A Magyar Rádió 3. műsora 1987. május 23-án, 35 éve vette fel Bartók Béla nevét. Devich Mártont, a Bartók Rádió csatornaigazgatóját, a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek ügyvezetőjét az elmúlt 35 évről, személyes rádiós kötődéseiről és a Bartók Rádió küldetéséről kérdeztük.
– Huszonéves volt, amikor 1987-ben Bartók lett a 3. műsorból. Hallgatta? Emlékszik rá, milyen volt?
– Hogyne hallgattam volna. Hiszen otthonról is ezt örököltem. Nemcsak azért, mert muzsikusok a szüleim. Édesapám, Devich János, gordonkaművész, nevelőapám, Zsoldos Péter, a Bartók Rádió főmunkatársa volt, édesanyám pedig, Durkó Katalin zongoraművész, a rádió zenei rendezője. Ha éppen nem szólt a rádió, akkor az volt a téma, hogy milyen felvételek, koncertek mentek adásba, ki mit mondott valamelyik műsorban. Nevelőapám rendszeresen beszámolt róla, mit szerkesztett legendás, Lemezek közt válogatva című műsorába, és miért. Hamar családot alapítottam, kirepültem, rengeteget dolgoztam, és születtek a gyerekek, nem állítom, hogy feleségemmel otthon sokat hallgattuk a rádiót, de ha szólt a rádió, akkor csak a Bartók létezett, és persze az autóban is az ment, megy a mai napig. Na, jó, azért néha hűtlenek voltunk, hallgattunk Beatlest, Queent és később Stinget is, kazettáról.
Emlékszem, nagy rádiós egyéniségek határozták meg a Bartókot, Meixner Mihály, Kroó György, Boros Attila, hogy csak néhány nevet említsek, és csodálatos műsorok, fantasztikus koncertek mentek 35 éve is. Körülbelül 35 éve indult el a Muzsikáló reggel, Magyar Kornél szerkesztő „édes gyermekeként”, és ez a műsor máig meghatározó. Nem sejtettem, hogy egyszer én is mikrofon mögé kerülök, vezetni fogom a műsort, és éppen Magyar Kornél lesz a szerkesztőm. Később ez megadatott, éveken át. Legszebb emlékeim közé tartozik, amikor édesanyám tinédzser koromban bevitt a 6-os stúdióba, vagy elvitt magával esti koncertre, és végig élvezhettem, ahogy készül egy felvétel, ahogy instruálja a zenészeket, vagy ahogy zajlik az élő közvetítés. Minden érdekelt, ami rádió.
– Muzsikus felmenőkkel hogyan került a Műegyetem gépészmérnöki karára? És hogyan került vissza, a kultúra közelébe?
– Ez nagyon kacifántos történet. Az igazság az, hogy fogalmam sem volt, hogy érettségi után merre menjek, hangszert nem tanultam, a zongorázást néhány év után abbahagytam, így a muzsikus pálya szóba sem jöhetett. A gimnáziumban minden osztálytársam bölcsész akart lenni, kivéve egyet, de éppen ő volt a legjobb barátom. Rajongott a motorokért, volt egy Pannóniája, egészen pontosan egy P-20-as motorja, folyton azt szereltük. Egy napon azt mondta, ő a Műegyetem gépészmérnöki karára jelentkezik. Oké, mondtam, akkor én is.
Az egyetemet nehezen, de becsülettel és jó eredménnyel elvégeztem, egy kiemelt tankörben még robotikát is tanultam, de az ötödik év végére tudtam, hogy mással, kultúrával szeretnék foglalkozni. Így kezdődött az újságírás, majd azon belül is a kulturális újságírás, és az, hogy a komolyzene, a magyar zenei élet legyen úgymond a „szakterületem”. Jött a rendszerváltozás. Az első munkahelyem a Magyar Rádió reklámosztálya volt, majd hamar a megújult Magyar Nemzet kulturális rovatánál találtam magam. Ráadásul, mit ad Isten, zongoraművészt vettem feleségül.
– Ritka lehetőség egy rádiónak, hogy saját zenekara lehessen – és ritka adomány egy zenekarnak, hogy saját csatornája legyen. A pandémia évében vette át a zenekar vezetését is, mit lehetett eddig elérni a szinergiákból?
– Sok gyümölcse van az együttműködésnek, együtt nagyon erősek vagyunk a magyar zenei életben. A Bartók Rádió a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek összes hangversenyét élőben közvetíti, a Variációk kamarazenére sorozatot is rögzítjük, számtalan riportot készítünk a műhelyek mindennapjairól, a vendégművészekről. Arckép című portré sorozatunkban az összes szólamvezetőt bemutatjuk. A Bartók Rádiónak vannak saját rendezésű kamarakoncertjei is, a rádiós muzsikusok azokon is rendszeres fellépők.
És akkor még nem beszéltünk az úgynevezett Z-felvételekről. A Bartók Rádió működteti a Zenei Lektorátust, amely testülethez a zeneszerzők pályázhatnak új kortárs művekkel. A legjobbakból felvételt készítünk, gyakran a Magyar Rádió Művészeti Együtteseivel, így a kompozíciók megmaradhatnak az utókor számára, és bekerülhetnek az archívumba. Ez a munka az elmúlt 35 évben is meghatározó volt. De visszatérve a jelenre, hadd említsem meg az M5 kulturális tévécsatornát, amellyel szintén szorosan együttműködünk, és ott vagyunk, ha szükség van ránk, a Duna csatornán is A Dal produkcióban vagy a Virtuózok-gálán.
– Mit tart a Bartók legnagyobb értékének? És mi a legnagyobb feladat, amivel a következő években meg kell birkózniuk?
– A Bartók Rádió kivételes brand, ha valami, akkor ez tényleg igazi hungarikum. Nincs sok hely a világon, ahol közszolgálati komolyzenei rádió működik 24 órában, országos lefedettséggel. Szokták mondani, hogy egy külföldi, ha Magyarországot említik, két magyar nevet biztosan tud mondani, Puskás Öcsiét és Bartók Béláét. A Bartók Rádiót a világon mindenhol be tudják azonosítani, Bartók neve pedig kötelez bennünket, hogy minőségi műsorokat készítsünk és sugározzunk. A csatorna értéke a műfaji sokszínűség – hiszen játszunk népzenét, dzsesszt és filmzenét is –, a kortárs zene támogatása, a sok informatív magazinműsor, az interaktivitás, és az, hogy a világ zajától hozzánk lehet menekülni, nálunk kiegyensúlyozottságot, nyugalmat, harmóniát talál a hallgató.
Az összes magyar komolyzenei intézménnyel szoros kapcsolatban vagyunk. Vannak élő közvetítéseink a Metropolitan Operából és Bayreuthból, olykor a Scalából. Műsorvezetőinkre is büszkék lehetünk, kiváló kollégáim vannak, akiket nagyon szeretnek a hallgatók. Több mint százezres hallgatótáborunk nagyon művelt és hűséges, ami óriási ajándék. Persze mindig az a célunk, hogy bővítsük a tábort, és a fiatalabb korosztályt is próbáljuk megszólítani. Közhely, hogy a világ egyfajta értékválsággal küzd, a komolyzenei világ is számos kihívás elé néz. Az együtteseknek harcot kell vívniuk a közönségért, a Bartók Rádiónak meg a hallgatókért.
– A digitalizáció, az online zenehallgatás viharos terjedése veszélyt vagy inkább lehetőséget jelent egy hagyományos rádiónak?
– Vannak törzshallgatóink, akik néha a szemünkre vetik, hogy túl sok a szöveg a Bartókon. Abban igazuk van, hogy vigyázni kell a zene és a szöveg egyensúlyára, a zene javára, különben elveszítjük azt a bizonyos harmóniát, amit említettem. Ugyanakkor az online zenehallgatás elterjedésével tudomásul kell venni, hogy lassan minden létező felvétel, zenemű elérhető az interneten. Nem kell hozzá rádió, hogy valaki meghallgassa a kedvenc műveit, ráadásul akkor, amikor akarja. A Bartók Rádiónak jóval többet kell nyújtania, mint egy „lemezjátszó”.
Ezért van szükség a közérthető, népszerű ismeretterjesztésre, a humorra, a komolyzene különlegesebb megközelítésére, aminek teret adhat egy közkedvelt komolyzenei rádió. És ezért sem vagyunk hajlandók engedni abból, hogy nálunk legyen világos, pontos és minden alapvető részletre kiterjedő konferálás egy-egy zenemű előtt és után. Mindezeket kihívásként, de egyben lehetőségként éljük meg. Azt is tudomásul kell vennünk, hogy a vizualitás ma élre tört, filmekkel vagyunk elárasztva, és nem ismerek fiatalt, aki ne lenne filmrajongó. Nem véletlen, hogy Cine-java című filmzenei magazinunk igen népszerű.
– Merészség lenne 35 évre előre jósolni, de ötre talán lehet – mennyiben lesz, lehet más a Bartók rádió öt év múlva?
– Sok műsorterv van a tarsolyunkban. Fontosnak tartom a Bartók Rádióra nézve is az isteni parancsot, amit Isten az embernek a teremtett világgal kapcsolatban mondott, hogy „műveljük és őrizzük”, vagyis őrizzük meg a hagyományait, az értékeit, de folyamatosan próbáljuk meg hasznosan megújítani. Azt remélem, hogy öt év múlva sok új kedvelt műsorunk lesz, és a digitalizáció terjedésének köszönhetően a világ még több patinás koncerttermét megnyithatjuk a hallgatóink előtt.
