogh Tibor dramaturg, színikritikus, színházi szakíró évek óta a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljának művészeti tanácsadója és versenyprogramjának válogatója. „Amennyiben úgy gondolja, hogy nem ért egyet a színházi életben zajló történésekkel, annak rendszeresen hangot is ad” – olvasható egy vele készült interjú bevezetőjében, így az ágazatban jelenleg legközpontibb téma, a Színház- és Filmművészeti Egyetem modellváltása kapcsán is megosztotta véleményét.
A kérdésre, miért alakultak ki a Színház- és Filmművészeti Egyetem alapítványi fenntartásba kerülésével kapcsolatos ellenérzések, Balogh Tibor úgy válaszolt, „a diákok ellenérzéseit részben a természetes szereplésvágy is ébreszthette, amelyre rá lehetett építeni a pánikhangulatot”, viselkedésük pedig hergelésnek számít. „A tanárok némelyikének szerepe nyilvánvaló. Igaz, a hatalomba ragadtan megöregedni rossz érzés lehet. Fura hallanunk, a hergelő mód további eszközének alkalmazásával, hogy: lemondunk, felmondunk.”
A korosodó professzorok, akik Balogh Tibor szerint rég nem alanyi jogon töltik be tisztségeiket, helyénvalóbb volna inkább a „visszavonulok” szót használni most. Véleménye szerint
a szereptévesztés az egyik tényezője „a szüntelen újralobbanó SZFE-balhénak is”,
illetve az egész ügyet „hiba volt kivinni a digitális bolhapiacra”, hiszen túl nagy az általánosítás az téma részletességéhez képest. „A HÖK helyett a hallgatókkal, a szenátus helyett a tanárokkal kellene a kuratórium tagjainak, a gazdasági képviselőknek is beszélgetésbe elegyedniük.”
Úgy nyilatkozozz, hogy a Színművészeti Egyetem egy „homogén ízlésvilágot alkotó csoportból” jött létre Székely Gábort és Zsámbéki Gábort említve ezzel egyidőben.
„Szabadság-e az, ha buborékban őrzik a hallgatók tudatát?”
„A buborékrendszerben a diák fölvétele a tanár bizalmát jelenti. A tanár nem akar csalódni a jó szemében, ezért igyekszik bebizonyítani magának, hogy a legtehetségesebbeket választotta ki a temérdek jelentkező közül. Próbálja tehát abba az irányba terelni az oktatás-nevelés és számonkérés eseményeit, hogy sikerrel helytálljanak majd a hallgatók a végső megmérettetésen is. Ebben az együttműködésben ott rejlik a sokoldalúságra nevelés elmaradásának veszélye.”
A művészet reformja szerinte már rég esedékes volt. Az autonómiájukat féltő diákok tüntetése kapcsán úgy vélekedik: „A hallgató az autonómiáját a rátermettségében, a mesterségbeli tudásában és a motiváltságában hordozza. A jól felkészült diákból keresett diplomás lesz. Elindulhat egy pályán és befuthat akármilyen karriert, függetlenül attól, hogy van alapítvány és kuratórium, vagy nincsen. Az SZFE tanárai, a hallgatókkal hallgatólagos szövetségben elbliccelték a tényleges egyetemmé alakulást. Kölcsönös függőségbe, szimbiózisba kerültek.”
„A buborék nem ad lehetőséget a külső kontrollra, mert zárt a struktúra”,
sőt, Balogh Tibor szerint ez a mára bevett módszer „súlyosan jövőfertőző” állapotot is eredményezhet.
Konklúziójában arra figyelmeztet, hogy együttműködés hiányában, azaz „ha nem akarják egyetemmé tenni az egyetemet az ott dolgozók”, akkor a „színházi törvényből egyetlen kattintással törölhető a passzus, amely a nemzeti és kiemelt színházak számára a felsőfokú végzettségű művészek foglalkoztatását írja elő.”
(Via origo.hu)
