Martzy Johanna, a szépség szenvedélyes szolgálója címmel írt könyvet L. Beke Ágnes Martzy Johannáról, a 20. század egyik kiemelkedő, de mára elfeledett hegedűművészéről. A Püski Kiadó gondozásában megjelenő kötetet szeptember 2-án 15 órakor mutatják be az Ünnepi Könyvhéten.
A szerző, L. Beke Ágnes maga is hegedűművész, aki középiskolai éveiben hallott először Martzy Johannáról. „Konzis tanárnőm, Deák Ágnes a Zeneakadémián ismerte meg Martzyt, és többször mesélt nekem arról, hogy milyen nagyszerű hegedűs volt. A Tanárképző Főiskolán Földes Imre tanár úr zenetörténeti óráin hallottam először Martzy játékát, az ő felvételeivel tanultuk a Bach-szólószonátákat.”
L. Beke Japánban vett CD-ket Martzy felvételeivel, és teljesen lenyűgözte az a fajta játékmód, amit Martzy képviselt. „Úgy éreztem, hogy rátaláltam arra az érzékeny, sokszínű hangra – játékának minden más jó tulajdonsága mellett –, amely számomra az ideális hang. Ettől kezdve kezdtem gyűjteni mindenhol jártamban-keltemben a felvételeit” – meséli a szerző.
A könyv megírásában Martzy Svájcban élő lánya és annak unokahúga volt L. Beke segítségére, utóbbi fényképeket, leveleket és szórólapokat őrzött meg a hegedűművészről. A dokumentumok a kötetben is helyet kaptak, mintegy 160 fotó került be a kiadványba.
L. Beke – bár nem tartja magát írónak – azért vállalkozott a könyv megírására, mert megdöbbentette, hogy ez a nagyszerű magyar hegedűművész saját hazájában mennyire ismeretlen, és még az idősebb korosztály tagjai közül is többen csak a nevét hallották. Szeretné, ha rehabilitálná őt a zenei közvélemény, és itthon is kaphatóak lennének a felvételei, amelyek a nyugati országokban és a Távol-Keleten elérhetőek. A könyvhöz Kurtág György és Kelemen Barnabás írt ajánlásokat, amelyek alább olvashatók:
Kurtág György ajánlása:
„A Bánság szülöttje vagyok, és Temesváron töltöttem a gimnáziumi éveimet. Kardos Magda nagyszerű tanárnő zongorára, Max Eisikovits pedig zeneszerzésre tanított. A temesvári trifólium tagjai közül Stefan Romascanu nagyon jó barátom volt, akivel már Temesváron együtt kamaráztam. Mikor mindketten a budapesti Zeneakadémián tanultunk, elvittük Brahms G-dúr hegedű-zongora szonátáját Weiner Leóhoz. A mester az első tétel után nagyon megdicsért minket. Weiner nagyon ritkán dicsért, és ez az elismerés nagyon emlékezetes maradt számunkra. Stefan Romascanu Zathureczky Edénél tanult. Mikor a Bartók 2. Hegedűversenyt tanulta, rendszeresen én is mentem vele az órára, és játszottam zongorán a zenekari kíséretet. Életének későbbi szakaszában is jó kapcsolatot ápoltunk egymással.
Bánát Gábort is ismertem. Martzy Johannával elkerültük egymást, de lemezekről ismerem a művészetét, és hangszépsége, tisztasága és Mozart- és Schubert-játéka különösen lenyűgözött.
Szeretettel ajánlom ezt a könyvet az olvasóknak, amely emléket állít Martzy Johannának, a temesvári trifólium tagjainak, és egy kicsit Temesvár zenei életének is.”
Kelemen Barnabás ajánlása:
„2021-ben el sem tudjuk képzelni a késő 1930-as, ’40-es évek nyomasztó világát Budapesten. Ekkor vált a kislány Martzy Johannából érett zenész, egy kimagaslóan zseniális hegedűművész.
Hallgatva játékát – hála a fennmaradt megannyi stílusú szenzációs felvételének – átérezni azt a kimondatlan és ki is mondott hozzáadott értéket, mely megszerzése ezekben a nehéz háborús években egy egyértelműen jelentős többlet súllyal bírt, vagyis hogy ez az érték elvehetetlen volt.
Minden hangja mögött egyszerre érezni a feltétlen alázatot, a minden értelemben vett letisztult és őszinte hozzáállást, valamint a szenvedély és a tűz egymás mellé állását. És az elmondhatatlanul komoly és elhivatott, a szó legnemesebb értelmében vett munkát. A »tiszta« játék Martzy esetében sokkal többet jelent a tiszta intonáció vagy a letisztult játékmódnál. Megkísérlem, hogy nem hallottam hegedülésénél éteribb tisztaságú, mégis nagyon egyéni és személyes hegedűhangot.
Különös, hogy mi lehetett az ok, hogy bár bejárta a világ nagy koncerttermeit, a leghíresebb karmesterekkel is játszott, felvételeiért kisebb harcokat vívnak a hanglemezgyűjtők, s mégis például Glenn Gould Amerika egyik legméltatlanabbul elfeledett hegedűművészének mondta. Azt gondoljuk manapság, hogy »régen« elég volt egy nagy versenyt nyerni (Genf – 1947), vagy egy nagy karmesterrel játszani (Mengelberg, Ormándy, Solti…), vagy egy sikeres debütáló koncertet adni (Anglia – 1953), s lábaink előtt hevert a világ. Nos, Martzy Johanna esetében szerencsére talán ez a könyv segíthet kicsit helyrebillenteni a feledésbe merülést, és elérni sok zeneszerető embernél, zenésznél és hegedűsnél, hogy meghallgassák csodálatos játékát!”
Martzy Johanna
1924. október 26-án született Temesvárott. Nyolcéves korában, 1932-ben Hubay Jenő jelölte ki az útját a világhírnév felé, és ő ezt be is váltotta tehetsége és művészi igényessége által. A Magyar Zeneakadémia hallgatójaként 1937–43 között számos díjat nyert el, és Willem Mengelberg karmester kiválasztotta patronáltjává.
A háború átírta a terveit, és 1944-ben elhagyta Magyarországot. 1947-ben a Genfi Nemzetközi Zenei Versenyen a nők között első díjat nyert. Ezután gyorsan ívelt felfelé karrierje, és meghódította a világ színpadait.
Bejárta egész Európát, 1957-től Amerikában turnézott, majd eljutott Afrika és Ausztrália legjelentősebb koncerttermeibe is. A világ legnagyobb karmestereivel és zenekaraival lépett fel.
Nőként elsőként vette lemezre Bach szólóhegedűre írt műveit. Fricsay Ferenccel felvett Dvorák-hegedűversenye még ma is a mű egyik legautentikusabb felvételének számít. Mint kamaramuzsikus is ragyogó pályát futott be a holland Jean Antonietti zongoraművésszel való 15 éves együttműködése idején. 1966-tól Hajdú István zongoraművésszel alkottak duót, akivel 1969-ben, Budapesten is adtak koncertet.
Betegsége miatt a ‘70-években visszavonult a színpadtól, és 1979-ben, 55 éves korában hunyt el.
