Idén második alkalommal lép vízre a Hagyományok Háza nemzetközi portfóliója

Berta Alexandra - fotó: Hutter Katalin Cecília

A május 25-i nap egy igazi csemegének ígérkezik azok számára is, akik aktívan kísérik figyelemmel a népzene és a világzene színterét, és még inkább azok számára, akik még csak most ismerkednek ezzel a zenei műfajjal. A Hagyományok Háza nemzetközi portfóliójába választott 8 zenekara különbözőképpen nyúl az autentikus zenéhez és formálja sajátjává a rendelkezésünkre álló dallamkincseket.

Május 25-én 11 órától mutatkozik be a Hagyományok Háza 2019-es nemzetközi portfóliójába bekerült 8 banda: a Bajkó zenekar, a Pengetős Trió, a Berka együttes, a Babra, a Dalinda, a Tázló együttes, Debreczeni- Kiss Helga és a Magos együttes. A tavalyi alkalomhoz hasonlóan a Trip hajó két termében zajlana a koncertek, egymással nem ütközve, dinamikusan kapcsolódva egymáshoz.

De kiket is hallhatnak aznap, ha ellátogatnak a hajóra? Bemutatunk két inspiráló és ígéretes formációt.

Ide kapcsolódik:
A legígéretesebb világ- és népzenei együttesek a Hagyományok Háza nemzetközi portfóliójában

„Jobb láb lép és bal láb lép. Vonó le és vonó föl. Színe és visszája. A Bajkó zenekar lemeze ráérősen, egyensúlyra törekedve járja körül választott témáját: Közép-Erdély régies, gazdag vonószenei hagyományát. Minden erdélyi táj párosan, két-két zenei nyelven üzen: a Mezőség magyarul és románul (2–3), a Kis-Küküllő vidéke magyarul és cigányul (4–5), a Kis-Szamos melléke megint csak magyarul és románul (6–7). A felvezető szám pedig modernebb, városiasabb hangzású kalotaszegi muzsika (1). A hét összeállítás szép szövetű kapcsolati hálót rajzol ki, amely mindegyik szám sajátosságait kiemeli. De ha hátrébb lépünk, azt is megmutatja, hogy a magyarként, románként, cigányként számon tartott elemek valójában ugyanazon közös erdélyi hagyomány árnyalatai.” – Lipták Dániel így nyilatkozott a 2013-ban alakult Bajkó zenekar első lemezéről.

A vidéki, zenekedvelő fiatalokból álló, autentikus népzenét játszó zenekar aktív tagja a mozgalomnak, feltörekvő nemzedéke az újgenerációs népzenészek világának. Az együttes tiszta forrásból merített dallamokat szólaltat meg, a Kárpát-medence számos szegletéből. Legfőbb összetartó ereje a formációnak a barátság és szüntelen zenei fejlődésre törekvés.

Az autentikus népzene mellett megszólalnak olyan különlegességek, mint például a Dalinda. A három énekesnőből összeálló a cappella formáció autentikus és modern hangzások segítségével meséli el nekünk a női lét szakaszait. 2015 óta koncerteznek és azóta lehetőségük volt fellépni a legnevesebb magyaroszági koncerttermekben, fesztiválokon. 2017 nyarán meghívást kaptak Kínába és Belső-Mongóliába, így turnéjukon több nemzetközi fesztiválon is előadhatták műsorukat.

A Táncház-Népzene című lemezek rendszeres közreműködői. Debütáló lemezüket 2018-ban adták ki, amit a Fonó Budai Zeneházban mutattak be teltház előtt. 2018-ban és 2019-ben meghívást kaptak a MÜPA Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben megtartott Újévköszöntő Gála és Népzene Ünnepe rendezvényekre. A Sebő-együttesnek is rendszeres vendége az a cappella formáció, többek között a Sebő60 jubileumi ünnepségen is közreműködtek. 2018-ban a Kongresszusi Központban a felkapott Trió Mandili a cappella trióval adtak koncertet, idén pedig a szintén három női énekes, a L.E.J. előzenekara lesznek az A38 hajón. „Biztos alapokon, mértékkel kísérleteznek. Nemcsak a karzatnak szólnak, és nemcsak birtokolni akarják az folklóranyagot, hanem gondolnak is róla valamit, és képesek lehetnek tágabb körrel is megszerettetni a népdalokat.”- Weyer Balázs

És mindez csak egy aprócska szelete a hajón ígérkező és a Budapest Fokfest kínálta programoknak. Ha valaki nem bírná a hullámokat, akkor 16:00-kor a Hagyományok Háza színháztermében a Májusi táncot tekintheti meg, melynek résztvevői több generációs hagyományőrzők. Ezt követően pedig a hajnalig tartó táncházban élvezhetjük tovább a népzene és néptánc világát.

Az este folyamán a Fonó Budai Zeneházban Canlar és Erdal Salikoglu, illetve Guessous Majda Mária mutatkozik be Vardan Hovanissian és Emre Gültekint megelőzően a török est keretein belül.

Ide kapcsolódik:
Különleges török zenék is megszólalnak 10. jubileumi Budapest Folk Festen

Ha pedig egy kicsit felfűtöttebb ritmusokra vágyik valaki, az a Kobuci kertben a flamenco világhírű képviselőjének jazzel és klasszikus elemekkel fűszerezett gitárjátékát hallgathatja meg.

Ide kapcsolódik:
Neves roma előadók is fellépnek a 10. Budapest Folk Festen