Török Viola, a Spectrum Színház művészeti vezetőjének sorait a Színház Online hozta nyilvánosságra.
„Én nem hiszem, hogy lenne a világon egy olyan művészeti egyetem, amely zsigeri utálatot érez a puszta gondolattól, hogy esetleg nemzeti vonatkozású kultúrával kellene egy kicsit többet foglalkoznia. Nem tudom milyen újításokat vezetne be a nemrég megalakult kuratórium elnöke, de színházi tevékenysége Beregszásztól Debrecenen át a Budapesti Nemzeti Színházig nemzeti értékmentő és építő jellegű elkötelezettségről tett tanúbizonyságot. Ha azzal fenyegetne, hogy ezután mindent el kell felejteni, ami magyar, még megérteném a félelmet, de ezt a gyűlöletet Budapesten 2020-ban nem hiszem el!
Valóban senki sem kíváncsi azokra a rejtett kincsekre a magyar kultúránkból, melyek feltárására, megfejtésére, újraértékelésére valahogy mindeddig nem került sor… mert nem volt rá idő, akarat, engedély… ember…?
Volt egyszer egy Bartók Béla, aki többek között megírta a Cantata Profanát, a „tiszta forrást” kereső, szarvassá változott fiúkról.” Ihletője az 1930-as évek Magyarországán tapasztalható morális krízise volt.”(Wikipédia)
1955-ben Juhász Ferenc Bartók halálának 10. évfordulóján, ’56.kapujában írta meg „A szarvassá változott fiúk kiáltozását a titkok kapujában”című költeményét. Kiáltó szó volt.
2003-ban „A szarvassá változott fiú kiáltozása a titkok kapujában” című Vidnyánszky Attila által rendezett előadást láthattuk a gyulai várszínpadon, mely számomra meghatározó, sorsszerű élmény volt. A Táncház mozgalmon keresztül „megvilágosodó” muzikológusként is végtelen lehetőségként érzékeltem a rituális színházi előadást, mely a témaválasztás misztériumának is új megközelítést adott az értékek sajátos nietsche-i újraértékelésével. amely mindnyájunkat „a titkok kapuján” át a „tiszta forráshoz vezetett”.
A korabeli visszajelzések is engem igazoltak. „Vidnyánszky Attila a Beregszászi Színház főrendezője izgalmas művet, izgalmas megfogalmazásban állított színpadra. Sejtelmes, expresszív és szürrealista jegyeket magán viselő előadást hoztak létre, híven a műhöz, amely a népballadák világára épül” – írta Szőke Margit a Kultúra c. folyóiratban. Ez a sajátos megközelítés amolyan titkos célként élt bennem tovább, hogy az ide s tova 30 éve felfedezett népzenei, néptánc, népköltészeti, szimbolikus értékeket kultúra és önazonosság erősítő céllal hogyan lehetne felhasználni színházi előadások létrehozásában.
Mivel a főiskolán ilyen irányú tanulmányokat csak magán kezdeményezésből folytathattam, csak kósza gondolatként merült fel bennem, „kár”, hogy ez nincs a tananyagban, de még gondolatban sem jutottam el odáig, hogy a budapesti SZFE-n vajon van-e ilyen irányú oktatás. Az eltelt 17 év meggyőzött arról, hogy az efféle „képzés” valószínű hiánycikk, még mindig nem „érzékenyítenek” méltóképpen a népi, de a nemzeti kultúra iránt sem a színházművészeti egyetemeken. Pedig a 2003-as „Kiáltozás a titkok kapujában” nem talált rossz visszhangra miszerint „Juhász Ferenc 1955-ben írt műve alapján Vidnyánszky Attila ízig-vérig mai, de mégis lelkünk ősi lángjait megújító, hipnotikus erejű remekművet készített. A szarvassá változott fiú a titkok kapujából kiált olyan dolgokról és olyan erővel, amelyek magukkal ragadják még a legkiégettebb embert is. (G.G.Köz-Zöld blog.hu) Lehet, hogy éppen ez volt a baj? Ezt ma kérdezem, mikor ezt a hihetetlen ellenállást és félelmet érzem, pedig csak nemzeti értékek érvényesítéséről, afféle megkésett „rendszerváltásról” is lenne szó: a „szarvasok” kétségbeesett kiáltozásáról, a tiszta forrás elrejtett cseppjeiért. „A kortalan romlatlanság áll szemben a korhoz kötött értékvesztéssel. A Fiú a már és még határán áll egyedül, akinek sem ez a világ, ,sem a másik nem nyújt reális életlehetőséget, illetve ez is az is megához láncolja”- írta Nánai István 2003. október 28-án Vidnyánszky előadásáról .
2020-ban „a Fiú a már és még határán áll egyedül”.(?) A szarvasok meg az erdőben vannak. Értem én: mindenki „Fiú”. A félelem meg elképesztő, mert élet-halál a tét, mikor a gyurcsányista fenyegetőzések közepette mindenki Barabást kiált, mert sose lehet tudni… és ez nem az erdélyi kisebbség régi félelme a már egyáltalán nem elnyomó többségi nemzet iránt, hanem a magukat kizárólagos megmondókhoz való tartozás bűvölete és a lenullázástól való félelem. Lehet, hogy sose derül ki, a mindenkori érintett művészek kinek adnának igazat, de valahol döbbenetes, hogy a rendszerváltás után 30 évvel még mindig harcolni kell a nemzeti kultúráért Magyarországon.
Én mégis azt mondanám: NE FÉLJETEK! A kirekesztők világa „Csalóka szivárvány”
„Színházainkban, filmjeinkben a magyar emberek közérzetét kell kifejeznünk, a körülöttünk levő világról kell árnyaltan gondolkodnunk. Ha ezt nem tesszük, hivatásunknak nem teszünk eleget.”(Székely Gábor,2020)
Úgy legyen!
Török Viola, rendező, muzikológus, a Marosvásárhelyi Spectrum színház művészeti vezetője.”
A szöveg eredetileg a Színház Online-on jelent meg.
