Papageno Radio
Intermezzo Semmi jóra nem számíthatnak az afgán muzsikusok a tálibok bejövetelével

Semmi jóra nem számíthatnak az afgán muzsikusok a tálibok bejövetelével

Afganisztán első számú zenei iskolája valódi csoda volt a balsors által tépett országban, de a tálib hatalomátvétellel tíz év munkája veszhet kárba. És nem csupán ennyi: emberéletek vannak veszélyben. Számíthatunk-e bármi jóra azoktól, akik húsz éve csonkítással büntették a muzsikusokat?

Hosszan lehetne sorolni, mi vezetett odáig, hogy augusztus 15-én, két évtized után ismét a szélsőséges, vallási fundamentalista csoport, a tálibok uralják Afganisztánt, de mindennél többet mondanak a napokban az országban készült képsorok, amelyeken afgánok ezrei próbálják elhagyni a fővárost, Kabult amerikai és nyugati szövetséges repülőgépeken.

Afganisztán katonai megszállása 2001-ben, a szeptember 11-i merénylet után kezdődött, de ez a húsz év nem volt elég ahhoz, hogy a törzsi alapokon nyugvó, mesterségesen egyben tartott országban modern polgári vezetés alakuljon ki: a kormány pillanatok alatt kapitulált. Néhány kisebb terület kivételével a Talibán az amerikaiakat is meglepve, rendkívül gyorsan hajtotta uralma alá az országot.

A tálibok 1996 és 2001 között az iszlám saría szerint irányították az országot, és habár a mostaniak megígérték, hogy nem térnek vissza azokhoz a kegyetlen módszerekhez, amiket akkor alkalmaztak – kínzás, erőszakos vallatás, csonkolás, kövezés, fejvétel, a nők bántalmazása –, jó okunk van rá, hogy ne higgyünk az ígéretnek.

Hogy mit jelent a fundamentalisták visszatérő vallásdiktatúrája, azt jól mutatja az Afgán Nemzeti Zenei Intézet (Afghanistan National Institute of Music, ANIM) példája, amely az utóbbi évtizedben a kulturális és társadalmi felemelkedés egyik legszebb példája volt, most viszont – éppen ezért – rögtön bezárni kényszerül.

„Amikor legutóbb a Talibán uralta az országunkat, a lányok nem járhattak iskolába. A nők csak burkában hagyhatták el otthonukat” – írja Dr. Ahmad Sarmast, az intézet alapító igazgatója a Wall Street Journal hasábjain megjelent vendégcikkében. – „A zenét, amely nemzeti identitásunk és emberi méltóságunk elemi része, betiltották.”

A ’96 és 2001 közötti időszakban az afgán zenészeket némaságra ítélte a tálib uralom. A zeneoktatást megszüntették, a hangszereket elkobozták és megsemmisítették, a magnókazettákat széttörték. Megszokott látvány volt a fákon csüngő mágnesszalagok vagy a pozdorjává zúzott rubabok képe. Azt, akit hangszerjátékon kaptak, a kezét vették, aki zenét hallgatott, megkorbácsolták, bebörtönözték. A fundamentalisták minden szellemi intézményre ellenségként tekintettek.

Aztán 2001-ben az amerikai hadsereg megszállta az országot, eltávolították a hatalomból a tálibokat, és az ENSZ támogatásával kormány alakult. 2006-ban visszatérhetett az országba Ahmad Sarmast, aki a kilencvenes évek óta száműzetésben élt – etnomuzikológusként Moszkvában tanult, majd Melbourne-ben, Ausztráliában kapott menekültstátuszt –, és 2010-ben, az afgán kormány és nemzetközi szervezetek támogatásával megalapította azt a zenei intézetet, amelynek célkitűzése volt, hogy „újra felépítse a minőségi zeneoktatást.”

Az ANIM legfőbb vonzerejét az adta, hogy az ősi afgán kultúra megőrzését 21. századi értékek mentén képzelte el. Nem öngyarmatosításról volt szó, nem a nyugati klasszikus zenére oktatták a növendékeket, hanem tradicionális stílusokra és hangszerekre. Afganisztán zenéje ugyanis rendkívül színes. Nyugatról a perzsa zene és költészet, keletről pedig a hindusztáni klasszikus zene hagyott nyomot rajta, hangszereik között éppúgy megtalálhatók a tablafélék, mint a hosszúnyakú lantok. Legfőbb nemzeti instrumentumuk, a rubab egy lantféle, amit ők a „hangszerek oroszlánjának” neveznek, és ma már elektronikus és pop műfajokban is használják.

A Zohra egyik fellépéséről készült videó

Az 21. századiság pedig azt jelentette, hogy az ANIM falain belül fiúk és lányok együtt tanultak (utóbbiak számára az arc eltakarása opcionális volt), az intézmény női növendékeiből együttes alapult Zohra néven, az arra érdemesek – tartozzanak bármelyik nemhez – karmesteri feladatokat vállalhattak. Sok növendéknek az életét mentette meg a zene, mert az utcáról vagy árvaházakból került az iskolába. Volt, aki pár hónappal azután, hogy rágógumit árult Kabul utcáin, egy New York-i színpadon Csajkovszkij zenéjét játszotta a többiekkel. Az ANIM muzsikusai ugyanis számos turnét tettek szerte a világban, felléptek Európában, Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban is, többek között a davosi Világgazdasági Fórumon, a Kennedy Centerben és a Carnegie Hallban. Az Afgán Zenei Intézet valódi sikertörténet volt: „Egy látogató Afganisztán legvidámabb helyének nevezte” – írta az igazgató, aki 2018-ban a rangos Polar-díjat is átvette. „Számomra a sikert az afgán lányok és fiúk széles mosolya jelezte, akik büszkén meséltek a sikereikről. Soha nem éreztem magam olyan büszkének, mint amikor egy fiatal csellista eredményesen vizsgázott, vagy egy pici fiú első dalát játszotta el rubabon.”

A Polar-díj kapcsán készült portréfilm

Most, húsz évvel később az afgán zenészek újra attól tartanak, hogy a rubab húrjai elnémulnak – nem ok nélkül. Miközben a tálib fegyveresek házról házra járnak Kabulban és más, nagyobb városokban, konspiránsok, újságírók, az előző rendszer emberei után kutatva, sokan elássák a hangszereiket, hogy később majd visszatérhessenek értük. Az Afgán Nemzeti Zenei Intézet egyelőre bezárt, honlapjukon adományokat gyűjtenek, hogy tanulóikat, tanáraikat és hangszereiket biztonságba tudják helyezni. „Soha nem tudjuk már feladni a zenét és az életünket” – írja Sarmast, aki nem derűlátó. Az utóbbi években sok afgán muzsikus kapott életveszélyes fenyegetéseket, sokakat elraboltak, megöltek. 2014-ben egy iskolai műsor vált robbantásos merénylet célpontjává.

Sarmast elkötelezte magát amellett, hogy megvédje iskoláját a táliboktól. Szerinte a zene nem csak szórakozás, és nem is pusztán művészet, hanem „egy hatalmas erő, amely meggyógyíthatja a háborúktól sújtott afgán népet.” Hogy képes-e az Afgán Nemzeti Zenei Intézet megmaradni, azzal kapcsolatban borús kilátásaink lehetnek.

(Via NY TimesNPR, WSJ)

Promóció

Ne maradjon le semmiről!

Hírlevelünkben minden csütörtökön megkapja a legfontosabb kulturális híreket és a következő hét legjobb programjait.

A feliratkozással elfogadom a Papageno Consulting Kft. adatvédelmi tájékoztatóját!