Kétszázhuszonöt éve, 1797. augusztus 30-án született és 1851. február 1-jén hunyt el Mary Wollstonecraft Shelley angol írónő, Frankenstein „szülőanyja”.
Londonban látta meg a napvilágot Mary Wollstonecraft Godwin néven. Apja kiugrott lelkész, újságíró, író, radikális szabadgondolkodó, az angol jakobinusok vezére, a szabad szerelem híve volt. Anyja, Mary Wollstonecraft, az első feminista írónők egyike Mary születése után gyermekágyi lázban meghalt. A gyereknevelés Godwinra maradt, akinek otthona tudósok, művészek, ismert szabadgondolkodók törzshelye volt, s vitáikból a gyerekek többet tanultak, mint a könyvekből.
A házban gyakran megforduló neves költő, Percy Bysshe Shelley és Mary egymásba szerettek, vonzalmuknak az sem állhatott útjában, hogy Shelley éppen nős volt, felesége pedig a második gyermeküket várta. (A poéta felajánlotta feleségének, hogy éljenek hármasban, de a nő ezt elutasította.) 1814-ben Shelley és Mary Franciaországba szöktek, ahonnan néhány hét múlva üres erszénnyel tértek vissza. Egy örökség révén némi pénzhez jutottak, s 1816 tavaszán meglátogatták a Svájcban időző Byront.
A Genfi-tó partján fekvő Villa Diodatiban összegyűlt társaság beszélgetéseit a kor divatos témái uralták, szóba kerültek kísértethistóriák, természetfölötti jelenségek, okkultizmus, Galvaninak az elektromossággal folytatott kísérletei. Végül a költők írói versenyt javasoltak, a feladvány egy rémtörténet lett. Mary egy felzaklató álom hatására megírta az ifjú tudós Victor Frankensteinről és az általa kreált szörnyről szóló novellát. Az egyöntetű siker nyomán, Shelley bíztatására Mary regénnyé bővítette a szöveget, a könyv 1818-ban jelent meg Shelley nevével (a kiadó nem hitte el, hogy a remekmű írására nő képes lett volna.)
Frankenstein és szedett-vedett emberi testrészekből összetákolt teremtményének véresen szomorú története meghódította az olvasókat. Azt már csak kevesen tudják, hogy az eredeti mű ízig-vérig romantikus regény volt, szerelemmel, szenvedéssel, csak a filmfeldolgozások csináltak belőle horrortörténetet.
A szakmai sikert személyes tragédiák kísérték: Mary féltestvére és Shelley felesége is öngyilkos lett. A megözvegyült költő feleségül vette Maryt, s 1818-ban Itáliába utaztak, ahol egy évvel később meghalt hároméves fiuk, majd kislányuk is. Az asszony búskomorságba esett, férje más nők társaságát kereste, csak újabb fiuk születése hozta őket közel egymáshoz, ám 1822. július 8-án a költő csónakbalesetben meghalt.
A magára maradt Mary visszatért Angliába, ahol minden idejét férje költői hagyatékának gondozására és az írásra fordította. E korszakából – noha egyik sem érte el a Frankenstein színvonalát – kiemelkedik a 21. században játszódó és az emberiség pusztulásának apokaliptikus vízióját rajzoló Az utolsó ember című fantasztikus regénye, amelynek főszereplőiben Shelley-re és Byronra ismerhet az olvasó.
Utolsó időszakában egyre súlyosbodó agydaganatával kellett megküzdenie, ami végül az 1851. február 1-jén bekövetkezett halálához vezetett.
Leghíresebb művéből készült opera, színmű, musical, képregény, rádiójáték, és természetesen film, nem is egy. Iszonyú teremtménye először 1931-ben tűnt fel a filmvásznon, a szörnyet a valóban rémisztő külsejű Boris Karloff játszotta. Azóta számos feldolgozás készült, amelyeknek vajmi kevés közük van az eredeti műhöz. Ennek filmre vitelével 1994-ben Kenneth Branagh próbálkozott, Frankensteint ő maga, a monstrumot pedig Robert de Niro játszotta.
2017-ben az írónő életéről, Shelley-vel való kapcsolatáról készült a Mary Shelley – Frankenstein születése című film, Haifaa al-Manszúr, az első szaúdi rendezőnő alkotása, Elle Fanning főszereplésével.
Az MTVA Sajtóarchívumának portréja
