1732. március 31-én született, és 1809. május 31-én hunyt el Joseph Haydn osztrák zeneszerző, karmester, operaimpresszárió, énekes és zenetanár, a bécsi klasszicizmus első nagy mestere, a klasszikus szonátaforma tökéletesítője, a szimfónia és a vonósnégyes klasszikus műformájának kimunkálója.
Ki is volt valójában ez a Közép-európai zeneszerző, akinek neve a klasszikus szimfónia és a vonósnégyes atyjaként, jelentős zenei újítóként minden énekkönyvben és zenetörténeti írásban szerepel?
Bár nem volt magyar, mégis nem kicsit a magunkénak érezhetjük a nagy osztrák zeneszerzőt: aktív korszakának mintegy felében, 1766-tól 1790-ig Esterházy „Fényes” Miklós herceg eszterházai rezidenciáján lakott, és az év legnagyobb részét itt is töltötte. A zseniális alkotóművész és a főúri udvar közötti kapcsolat egyedülálló a zenetörténetben. Nincs még egy Haydnhoz fogható jelentőségű zeneszerző, aki ilyen hosszan élt és alkotott volna egyetlen helyen.
A szegény családból származó fiú Bécsben töltötte fiatalkorát: énekelt, tanult, nyomorgott, inaskodott, korrepetált és komponált. 1761-től az Esterházy hercegi család szolgálatába szegült, ahol autodidaktaként tovább képezte magát, majd Eszterházán karmester, zeneszerző és operaimpresszárió lett egy személyben – illetve, egyben a társulat mentora, „Papája” is.
Tevékenységét a rá jellemző szerénységgel így summázta:
„Hercegem meg volt elégedve munkáimmal, sikerem volt; mint a zenekar vezetőjének alkalmam nyílott kísérletezni, megfigyelni, hogy mi fokozza, mi gyengíti a hatást, vagyis javítani, pótolni, törölni és merni. A világtól el voltam szigetelve, környezetemben senki sem tehetett önmagam iránt kétkedővé, és nem gyötörhetett, így aztán eredetivé kellett válnom.”
Mindez Eszterházát egy történelmi pillanatra az európai magas-kultúra egyik centrumává tette, ahonnan a zene fejlődését több emberöltőn át döntően befolyásoló, sőt forradalmasító impulzusok sugároztak ki Európa minden tájára.
Az 1780-as évek közepétől művei a legszélesebb körben játszott darabok lettek: Párizsban egy dekádon keresztül a koncerten játszott szimfóniák 70-80 %-át Haydn művei tették ki. Két londoni turnéja valóságos diadalmenet volt, ahol világsztárként kezelték az akkor 60 éves mestert. Fifikás üzletemberként az első szerzői jogi aktivistaként is tekinthetünk rá: sorra készültek műveinek összkiadásai Párizstól Lipcsén át Berlinig, amelyekre Madridtól Szentpétervárig és Nápolytól Edinburghig királyi és császári családok, a vezető arisztokrácia mellett a fiatal generáció majd minden jeles zeneszerzője előfizetett. Haydn hírneve minden felett állt.
1804-re a nemzetközi Haydn-kultusz valósággal groteszk formában jelentkezett: egy angol harisnyagyáros például udvarias levél kíséretében hat pár gyapotharisnyát küldött a mesternek, amelyek mindegyikébe más-más dallamát szőtték az „Üstdob” szimfónia Andantéjától a Gott erhalte kezdetű királyhimnuszig. Élete alkonyán a stafétát átvették a fiatalok, akik mind őrá hivatkozva tevékenykedtek Beethoventől Neukommon át a francia Cherubiniig. Követőin keresztül művészete még Chopin és Mendelssohn munkásságára is hatással volt.
