„A közös egyetemi évek, a barátságuk, az együtt zenélések, a megmutatni, hogy mi történt velük, hozta létre a tíz évvel ezelőtti – Dosztojevszkij A Karamazov testvérek c. drámájából adaptált saját karamazov előadásukat. Tíz éve játsszák, szinte ugyanúgy, de belekerült az elmúlt tíz év lenyomata is. Folyamatos döntéshelyzetekben vagyunk, s akaratlanul is el tudunk csúszni, nem mindegy, hogy a fekete vagy a fehér bábuval játszol” – mondja a MU Színház és a Füge közös karamazov előadása kapcsán Orosz Ákos.
– Évfolyamtársak voltunk a Színművészetin, hárman osztálytársak. Az egyetem után különböző városok színházaihoz kerültünk, sokféle munkában vettünk részt, s felmerült bennünk az igény, hogy ütköztetnünk kellene azokat a tapasztalatainkat, amik az egyetem utáni öt évben történt velünk. Fontosnak éreztük, hogy ezeket az új szakmai tapasztalatokat, új élményeket megmutassuk egy előadásban.
Lazók Mátyás ötlete volt, hogy Dosztojevszkij regényét dolgozzuk fel. Közösen kezdtük olvasni a művet, s megtaláltuk benne azokat a motívumokat, amik akkor minket igazán érdekeltek. A regény annyi gondolatiságot, filozófiát, élethelyzetet boncol, hogy csak az jelentett nehézséget, melyik szálon induljunk el. Faragó Zsuzsa dramaturggal és Laboda Kornél rendezővel sikerült koherens, saját adaptációvá formálnunk az előadást. A zene mindannyiunk életében nagyon fontos, többen zenélünk, verseket, dalokat írunk, így adott volt, hogy az előadást a dalok is meghatározzák.
A nyitódal hamarabb megszületett, mint hogy kitaláltuk volna az előadást.
A Dosztojevszkij mű is hozta magával, hogy legyen zenei szövete. Magam is írtam több dalt, ami köthető a Karamazov-témakörhöz.
– Ezek a dalok, a zene, a dobszólók mennyire határozzák meg a játék ritmusát, mennyire adják meg a szöveg hol lírai érzékenységét, a humorát, az indulatokat?
– A zene többféleképpen jelenik meg az előadásban: van, amikor aláhúz egy-egy lelkiállapotot, van, amikor ellenpontoz, olykor a humor forrása, de sosem öncélú. A regényből elhangzó szövegek, s az improvizációk során írt párbeszédek, a történet érzelmi, s filozófiai szálai a fő irányadók, a zene ezt segíti. Az előadásban kevés hangszert – egy asztalt, széket, vizes bödönt használunk. Amikor a koncertanyagot játsszuk, az gazdagabban hangszerelt, mert ott a zene a lényeg.
– Az előadás mozaikszerű, képek villannak fel. Hogy milyen problémákat, kérdéseket hangosítottatok ki, talán az is erősíti, hogy ti négyen, négy férfi játssza az összes szerepet.
– Talán ez volt az egyik legnehezebb kérdés, hogy mi legyen a regény sok szereplőjével, hogy mely részeit tartsuk meg. Törekedjünk-e arra, hogy képeskönyv-szerűen bemutassuk a regény cselekmény-fonalát. Ezt végül elvetettük. Felmerült az is, hogy kellene csinálni egy női Karamazovot is, ahol a regényben szereplő nőket, az ő szemszögüket mutatjuk meg. A mi előadásunkban is megjelennek a nők, amiről kezdetben azt gondoltuk, a humor forrása, hogy mi játsszuk. De tud nagyon drámai lenni.
Nem hagyhatók ki a nők, körülöttük forog a cselekmény minden szála, az ő energiájuk lengi be a mi előadásunkat is, de a férfi karakterek dominálnak. Azok a témák, amelyekről Dosztojevszkij ír, nagyon alkalmasak arra, hogy mi húszon- de harminc évesen is ugyanúgy képviseljük, beleépítve azokat a tapasztalatokat, amelyeket azóta megéltünk. Az előadásunk rengeteg improvizációs lehetőséget tartalmaz, soha nem egyforma, a minket aktuálisan érintő dolgokat, lelkiállapotokat is bele tudjuk csempészni az előadásba.
– A zárójelenetben a testvérek egy égő házból, egy égő városból menekülnek. Ez most talán újabb jelentést is ad. Mennyire kerülnek terítékre mindazok az aktuális történések, amik szorongatnak mindannyiunkat?
– Direkt nem aktualizálunk, de minden mondatnak, szónak súlya van. Az előadás nagyon emberi, az emberségnek és emberiességnek minden aljasságával és minden felemelő mivoltával együtt. Az előadásunkban ez az egész a humorral, a mélységgel és a könnyedséggel együtt valahogy keveredik és jelen van. Ünnep, amikor játsszuk, hogy tudunk nyilvánosan is együtt gondolkozni, vitatkozni egy ilyen felemelő anyag keretein belül. A nézők is mindig másra rezonálnak, mindig más, amit jobban meghallanak.
– Dosztojevszkij minden művének fontos motívuma a bűn.
– Többször foglalkozhattam Dosztojevszkijjel színpadon, A félkegyelműben Rogozsint, a Bűn és bűnhődésben Raszkolnyikovot, itt fő karakterként Iván Karamazovot játszom. A bűn mindegyikben erősen jelen van, s minket is motivált, hogy a saját életünkkel kapcsolatban is elgondolkozzunk azon, hogy egy-egy döntésünk, cselekedetünk mennyire konvergál a jó vagy a rossz irányába. Hogy a bűn hol kezdődik, és hogyan válik tetté. Az életünkben folyamatos döntéshelyzetekben vagyunk, s akaratlanul is el tudunk csúszni. Nem mindegy, hogy a fekete vagy a fehér bábuval játszol. Ha sok a rossz döntés, könnyen el lehet bukni. Mivel az előadás nagyon bensőséges, nem lehet csak pontosnak lenni benne, lélekből is kell dolgozni. Az előadás tükrözi a mi változásainkat, s tükrözi a töretlen szeretetünket a szakma, az élet és egymás iránt.
