1863. augusztus 3-án született és 1922. október 30-án hunyt el Gárdonyi Géza író, az Egri csillagok szerzője. Egyike volt a 20. század elejének túlérzékeny, „kivonuló” alkotóinak, magát „kövek alatt nőtt fűként” jellemezte. Világnézetében keveredett a misztikus vallásosság az ateizmussal, a racionalizmus az irracionalizmussal.
Agárdon született Ziegler Géza néven. Különcködő, nyugtalan apja miatt – aki egykor Kossuth fegyverkészítője volt –, a család állandóan vándorolni kényszerült az országban. Gézát papnak szánták, ezért a sárospataki református gimnáziumba íratták, majd az egri tanítóképzőbe járt, ahol 1882-ben segédtanítói oklevelet szerzett, ezután Devecserben, Karádon, Sárváron, Sályban tanított.
Már diákkorában verselt, tanítóként prózát is írt, az 1880-as években Győrött és Szegeden volt újságíró, nevét – mivel Gárdonyban anyakönyvezték – ekkor magyarosította Gárdonyira. 1891-ben került a fővárosba, ahol Bródy Sándorral és Ambrus Zoltánnal együtt alapították és szerkesztették a Jövendő című lapot, a Nyugat megjelenéséig a kor leghaladóbb és legszínvonalasabb magyar irodalmi folyóiratát. Gárdonyi közben munkatársa volt a Magyar Hírlapnak, 1896-tól pedig a Budapesti Hírlapnak is.
Neve Göre Gábor leveleivel vált ismertté, barátai és írótársai ezért szólították őt élete végéig Görének. A paraszti életről szóló rövid, egyedi humorú történeteket szerzőjük később szégyellte, sőt megtagadta, noha az ellenállhatatlanul mulatságos írások paródiaként és szatíraként egyaránt kiválóak. Első irodalmi sikerét 1894-ben A lámpás című kötetével, a nyomorúságos néptanítói sors zsánerképével aratta, népszerűségét növelte az 1898-ban napvilágot látott Az én falum című novellafüzér.
Az író 1897-ben hirtelen elhatározásból Egerbe költözött, és a teljes elzárkózásra rendezkedett be. A rejtőzködést magánéleti dráma is indokolta: 1885-ben kötött, eleve boldogtalan házassága felbomlott, és szívbetegség is gyötörte. Az elvonulás változást hozott írói munkásságában, alapos történelmi tanulmányok és kutatómunka után nagyregények írásába kezdett.
A Pesti Hírlap 1899 karácsonyán kezdte közölni leghíresebb történelmi tárgyú regényét, az Egri csillagokat, amely 1901-ben könyv formájában is megjelent. A mű megírásához a magyar történelemnek egy különösen hősi pillanata, a török elleni várvédő harcok időszaka, a város szeretete és a házából is látható vár képe adott ihletet. Az Egri csillagok mindmáig az egyik legolvasottabb magyar regény, amelyből Várkonyi Zoltán készített látványos filmet Szász Endre díszletterveivel és parádés szereposztással. A regényt számos idegen nyelvre lefordították már az angoltól az eszperantón át a kínaiig, 2013-ban törökül is megjelent.
Gárdonyi későbbi regényeinek témája az örök szerelem (A láthatatlan ember, Isten rabjai), a viaskodás a női nemmel (Az a hatalmas harmadik, Hosszúhajú veszedelem, Szunyoghy miatyánkja), de megjelenik bennük az idill is (Dávidkáné, Ida regénye). Bor című színműve a Nemzeti Színházban aratott hatalmas sikert 1901-ben. Halála után került elő Földre néző szem című kötete (füveskönyve), amelyet fiainak írt az általa kidolgozott titkosírással. Az író kiváló sakkjátékos is volt, 1887-ben nemzetközi versenyt nyert, és szerkesztette a Magyar Sakklap című újságot.
Gárdonyi Géza egyike volt a 20. század elejének túlérzékeny, „kivonuló” alkotóinak. Magát „kövek alatt nőtt fűként” jellemezte, világnézetében keveredett a misztikus vallásosság az ateizmussal, a racionalizmus az irracionalizmussal. Élete tele volt irányváltásokkal, mégis gazdag líraisággal ábrázolt korokat, helyzeteket, embereket.
„Az egri remete” 1922. október 30-án halt meg, Egerben temették el. Egykori lakóháza ma emlékmúzeum, amelyet 1988-ban – az író születésének 125. évfordulójára – újítottak fel. Az egri vár délkeleti fülesbástyáján 1991-ben avatták fel Gárdonyi új síremlékét, amelynek felirata változatlan: „Csak a teste”. Nevét viseli az egri színház és számos iskola az országban. A Fejér megyei Agárdon található szülőházát felújítás után 2007-ben adták át. Születésének 150. évfordulója alkalmából 2013-ban Gárdonyi-emlékévet tartottak, amelynek alkalmából számos rendezvénnyel emlékeztek az íróra.
