Papageno Radio
- hirdetés -
Intermezzo Állami kitüntetéseket vehettek át művészeink

Állami kitüntetéseket vehettek át művészeink

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

Latorcai Csaba az Emberi Erőforrások Minisztériumának közigazgatási államtitkára a köztársasági elnök megbízásából állami kitüntetéseket adott át október 26-án Budapesten.

- hirdetés -

Latorcai Csaba a kitüntetetteket méltatva arról beszélt, hivatásuk gyakorlása során életüket cselekvően alakították úgy, hogy annak gyümölcsei nemcsak önmaguk, hanem mások javára is válnak. Az ötvenöt kitüntetett tehetsége kibontakoztatásával, szívós, lemondásokkal teli munkával és szorgalommal teremtett és teremt valódi értéket. „Éppúgy formálják szűkebb és tágabb környezetük identitását, mint elődeink, akik ezerszáz éves történelmünk során építői kövei voltak a magyarságunknak, magyarságtudatunknak, Magyarországnak és a magyar nemzetnek”.

Az ünnepségen az államalapítás évfordulója alkalmából adományozott Magyar Arany, Ezüst és Bronz Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetéseit adták át, mert az augusztusban elmaradt a koronavírus-járvány miatt.

MAGYAR ARANY ÉRDEMKERESZT kitüntetésben részesült többek között:

  • Cser Krisztián operaénekes,
  • Gombai Szabolcs táncművész,
  • Halmos Attila, a Tükrös zenekar alapító prímása, a népművészet ifjú mestere, a Páduai Szent Antal Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola zenetanára,
  • Katona Tibor karnagy, zenepedagógus,
  • Kőrösi Csaba színművész,
  • Leblanc Gergely, Harangozó Gyula-díjas balettművész,
  • Vadász Károly cimbalomművész, a 100 Tagú Cigányzenekar szólamvezetője,
  • Varga József, színművész,
  • Hetényi-Kulcsár Klára Judit, a Magyar Állami Népi Együttes táncművésze, a népművészet ifjú mestere.

MAGYAR EZÜST ÉRDEMKERESZT kitüntetésben részesült többek között:

  • Balga Gabriella operaénekes,
  • Haja Zsolt operaénekes,
  • Horváth Adrienn, a Közép-Európa Táncszínház táncművésze,
  • Nemes Zsófia táncművész-koreográfus, a PR-Evolution Dance Company társulatvezetője,
  • Baráth Emőke énekművész
  • Dusa Gábor fotográfus, újságíró.

MAGYAR BRONZ ÉRDEMKERESZT (polgári tagozat) kitüntetésben részesült többek között:

  • Bedő Dorisz balettművész,
  • Majoros Balázs balettművész,
  • Vincze Brigitta táncművész.

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

X
X