Játszotta Hercules Poirot-t, Néró császárt és Feketeszakáll kalózkapitányt, a színészet mellett írt regényt és újságcikkeket, rendezett, filmet és operát. Híres volt remek humoráról, számos klasszikus zenei paródiát készített. Emellett színes családi hátterének köszönhetően legalább öt nyelven beszélt folyékonyan. Sir Peter Ustinov 1921. április 16-án született Londonban, és 2004. március 28-án hunyt el Svájcban.
A fantasztikus társalgó hírében álló Peter Ustinov kedvelt vendége volt a vacsoráknak és a talkshow-knak egyaránt. Remek humora, intelligenciája és pazar anekdotái a társaság középpontjává tették. Utóbbiak forrásáért pedig nem is kellett messzire mennie, hiszen a saját élete is bővelkedett a hihetetlen fordulatokban. Például Indira Gandhi épp neki készült interjút adni, amikor merényletet követtek el ellene és megölték a szikh testőrei.
A színész 1921. április 16-án született Londonban Peter Alexander Freiherr von Ustinow néven. Lengyel zsidó, orosz, etióp és német felmenőkkel rendelkező édesapja, Jona Freiherr von Ustinow 1919-ben az édesanyját és testvérét látogatta meg Szentpétervárott. Ekkor találkozott Nadia Benois festővel, aki a Marinszkij Balettnek és a Szentpétervári Operaháznak tervezett díszleteket. (Édesanyja orosz, olasz, francia és német felmenőkkel büszkélkedhetett). 1920-ben házasodtak össze, majd 1920 februárjában elmenekültek Oroszországból a forradalmat követő események miatt. A színes családi háttérrel rendelkező fiú folyékonyan beszélt oroszul, franciául, olaszul, németül és természetesen angolul.
Ahogy ennek kapcsán Peter Ustinov fogalmazott: az apja német állampolgár volt, aki magánügyben a szovjet Oroszországba utazott, és itt beleszeretett a jövendőbeli feleségébe. Nem sokkal ezután összeházasodtak, és elhagyták az országot, hogy Nagy-Britanniában telepedjenek le.
„És ez az oka annak, hogy én mindezt most angolul mondhatom el önöknek.”
A Westminster Schoolba járt, ahol 14 évesen nyert először díjat egy szatirikus írásával, mely egy diáktársáról, Joachim Von Ribbentrop fiáról szólt. Mivel az egyik róla írott iskolai megjegyzés így szól: „Nagyon eredeti gyermek, ezt ki kell belőle irtani minden áron!” – nem csoda, hogy 16 évesen ott is hagyta az intézményt. A London Theatre Studiónál kezdett dolgozni, ahol revüket írt is adott elő. 18 évesen írta első színdarabját, 24 évesen pedig már filmet is rendezett Hullo, Fame! (1940) címmel.
Ezt követően behívták katonai szolgálatra, ahol egy ideig David Niven tisztiszolgája volt. A két színész életreszóló barátságot kötött. Szolgálati ideje jelentős részét a Katonai Filmeseknél töltötte, ahol toborzófilmeket írt és háromban szerepelt is.
Ez nemcsak azzal járt, hogy autót és sofőrt kapott, de egy engedélyt is, amelyen az állt: „Ez az ember bárhova beléphet és bármit tehet belátása szerint.” Annak ellenére került ide, hogy közölte a sorozótiszttel:
a harckocsizókhoz szeretne kerülni, mert „jobb szeretne ülve harcolni menni”.
A sorozók reakciója: „Ez az ember semmilyen körülmények között nem kerülhet vezető beosztásba.”
Az ötvenes években két zenés paródia-előadást is készített a „Mock Mozart” és „Phoney Folk Lore” címmel. Ezek gegjeit aztán partikon adta elő. Rózsa Miklós, a Quo Vadis? zeneszerzője neki dedikálta első vonósnégyesét. Élete vége felé önálló esttel is fellépett.
A háborút követően a kiugrást, az ismertséget és kritikai elismerést a Henryk Sienkiewicz regényéből forgatott, 1951-es a Quo Vadis? hozta meg számára. Néró szerepéért jelölték először Oscar-díjra. A Broadway-on szerzőként volt jelen, vígjátékokkal és a Rómeó és Júlia modernizált, szatirikus változatával (a darab címe Romanoff és Juliet volt). 1960-ban Stanley Kubrick klasszikus Spartacus-filmjében Lentulus Batiatust, a mohó rabszolga-kereskedőt alakította, mellyel el is nyerte a legjobb férfi mellékszereplőnek járó Oscar-díjat.
A történelmi filmek később is jelentős szerepet játszottak karrierjében: volt többek között Heródes és Mirabeau is. Ő maga is írt regényadaptációkat: a Melville nyomán készített Billy Budd megkapta a brit filmakadémia kitüntetését. Második Oscarját 1964-ben a Topkapi című thrillerben nyújtott alakításáért vehette át. 1968-ban pedig a Forró milliók társírójaként a legjobb eredeti forgatókönyv kategóriában jelölték.
1978 és 1988 között több alkalommal is megszemélyesítette Agatha Christie kis belga detektívjét. Hercules Poirot szerepében az írónő lánya olyan meggyőzőnek találta, hogy kijelentette: ő Poirot! A színész erre szerényen hozzátette: most éppen. Ezek közül a krimik közül talán a Halál a Níluson a legemlékezetesebb, ahol olyan sztárok között nyomoz, mint Angela Lansbury, Mia Farrow vagy Maggie Smith.
A film és a színház mellett Ustinov újságoknak is írt, illetve a televíziónak is dolgozott. Több mint 30 orosz várost látogatott meg közel 10 ezer mérföldet utazva, hogy 1986-ban elkészítsen egy sorozatot a BBC-nek. 1984 október 31-én pedig épp az indiai miniszterelnökre várt annak kertjében, hogy interjút készítsen vele az ír televízió dokumentumfilmje számára, amikor Indira Gandhi ellen merényletet követtek el. Szikh testőrei meggyilkolták az épp Ustinov felé tartó politikust.
Többször járt hazánkban is. Utoljára 2001-ben, amikor a róla elnevezett társadalomtudományi oktatási és kutatási központ megnyitásán vett részt a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen.
Emlékirata mellett könyvet írt Az én Oroszországom címmel a Gorbacsov-korszak Szovjetuniójáról. Több regénye is megjelent. Színdarabjai közül a legismertebb a Félúton a fán, valamint az Ismeretlen katona és felesége.
Ustinov háromszor nősült. Első felesége Isolde Denham (1920–1987) volt, akivel tíz évig voltak házasok, 1950-ben váltak el. Egy lányuk született: Tamara Ustinov. Második felesége Suzanne Cloutier volt, akit 1954-ben vett nőül és 1971-ig tartó frigyükből három gyerek született: Pavla, Andrea és Igor. Harmadik feleségével, Helene du Lau d’Allemans-szel 1972-ben kötötték össze az életüket, ez a házasság a férfi haláláig tartott.
1972-ben Berlinben pedig életműdíjban részesült. 1968 és 1974 között a skót Dundee Egyetem rektoraként tevékenykedett. 1992-től haláláig az angliai Durham egyetem kancellárja volt. 1968-tól az UNICEF nagykövete volt. 1990-ben II. Erzsébet lovaggá ütötte.
Sir Peter Ustinov 1971-től a Genfi-tó közelében, egy kis svájci faluban élt, itt is halt meg 2004. március 28-án szívinfarktus következtében.
(via cultura.hu, imdb, Irish Times)
