Sebő Ferenccel, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas énekes-dalszerzővel, népzenekutatóval és építészmérnökkel, a hazai hangszeres népzenei és táncházmozgalom egyik elindítójával 75. születésnapja alkalmából készített interjút a Válasz Online.
– Műegyetemistaként szobatársával, Halmos Bélával aztán verséneklésbe kezdett. Miért a legdepressziósabb magyar költőt, József Attilát választották?
– József Attila versei is azzal gyógyítanak, amivel a népdalok: baromi jól megfogalmazzák mindazt, ami az emberben van. A népdalokban is mindig fájdalom, búcsúzás, csalódás a téma, ezek által az ember ki tudja énekelni magából a szenvedéseit és megkönnyebbül, anélkül, hogy kiadná magát.
– Ha nincs az aquincumi tábortüzes este, ahol a német, szerb, bolgár építészhallgatóknak egyetlen magyar népdalt sem tudtak elénekelni, lehet, hogy sosem fordulnak a népzene felé?
– Érdekes szembesítés volt, tényleg elhatároztuk akkor Halmos Bélával, hogy ez így kínos, ez így nem maradhat, másnapra igenis megtanulunk magyar népdalokat. De nem hinném, hogy csak ezen múlt. Ha az egyik alkalom elmúlik, jön egy másik. Valami mocorgott bennünk már akkor. Ez a dolog a levegőben volt, és nem csak Magyarországon. Persze itt nagyon sok előzménye is volt ennek a reneszánsznak, hiszen a kutatás akkor már több mint száz éve zajlott, ráadásul olyan profik végezték, mint Bartók, Vikár Béla, Kodály, Lajtha László, Martin Györgyék és még sorolhatnám.
– A környező országokban nem térképezték fel ilyen alaposan a múltat?
– Nem nagyon tudok róla, de az biztos, hogy a népzene sehol nem mozgatott meg olyan tömegeket, mint nálunk. Később aztán a mi hatásunkra indultak táncházak Szlovákiában és Lengyelországban, ami azért mond valamit. Egy időben sokat foglalkoztam Lajtha László anyagával. Ő Bartókhoz hasonlóan teljesen lelassítva játszotta vissza a fonográfhengereket és mikroszkopikus pontosságú lejegyzéseket készített a hangszeres zenékről is, ami elég bonyolult dolog, jó fül kellett hozzá. Amikor ezeket tanulmányoztam, megkérdeztem az egyik munkatársát, Tóth Margitot: mi a fenét akart Lajtha ezekkel a lejegyzésekkel? Gondolt-e arra, hogy ebből a kottából majd valaki zenélni fog? Margit néni azt mondta: „lehet, hogy gondolt ilyet, de ez akkor nem volt téma, mert nem voltak körülötte olyan fiúk, mint maguk”.
Bartók szintén elképesztő melót tett a kutatások eredményeinek rögzítésébe, pedig neki az előadói karrierje is elég jól futott, zeneszerzőként is jegyezték. Mégis rengeteg órát eltöltött a lejegyzésekkel. Péter fia mesélte, hogy az egész család ezeket a támlapokat rendezte otthon, tele volt velük az egész lakás. Azt hiszem, bizonyos dolgoknak egyszerűen meg kell érniük a továbbgondolásra. Persze a csillagok együttállása ahhoz is kellett, hogy eljussunk a még élő előadókhoz, mert akármilyen alapos egy kotta, hangzó élmény nélkül nem lehet visszaadni ugyanazt. A zene svungját élőben kell eltanulni. Az, hogy Kallós Zoli Erdélyben hozzásegített az élő hagyományhoz, amelynek a létezéséről Magyarországon nem is tudtak, felbecsülhetetlen érték.
A Sebő Ferenncel készült interjú teljes terjedelmében ide kattintva érhető el.
