Mini Ferenc József foglalta vissza a Szabadság hidat

Szerző:
- 2021. május 7.
Ferenc József miniszobra - forrás: Kolodko Mihály FB
Ferenc József miniszobra - forrás: Kolodko Mihály FB

Kolodko Mihály ismét lecsapott. A miniszobrok alkotója a Szabadság híd történelmének egy darabját és a közlemúltját ötvözte a pici műben.

- hirdetés -

Kolodko Mihály megtalálta a méltó helyet a kicsi Ferenc József-szobornak, mely jóideje útitársa már, ugyanis a kerékpárja vázán himbálózva utazott az alkotóval. Most azonban két lakat segítségével szépen beilleszkedett a Szabadság híd egyik rácsára.

A császár jelenléte nagyon is indokolt a legrövidebb budapesti Duna-hídon, eredetileg ugyanis az ő nevét viselte az építmény.

A hidat 1896. október 4-én adták át Ferenc József jelenlétében, aki az utolsó szegecset maga verte be.

Az uralkodó tiszteletére Ferenc József hídnak keresztelték. A főváros harmadik közúti hídjának elkészültét a hídvámokból finanszírozták, villamosvágánnyal, elektromos és gázvilágítással is ellátták: 12 ívlámpát, 8 izzólámpát, és 48 gázlámpát helyeztek el rajta.

1945. január 16-án azonban a visszavonuló német hadsereg – a többi budapesti Duna-híddal együtt – felrobbantotta. A helyreállítási munkálatoknál a Dunába zuhant hídroncsokat is felhasználták. A budapesti hidek közül elsőként, 1946. augusztus 20-án nyitották meg az újjáépített hidat, ekkor már a ma is használt Szabadság híd néven. Színe azonban eltért a most megszokott – és az eredeti – zöldtől, mivel csak szürke festék állt rendelkezésre, így azzal festették le.

2016-ban ismét jelentős felújítások történtek a hídon, így azt néhány hétre lezárták a forgalom elől és csak a gyalogosok közlekedhettek rajta. Az égből pottyant közteret

a budapestiek alaposan kihasználták a hajnali jógaóráktól az esti koncertekig spontán és szervezett civil események tucatjainak helyszíne lett.

A Szabihídnak becézett kezdeményezés önálló életre kelt, a 2018-as Velencei Biennálén egy ezt az életérzést megörökítő projekt képviselte Magyarországot.

A Szabihíd egyik vicces és vidám jellegzetességei a híd rácsaira kihelyezett függöágyak voltak, ahova bekuckózva gyönyörködhettek a látogatók a városban.

És vajon miben üldögél maga Ferenc József is a kis szobron?

(via wikipedia, Kolodko Mihály Facebook-oldala)

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo