1931. május 14-én született és 1981. október 14-én hunyt el Huszárik Zoltán posztumusz Kossuth-díjas, Balázs Béla-díjas rendező, érdemes művész.
Huszárik Zoltán Egy domonyi parasztcsaládban jött a világra, édesapját kétéves korában vesztette el, édesanyja egyedül nevelte. A sokoldalú és művelt fiatalembert egyszerre vették fel a szegedi orvosi egyetemre, a képző- és iparművészeti főiskolára és a színművészeti főiskolára.
A filmrendezést választotta, de 1952-ben politikai okokból kirúgták, ezután volt olajbányász, biztosítási ügynök, szobafestő, dolgozott Vajdahunyad várának restaurálásán, közben szülőfalujában anyja földjét is művelte.
1957-ben a Hunnia filmgyárba került ügyelőnek, Várkonyi Zoltánnak két évvel később sikerült kijárnia, hogy visszavegyék a főiskolára. Ekkor rendezte Játék című ötperces néma etűdjét, amelyben két rab a börtönablakon besütő napfényt kihasználva a rácsárnyék kockáin rendez sakkpartit kenyérből gyúrt figurákkal.
Diplomáját kézhez véve a filmgyárban lett rendezőasszisztens, emellett festett, grafikákat és könyvillusztrációkat készített. 1963-ban forgatta Groteszk című kisfilmjét, 1965-ben készült a számos díjjal kitüntetett, alig húszperces Elégia Nagy László Búcsúzik a lovacska című versének ihletésére. Ezt a művét sokan a magyar újhullám egyik filmnyelvi csúcspontjának tartják.
Negyvenévesen forgatta első játékfilmjét, a Szindbádot, a főszerepben Latinovist Zoltánnal és Dajka Margittal. Huszárik célja nem a regény megfilmesítése, hanem Krúdy világának képi megjelenítése volt, így született meg a legszebb magyar filmek egyike. Az expresszív képi világot nemcsak a rendező képzőművészeti érdeklődése és Sára Sándor operatőr gyönyörű közelképei, hanem Morell Mihály vágó kiemelkedő szín- és arányérzéke is segítette.
Huszárik Krúdy világát szuverén módon, mégis hitelesen mutatta be, az Elégia után játékfilmben is kiteljesítette a szöveg, a kép és a zene egységét magába foglaló új filmnyelvet.
Az elmúlásról, az életről és a halálról szóló Tisztelet az öregasszonyoknak és az A piacere (Tetszés szerint) című dokumentumfilmje több díjat nyert külföldi fesztiválokon.
Második játékfilmje, az 1980-ban készült Csontváry főszerepét Latinovits már nem játszhatta el, és bár többen Huszárikra osztották volna, ő végül a bolgár Ichak Finci mellett döntött. Alkotásában kivételes érzékkel komponálta eggyé a festőgéniusz és az őt alakító színész sorsát, fogalmazta meg véleményét a világról, az emberről, a közösségről.
A bemutatót Huszárik Zoltán nem sokkal élte túl, 1981. október 14-én Budapesten váratlanul meghalt. A rendkívüli képteremtő tehetségű rendező érdeklődött a képzőművészet iránt, színészként szerepelt Szabó István Budapesti mesék, Gaál István Zöldárban, Sára Sándor Holnap lesz fácán című filmjében. Forgatott portréfilmet Amerigo Tot szobrászról, készített lírai riportot Ladányi Mihállyal és Kormos Istvánnal, Debrecenben megrendezte Örkény Macskajátékát, és novellákat is írt.
Huszárik Zoltánt 1971-ben Balázs Béla-díjjal, 1978-ban érdemes művész címmel tüntették ki, 1990-ben posztumusz Kossuth-díjat kapott. Lánya, Huszárik Kata a színészi pályát választotta.
