1475. március 6-án született, és 1564. február 18-án halt meg Michelangelo Buonarroti, a Pietá, a Mózes, a Dávid, a Szent Péter-bazilika, a Sixtus-kápolna mennyezetének és az Utolsó ítélet monumentális freskójának alkotója, aki a festészetben, a szobrászatban, az építészetben, sőt a költészetben is kimagaslót alkotott.
Michelangelo di Lodovico Buonarroti Simoni 1475. március 6-án született a toscanai Capresében. Anyja betegsége miatt egész kiskorától egy kőfaragó családjával élt, ezért mondogatta később, hogy az anyatejjel szívta magába a kalapács és a véső használatát. Iskoláit Firenzében, Itália akkori kulturális központjában végezte, de tanulás helyett inkább a festményeket másolgatta, és a művészek társaságát kereste. Tizenhárom évesen lett Domenico Ghirlandaio műhelyében festőtanuló, egy év múlva mestere – mivel már nem volt mit tanulnia – beajánlotta Lorenzo de Medici fejedelem udvarába, a humanista akadémiára. Egy itteni torzsalkodásban tört el az orra, testi hibája minden arcképén látható.
Firenzében 1494-ben a fanatikus, a művészetet világi hívságnak tartó Savonarola vette át a vezetést, így Michelangelónak megbízások híján távoznia kellett. 1496-ban érkezett Rómába, s kifaragta első nagy szobrát, a Bacchust. Ennek sikere nyomán bízták meg 1498-ban a Pietá elkészítésével. Az ölében halott fiát tartó Madonna ma a Szent Péter-székesegyházban látható, 1973-as megrongálása óta üveg mögött. 1499-ben visszatért Firenzébe, s megalkotta talán legismertebb szobrát, a Dávidot. A klasszikus formákat életszerű aszimmetriával gazdagító alak a reneszánsz embereszmény megtestesítője.
Az öt tonna súlyú, egyetlen márványtömbből kifaragott és nemrégiben teljesen restaurált szobor ma a Galleria dell’Accademia múzeumban, másolata a Palazzo Vecchio előtt áll.
Firenze vezetése 1504-ben őt és Leonardót bízta meg a Palazzo Vecchio nagytermébe szánt freskókkal, de egyik munka sem készült el, csak a vázlatok maradtak fenn. Hírneve egyre nőtt, így a művészetpártoló II. Gyula pápa Rómába hívta, hogy készítse el az egyházfő síremlékét. Először negyvenalakos kompozícióról volt szó, ám a Szent Péter-bazilika építése és a folyamatos háborúk miatt pénzszűkébe került pápa addig csökkentette a számot, amíg a szobrász sértődötten ott nem hagyta az Örök Várost. II. Gyula nyomására vissza kellett térnie, ekkor kapott megbízást a Sixtus-kápolna kifestésére. Ascanio Condivi 16. századi festő és író beszámolója szerint a pápát a Michelangelo sikereire féltékeny Donato Bramante beszélte rá, hogy a freskófestésben tapasztalatlan szobrászt bízza meg a munkával, mivel arra számított, hogy belebukik. Óriásit tévedett.
A méretét és műfaját illetően is hatalmas kihívást jelentő munkát Michelangelo egyedül végezte, a födém alatt görnyedezve, szinte vázlatok nélkül.
Az 1508 és 1512 között készült, 40×13 méteres monumentális munka a teremtés és az özönvíz mellett a Biblia prófétáit és a görög szibillákat is ábrázolja, szenvedélyes és kifejező alakjai az alkotás kínjait is tükrözik. Ezután folytatta Gyula pápa síremlékét, melynek központi alakja a San Pietro in Vincoli templomban látható Mózes lett. A próféta alakja az erő és intellektus egységét sugározza a néző felé, ehhez készültek a Louvre-ban őrzött rabszolgaszobrok is.
II. Gyula pápa 1513-ban bekövetkezett halála után a Medici családból származó X. Leó Firenzében a Mediciek családi kriptájának kialakításával bízta meg, ennek allegorikus szobrai a napszakokat (éjszaka, hajnal, nappal és alkony) ábrázolják. Amikor Firenze 1528-ban fellázadt a Mediciek ellen, ő tervezte a védműveket, ezért Rómába menekült, ahol (a szintén Medici) VII. Kelemen pápa tárt karokkal fogadta. 1534-ben festette meg Az utolsó ítéletet a Sixtus-kápolna záró falára, a döbbenetes látomás középpontjában az ítélkező Krisztus ül, az ekkor már öreg és magányos művész a képre ellenfeleit is ráfestette, önmagát lenyúzott bőrével ábrázolta.
Idős korában inkább írt, festett és építészettel foglalkozott. 75 szonettet, 95 madrigált alkotott, versei Petrarca formai megoldásait, az újplatonizmus szellemét tükrözik, de a művész lelki gyötrelmeit is, s szellemi önéletrajzának tekinthetők. Építészeti terveket is készített: Diocletianus termáinak templommá alakítását, a Campidoglio teret tervezte, és folytatta a Bramante által megkezdett Szent Péter-székesegyházat, ennek 42 méteres kupolája egészen az ő műve. Bár egyik építkezést sem tudta befejezni, utódai megőrizték elképzeléseit. Közben befejezte a Farnese-palotát (ezt tartják a barokk kezdetének), a pápai család lakhelyét s a firenzeiek római templomát és a megdöbbentő erejű Pietán dolgozott. Michelangelo 1564. február 18-án halt meg Rómában.
A nehéz természetű művész állandóan viaskodott a külvilággal és saját magával. Magányosan élt, nem titkolta vonzódását a férfiakhoz, de testi kapcsolata talán egész életében nem volt. (Szerelmes verseiben a hímnemű személyes névmást évszázadokig nőneműre változtatták, csak a 20. század elején jelentek meg eredeti formájukban.) Keresett, elismert művész volt, de szegénységben élt, mivel a pénzével a családját támogatta. Emellett alkatához jobban illett a szerény életvitel. Munka közben kenyérrel és vízzel is beérte, és nem viselte el, ha úgy érezte, megsértették. Szenvedélyes alakjai többnyire tragikus hősök, akik kitörni igyekeznek a földi korlátok közül, művészete nem közelíthető meg a vonalak és tömegek elemzésével.
