Címke: táncház

Idén is komoly sikert arattak a Halmos Béla Program eseményei

Az NKA Halmos Béla Program keretében a Kobuci-táncházakon túl idén harmadik alkalommal rendezték meg a Budapest Parkban a FolkPark Táncházfesztivált, ugyanakkor a Művészetek Völgye PKÜ Petőfi udvarának egyes eseményei is a Halmos Béla Programiroda közreműködésével valósultak meg.

10. alkalommal lesz Nyitott Ház a Pesti Vigadóban

2023. május 6-án ismét szélesre tárja kapuit a Duna-parti Tündérpalota! A jubileumi, X. Nyitott Ház alkalmából ezen a napon ingyenesen lehet részt venni a programokon, valamint megtekinteni az épületet, illetve az aktuális és állandó kiállításokat. A Pesti Vigadó Nonprofit Kft. 2015-ben szervezte meg az első Nyitott Házat az épület megnyitásának 150. évfordulója alkalmából. Azóta igazi […]

Nyáresti koncertek a Virág Benedek Ház udvarán

A Tabán egyik legszebb épületének hangulatos belső udvarán nyáron is színes zenei programpalettával készültek. A Virág Benedek Házban Szigeti Karina dalestjével, Egyedi Péter egyszálgitáros szólókoncertjével, balkáni táncházzal, valamint a Misztrál együttes egyik alapítójának szerzői estjével várják a látogatókat. Az első kerületi Márai Sándor Művelődési Ház a nyári időszakban a Döbrentei utcai Virág Benedek Ház romantikus […]

Zalaegerszegen rendezik meg a 7. Kárpát-medencei Táncházzenészek Találkozóját

Zalaegerszeg ad otthont szeptember 4-5-én a Kárpát-medencei Táncházzenészek Találkozójának. A Hagyományok Háza programját idén a Göcseji Falumúzeumban tartják, itthonról és határon túlról is várják a táncházzenészeket. A falumúzeum négy portáján 13 zenekar lép fel, emelett tánc- és énektanítás, hangszerbemutató, mese, kézművesség és vásár is várja a közönséget. Szeptember 5-én szakmai programot tartanak a résztvevő muzsikusoknak. […]

Rendhagyó táncházsorozatot tart nyáron a KOBUCI Kert

Rendhagyó táncházsorozattal ünnepli a zenei szektor újraindulását a KOBUCI Kert. A Kárpát-medencei hagyomány meghatározó tánczenéit ezúttal különleges vendégek, erdélyi adatközlő muzsikusok hozzák el az óbudai Zichy-kastély udvarába. Minden alkalommal egy-egy falu vagy vidék (Szék, Szászcsávás, Magyarpalatka, Kalotaszeg, Gyimes) táncai kerülnek a mulatság középpontjába. A járványügyi korlátozások feloldása óta teljes kapacitással működő KOBUCI mint a világzene, […]

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo