1907. október 13-án született Nagyváradon, és 1986. május 24-én hunyt el Budapesten Dajka Margit színművész. „Addig kínlódott, amíg meg nem találta azt az ajtót, ahonnan rálátott az igazságra. Onnantól kezdve pazar volt” – idézte fel a színésznő különös munkamódszerét Darvas Iván.
Az I. világháború idején Nagyvárad utcáin újságot árult, onnan ismerte Emőd Tamást, Ady Endrét. Színpadon először kilencévesen állt először, a liftesfiút játszotta a Nagyváradi Szigligeti Színházban a Sztambul rózsája című operettben. 15 évesen, miután elvégezte Hetényi Elemérnek, a színház főrendezőjének magán-színiiskoláját, a színház tagja lett. Hamarosan Kolozsvárra szerződtette Janovics Jenő, ahol szubrett és naiva szerepeket alakított. Kolozsvárról Miskolcra szerződött, 1928-29-ben Szegeden játszott. Itt látta őt Jób Dániel, a Vígszínház igazgatója Emőd Tamás és Török Rezső Két lány az utcán című darabjában, és kolléganőjével, Titkos Ilonával együtt szerződtette. A fővárosban is ezzel a darabbal mutatkozott be, meghódítva a közönséget és a kritikát.
1936-1940-ben a Nemzeti Színház tagja volt, majd Budapesten csak szerepekre szerződött. Az 1940-ben megnyílt Madách Színház nyitó darabjának, Móricz Zsigmond: Kismadár című játékának főszerepét, Kis Erzsit hatalmas sikerrel alakította. Bár nem erről a produkcióról, de egy alkalommal így fogalmazott róla Móricz Zsigmond:
Irtózatos, mennyi van ebben a színésznőben: szétfeszíti minden szerepét.
1943-ban a Magyar Színházban Hanna szerepét játszotta Hauptmann: Henschel fuvaros című drámájában. 1945 után különböző színházakban játszott, 1948-ban a Madách Színház tagja lett, majd a Petőfi, később a Thália Színházhoz szerződött. A szubretteket és a naivákat felváltották a drámai hősnők és anyaszerepeket, de minden alakítását humor, bölcsesség jellemezte. „Ötven éven át volt divatos színész. Sosem ment ki a divatból, noha stílusok jöttek, stílusok mentek. Dajka emberi közlései nem évültek el” – írta róla nekrológjában Molnár Gál Péter, a kritikus, akitől a tragikomika jelzőt is kapta.
Alakította Stázit (Csárdáskirálynő), Natasát, majd Vasziliszát (Éjjeli menedékhely), Mását, majd Irinát (Három nővér), Murzaveckaját (Farkasok és bárányok), Tótnét (Tóték), Orbánnét (Macskajáték). Nem volt véletlen a Szindbád Majmunkájának ihletett szerepformálása sem: „Krúdy azonban úgy élt bennem — sőt még teljesebben, mondhatni, álmaimban —, mint Gorkij vagy Csehov.” Van, aki először Bors néniként találkozott vele, és van, aki a Torockói menyasszony Patkós Nagy Rózsijaként, mások a Liliomfi Kamillájaként őrzi őt emlékeiben, televíziós felvételei közül Csiky Gergely Nagymamájának címszerepe a legismertebb.
Gaál István filmrendező egy alkalommal megpróbálta megfejteni a Dajka-titkot: „Hallatlan könnyedség áradt belőle játék közben, s tudtuk, hogy ezt az áradást megpróbáltatások előzték meg. Mindig teljes átéléssel próbált. Sok rendező félt tőle, mert nem lehetett pontosan tudni, mire számíthat az ember munka közben. Valóban nem volt könnyű partner, mert sokszor egy jeleneten belül képes volt hangulatváltásokra. Hogy jól menjen a munka, egy bizonyos fordulatszámra pörgette föl magát, s ezt a folyamatot türelmesen végig kellett nézni. Nem szabadott túlpróbálni sem a jelenetet, mert már a kezdetektől kincseket mutatott meg magából. Dajkával mindig lélegzett a vászon. Akkor is, ha nem szólt semmit. Úgy állt önmaga mögött a filmvásznon, akár egy mágus. Ez volt a titka.”
Dajka ezzel szemben nem látott semmi titkot a szereplformálásban: „A legklasszikusabb szöveg sem olyan kotta, amely egészen pontosan vezetheti a dallamot. Az ember máshonnan is merít, nemcsak a szövegből. Ha a szöveg valóban érdekes, akkor az mögöttes vonulatokat is sejtet, és ezeket dalolja el a színész. Ha meg érdektelen a szöveg, akkor szemfülesen kell pótolni, tudatosan meríteni a sokszemélyes lélekből. Az ellenszenves alakok színpadi megformálásával pedig valahogy úgy vagyunk, hogy talán ezt még könnyebb hitelesen megcsinálni, mint a számunkra rokonszenvesekét. Ha valakivel egyetértünk, abban kicsit önmagunkat is látjuk, tehát kevésbé éles vele szemben a kritikánk. Ha ellenben valaki nem tetszik, vagy valami nem tetszik benne, azt élesen tudjuk: miért nem tetszik.”
