Mörk Leonóra legújabb regénye ezennel egy korban játszódik, mégis számos érdekes múltbeli cselekménnyel, melyet akarva sem tudunk elválasztani a jelenkor mindennapjaitól. Egyszerre azonosulhatunk vele és csodálkozhatunk rajta. Az Asszonyom, édes úrnőm nyelve pedig külön élvezeti faktort jelent.
Hogy mit ad nekünk ma egy, az 1600-as évek elején elő öntudatos nő? Első hallásra talán nem többet, mint egy érdekes történetet. Viszont Mörk Leonóra legújabb regénye ennél tovább mutat. A kötet, a felvilágosodás korában született Johanna szemüvegén keresztül rávilágít arra, mi minden változott 400 év elteltével a társadalomban, és mi maradt.
Rögtön a legelején előkerül egy világjárvány – a manapság sokat emlegetett történelmi korral, a pestissel ellentétben azonban a szerző egy nemi úton terjedő betegséget taglal. A szifilisz sorra végigmegy a civilizált társadalmon, kis túlzással kivétel nélkül mindenki megfertőződik vele, és a gyerekek is már a szörnyű kórral születnek.
Ahogy erről olvasunk, felismerjük, hogy a kérdés ugyanúgy foglalkoztatja a múlt emberét, mint a jelenkorét: vajon képesek lesznek legyőzni a biológiai fegyvert? A választ már tudjuk. De a szerző egy sor erejéig sem didaktikus, nem jósol és végképp nem ad direkt összehasonlítást, hiszen aki elmerül a műben, pontosan érti a kontextust.
Az Asszonyom, édes úrnőm második, egyben legfontosabb kérdése a férfi-női kapcsolatokra koncentrál, és hamar rá kell jönnünk, hogy ezen a terén is vannak összefüggések jelen és múlt között. Igaz, merőben sok változással. Mörk Leonóra egy konkrét példával beszél minderről, amikor Anna Melanchthon történetéről ír, a tudóscsalád lányáról, aki olvasott 12 éves fiatalként szembesült sorsával, egyben – szintén tudós – jövendőbelije nevével, akihez két évvel később hozzáadják.
A lány tíz éven keresztül kényszerül arra, hogy sorra szülje a gyerekeket a nála jóval idősebb férfinak, vezesse a háztartást és ellásson minden olyan feladatot, amiről az ő korában legfeljebb csak hallania szabadna, mígnem 24 évesen belehal a szülésbe. Mindezt úgy, hogy azon kevés nők közé tartozott, akiket taníttattak. Ezen kívül még több hasonló leírás példázza, mibe sodródtak a kor fiatal lányai – ellentétben a mostani, szemérmetlenül magas korkülönbséggel élő párokkal, akik saját döntés útján jutnak el ugyanide.
Végül a harmadik központi kérdés áll a legmesszebb a mai valóságtól, a castratik esete. Azoké az európai kisfiúké, akik tízéves koruk előtt átestek a kasztráláson, csak azért, hogy megőrizzék magas, angyali hangjukat még a „mutálás” előtt. Az eljárásban a legborzasztóbb, hogy a több ezer fiúból jó esetben tíz-húsz vált sikeres előadóvá, míg a többiek saját, megcsonkított sorsukra voltak utalva. A történetben az aranyhangú Niccolò Gasparini testesíti meg a sikeres castratot, akivel hősünk, Johanna váratlan események sorozata alatt találkozik.
Hogy ezek az információk miért nem nevezhetők leleplezésnek? Amiért a regény ezeknél még jóval több meglepetést és fordulatot hordoz magában. Mörk Leonóra tizenegyedik műve szüntelenül képviseli azt az igényességet, amiről mára a legtöbb szerző megfeledkezik. Munkái nem egyszerű szerelmi vívódásokról szólnak, hanem kultúrtörténeti vonatkozásban beszélnek valódi sorsok valódi problémáiról. Egyszerre olvasmányos és információkban gazdag.
