Roby Lakatos hegedűvirtuóz, a magyar cigányzene elsőszámú előadója, vagy ahogyan ő mondja magáról, egy valódi „világzenész” vehette át idén a Mondo Musica Awards díjat Cremonában, mely egyike a legrangosabb zenei elismeréseknek. Az elmúlt években olyan legendás művészek kapták meg ezt a kitüntetés, mint Alfred Brendel, Shlomo Mintz, Michael Nyman vagy Krzysztof Penderecki. Roby Lakatossal a díjjal kapcsolatban beszélgettünk többek között pályája kezdetéről, zenéje és előadásmódja egyediségéről és a fiatal tehetségek fejlesztéséről, amelyben ő maga is nagy szerepet vállal saját alapítványán és koncertjein keresztül. De amellett sem mehetünk el szó nélkül, hogy a művész néhány napja megjelent a legújabb albuma, a Double Standard máris aranylemez!
– Habár már számos fontos díjjal jutalmazták munkáját világszerte, az újabb és újabb rangos kitüntetések megállíthatatlanul érkeznek önhöz még ma is. A folyamatos elismertség, vagy úgy is mondhatnánk, kiválóság érzése is válhat a mindennapok részévé, meglepetést már nem okozó rutinhelyzetté, illetve elvárássá? Vagy még a sokadik díj is okoz megelégedettséget és örömöt az ön számára?
– Természetesen mindig kellemes érzés számomra az elismerés, de igaz, ami igaz, van már belőle elég sok, a világ minden részéről. A Mondo Musica Awards persze a legrangosabbak, legfontosabbak közé tartozik, amiből minden évben csupán egyet adnak át, legtöbbször hegedűsöknek. Nagy örömmel tölt el, hogy Maxim Vengerov után rám esett a választás 2019-ben, és idén, 2021-ben személyesen vehettem át a díjat, amire tehát a kihirdetéstől számítva két év elteltével kerülhetett csak sor, a világjárvány miatt. Az átadó után egy koncertet is adtunk Michael Guttmannal, másnap pedig a Pietrasanta fesztiválon léptünk fel a zenekarommal, nagy sikert aratva, telt ház előtt. Ott is látszott, hogy az embereknek mennyire hiányzik az élő zene, a koncertélmény.
– Ebben a frissen átvett cremonai díjban pontosan milyen üzenet rejlik?
– A Mondo Musica Awards a neve alapján is egyértelműen összekapcsolható számomra a világzenével – ami persze az én olvasatomban több egy tradicionális elemeket vegyítő műfaji-zenepiaci besorolásnál. E díj átvétele után most talán tényleg kimondhatom, ezzel elismerik: jelenleg engem tartanak az igazi világzenésznek. Amellett, hogy mindenütt játszom, ez inkább a zenében nyilvánul meg természetesen.
– Ön szerint mi teszi a játékát ennyire kivételessé?
– Amikor 35 évvel ezelőtt, 1985-ben, Belgiumba költöztem, létrehoztam egy olyan egyedi stílust, ami azóta is létezik. Szerencsésen fennmaradt, hiszen a fiatalok továbbjátsszák. Nem én neveztem el, hanem egy brüsszeli újságíró adott neki nevet egy 1996-ban írt cikkében, miután meghallgatta a BOZAR-ban az első, a Deutsche Grammofonnál felvett lemezünk bemutatókoncertjét. Elmondtam neki a tőlem kért interjúban, hogy a zenét, amit játszom, pontosan úgy kell elképzelni, mint egy negatív fotót: például, amit régen lassan játszottak, én azt felgyorsítottam, vagy épp ellenkezőleg. Mindennek az ellentettjét alkalmaztam, így alakult ki az a direkció, ami a klasszikus zenéből, a jazzből és minden fajta cigányzenéből áll össze – utóbbiban benne foglaltatik a magyar mellett a balkáni cigányzene, a flamenco, esetleg a mariachi, természetesen a francia manouche zene, Django Reinhardt muzsikája, és így tovább, a végtelenségig. Tehát az újságíró a másnapi cikkében úgy fogalmazott: ez egy unortodox cigány fúziós zene, ami egy igazán találó definíció.
Az egész világon nagyon kedvelik ezt a színes játékmódot, hiszen valóban meg lehet benne csillogtatni a hangszertudást, másrészt a zenekar összetétele sem mindennapi, annak idején ugyanis ezt is megváltoztattam: a tradicionális cigány együttesek felállásához képest az én zenekaromban van gitár és zongora, ami nem mondható evidensnek.
Ugyanakkor van nagybőgő, hegedűk és cimbalom is, ami veszélyes vállalkozásnak tűnhet, hiszen a zongora és a cimbalom elvileg ütik egymást, viszont mi olyan aranzsmanokat találtunk ki annak idején, amelyek révén ez a két hangszer együtt tud játszani. Nem csoda, hogy ha meghallják valahol a zenénket, többnyire rögtön felismerik, hiszen ténylegesen kialakítottunk egy speciális hangzásvilágot a gitár, a zongora és a cimbalom közös játéka által. Úgy gondolom, hogy a Mondo Musica Awardsra is épp emiatt jelöltek engem.
– A zenei és hangszerelési kötöttségek mellett azért az improvizáció is fontos szerepet játszik ebben a bizonyos unortodox cigány fúziós stílusban.
– A rögtönzés valóban lényeges elem a zenénkben, de természetesen csak komoly keretek között alkalmazható, aminek az az egyik oka, hogy játék közben nagyon gyakran váltunk át egyik stílusból a másikba. Ezeknek az átmeneteknek pedig nagyon ízlésesnek kell lenniük.
– Mindebben bizonyára nem tud akárki méltó partnerként részt venni. A zenekarában játszó művészeknek a technikai felkészültség mellett még milyen készségekkel kell rendelkezniük?
– Ebben a stílusban nagyon fontos, hogy mindenki kiváló jazz-zenész, cigányzenész és klasszikus zenész legyen egyszerre. Szerencsés vagyok, mert mindig olyan muzsikusokkal játszhattam együtt, akik ezt az összetett tudást birtokolták, és ez jelenleg is így van: Szakcsi Lakatos Róbert, Szakcsi Lakatos Béla fia zongorázik nálunk, a gitárosunk Ladányi Gábor, akit még Brüsszelben ismertem meg, mert odajárt főiskolára; a világhírű Lisztes Jenő cimbalmozik, Csikós Vilmos pedig nagybőgőn játszik a zenekarban, ahol én vagyok az első prímás, Bóni László pedig a második hegedűs.
– A hangzás mellett a színpadi megjelenésük is figyelemre méltó, önnek pedig egyértelműen védjegyévé vált a különlegesen elegáns, színes ruhadarabok és kiegészítők viselése. Elvárja, hogy ezekre az apró részletekre mindenki nagy hangsúlyt fektessen a zenekarból?
– Nem szoktam beleszólni abba, hogy a zenészek mit vesznek fel a koncertekre, de azt meg kell hagyni, tényleg szeretem a speciális darabokat, ami persze valamennyire a többiekre is „átragad”. A lényeg az, hogy sosem öltözünk egyenruhába. Sokkal inkább kedvelem, ha mindenkinek megmutatkozik a saját stílusa ebben is, mint ahogy a zenében.
– Bizonyára a fiatal tanítványai is kíváncsiak arra, hogy mit jelent a „saját stílus”, és mi lehet az a plusz, amitől egy tehetséges zenész kitűnhet a szintén tehetséges pályatásai közül?
– Elsősorban a zenei kreativitásban kell keresni erre a választ.
– Ez a kreativitás fejleszthető?
– Gyerekkoromban nekem még megadatott az a szerencse, hogy a legkiválóbb zenekarokkal játszhattam mint zenész tanuló – abban az időben ezt így hívták. Ma már erre nem igazán van példa. Én 9 éves koromban már apám zenekarában hegedültem, ami a fenti kérdésben például nagyon sokat számított. Aztán 11 évesen id. Járóka Sándor zenekarába kerültem, ami szintén egy mérföldkő volt az életemben. Tehát nagyon sokat hallottam ezt a muzsikát, ami köztudottan fontos az improvizációs készség kialakulásában – és én is ezt vallom.
Amikor három éve Budapestre költöztem, létrehoztam a Roby Lakatos Alapítványt, ami által rengeteg diáknak tudjuk biztosítani, hogy kiváló professzoroktól tanuljanak. Ez egy abszolút nemzetközi csapat, van például kínai, japán és mexikói tanítványunk is. 2019-ben rendeztünk először hegedűversenyt az alapítvány keretein belül Budapesten, ami egyben a világ első nemzetközi improvizációs hegedűversenye is volt. Az egyik régi diákom, a francia Leo Ullmann lett a második. Leót már 14 éves kora óta tanítom, és ő is feltette nekem többször azt a kérdést, hogy hogyan lehet megtanulni improvizálni. Mivel Brüsszelben járt főiskolára, mi pedig a zenekarommal akkoriban még minden este játszottunk egy romkocsmában, azt javasoltam neki, hogy csatlakozzon, jöjjön el, játsszon velünk. Ezután lényegében nekem már nem kellett őt megtanítani a rögtönzésre.
A legfontosabb dolgok persze mindig fiatalkorban dőlnek el. Annak idején azt mondta nekem a professzorom, Badár Béla, hogy a hegedűsöknél 6 és 14 éves kor között kell kialakulnia a jó manuális technikának, azután már nem biztos, hogy sikerül számottevő fejlődést elérni.
– Hadd ugorjak vissza egy pillanatra! Azt említette, hogy Brüsszelben egy romkocsmában játszottak a zenekarával. Ezek szerint akkoriban már voltak ilyen jellegű, modern szórakozóhelyek Nyugat-Európában?
– 1985-ben nem voltam még húszéves, amikor kikerültem Belgiumba, ahol nyitottunk egy éttermet, ami végül is amellett, hogy nagyon híres hellyé nőtte ki magát az évek során – mindenki oda járt, a legnagyobb hegedűművészek is, például Yehudi Menuhin – Európa első valódi romkocsmája is volt. Egy körülbelül 1860–70-ben működő esztergaüzemből került kialakításra, a régi gépek is megmaradtak, mert nem lehetett őket elszállítani a súlyuknál fogva, hiszen tömör vasból készültek. Tehát lényegében ezek a tárgyak adták a berendezés alapját, és mivel egy orosz étteremről beszélünk, meg kell említenem azt is, hogy volt egy hatalmas üveg mélyhűtő, amelyben 360 fajta vodka volt – mind a 360 az étlapon is fel volt tüntetve. Ezt persze nagyon szerette mindenki, ahogy azt is, hogy lényegében két koncertet játszottunk egy éjszaka alatt. Sajnos már nem létezik ez a hely, sok minden megváltozott Brüsszelben is, mint ahogy az egész világban.
– Október 15-én, pénteken a Müpában, a Liszt Ünnepen fog koncertet adni. Kivel fog fellépni?
– A Concerto Budapesttel játszom majd, amit Keller András vezényel, de Snétberger Ferencet, valamint Homoki Gábort is láthatja a közönség. Nagy örömmel hallottam, hogy telt házat jósolnak.
– Mit rejt a jövő Roby Lakatos számára?
– Sok tervem van a közeljövőre nézve. Szeretnénk létrehozni egy kulturális központot, ahol gyakorlatilag egész évben zenei fesztivál várja a közönséget. A helyszín különleges lesz, de annyit elárulhatok, hogy a Dunán kell majd keresni bennünket és fellépő vendégeinket! A fiatalok felé is nyitni fogunk olyan videoklipekkel, amelyekben ismert hazai énekesekkel fogunk együttműködni. Új formációnk, a Pátria Zenekar hamarosan országszerte fellép majd, Kökény Attila énekes állandó közreműködésével. Egy készülő, napi televíziós sorozathoz is én írom a zenét; tehát van bőven teendőm, amit egyáltalán nem bánok, hiszen nekem valóban a zene az életem, függetlenül attól, hogy családommal épp hol élünk. Most Budapest és Magyarország a bázisom, és úgy gondolom, ez már így is marad. Világpolgárként és -zenészként életelemem az utazás, de a visszatérés a szülőhazámba minden utazás után megnyugvást ad. Itt alkotok és élek, és nagyon remélem, hogy a pandémia hamarosan a múlté lesz, valamint újra, határtalan utazásokkal öregbíthetem hazám hírét a muzsikámon keresztül, egyfajta kultúrmissziót vállalva.
