Nagy port kavart Demeter Szilárd, a Magyar Kultúráért Alapítvány kuratóriumi elnöke Indexnek adott interjúja, melyben arról beszélt, hogy komoly forrásokat visz el, hogy az állam “tucatnyi szimfonikus együttes tart el”. A PIM főigazgatójának okfejtésére most a hazai klasszikus zenei élet prominens személyiségei: Herboly Domonkos, Vashegyi György, Keller András, Hollerung Gábor, Kovács János és Zsoldos Dávid reagáltak, szintén az Index hasábjain.
Herboly Domonkos, a Nemzeti Filharmonikusok főigazgatója, a Magyar Szimfonikusok Szövetségének elnöke szerint Demeter Szilárd a szimfonikus zenekarokkal csupán mintaként próbálta bemutatni a párhuzamosságokat.
„Magyarországon legalább négy-öt különböző csoportba tudjuk besorolni a zenekarokat, amelyek struktúrájukban, működésükben és közönségükben is jól elkülöníthetők” – mondja a szövetség elnöke. „Európában lényegesen kevesebb zenekart tartanak fent önkormányzatok, tartományok. Ahhoz képest tehát, hogy mekkora az országunk és a népesség, relatíve sok professzionális szimfonikus zenekarunk van” – mondja. Szerinte ennek történelmi okai vannak: már a szocializmus előtt is jelentős volt a hazai komolyzenei élet, de a szocializmusban sem sorvadt el, onnan pedig ezt a zenekari kultúrát át lehetett örökíteni. „Sosem volt üldözött, mert a komolyzene kódrendszere nem olyan direkt, mint a filmé, az irodalomé vagy a színházé.” Nyelvi akadályok sem nehezítették a komolyzenészek munkáját, ezért ma a világ nagy zenekaraiban mindenütt találunk legalább egy magyar muzsikust. „Világhírű a képzésünk, ki tudtunk termelni sok kiváló zenészt, így aztán sok szimfonikus zenekarunk lett. Ez óriási érték.”
Az biztos, hogy egy szimfonikus zenekar soha nem fogja tudni eltartani magát a piacon, bármennyire is profi és az élvonalba tartozó – mondja Herboly Domonkos
„Nem kevesebb, hanem több klasszikus zenére lenne szükség Magyarországon – ezt már Keller András, a Concerto Budapest első karmestere mondja. – Nemcsak azért, hogy műveltebb, magasabb érzelmi intelligenciájú nemzet lehessünk, hanem azért is, mert a mostani világban, amikor az emberek elidegenedtek egymástól, és meglazultak az emberi kapcsolatok, szükség van közösségi eseményekre. Egy komolyzenei hangverseny pedig ilyen fölemelő társadalmi esemény lehet, és erre most nagyobb szükségünk van, mint valaha.
(…)
Nem tudom, mit értünk menedzserszemléleten, a profitorientált, populáris műfajokban ez remekül működhet, de a közművelődésben vagy az oktatásban fontos a minél nagyobb és szélesebb bázisú támogatás. Ha azt értjük menedzserszemlélet alatt, hogy ezután mindig a legnagyobb szellemi és művészi értékkel bíró projekteket és együtteseket támogatjuk, az nagyszerű. Ha viszont az úgynevezett legjobban eladható dolgokat támogatjuk, akkor előfordulhat, hogy Bartók és Beethoven zenéje eltűnik a süllyesztőben.”
„Hosszú távon új struktúrákra lesz szükség, de most, rövid távon egy komolyabb elvonás ebben a szférában veszélyes lenne. Ha elkerülhetetlen a megszorítás, akkor minden esetben empatikusan, az adott együttes lehetőségeit, teljesítményét megvizsgálva kell a döntéseket meghozni, de a fűnyíróelv szerinti elvonás nem jó.”
Vashegyi György, a Magyar Művészeti Akadémia és a Nemzeti Kulturális Tanács elnöke szerint Magyarország példátlanul gazdag infrastruktúrát tart fent a színházak és szimfonikus zenekarok terén, és ez nagy érték. „Ugyanakkor nem lehet az almát a körtével összehasonlítani, még a hat nagy vidéki zenekart sem”.
Az egyik legfontosabb különbség – amit szerinte nem elég gyakran hangsúlyoznak – az, hogy vannak tisztán állami fenntartású intézmények, és vannak olyanok, amelyeket az állam valakivel (általában önkormányzattal vagy alapítvánnyal) közösen tart fent. „Ezeknek a támogatását nem célszerű összehasonlítani egymással, hiszen másfajta feladatok ellátásáról van szó. Ha az állam adja a feladatot, akkor ahhoz kizárólag ő biztosítja a forrást, míg az önkormányzati fenntartású zenekarok esetében az állami támogatás csupán hozzájárulás az intézmény működtetéséhez, még ha nagyon fontos is – ezért ezeket összegszerűen összehasonlítani semmi értelme. A mennyiségi szemlélet helyett egyébként is a minőségi megközelítés híve vagyok.”
Vashegyi szerint tele van a világ kérdőjelekkel: Covid, háború, gazdasági válság, amely egész Európát súlyosan fenyegeti. „Meglátjuk, mi lesz: a források tudatos és célszerű felhasználására mindenképp szükség van” – mondja.
A Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar jelenleg az egyetlen önkormányzati fenntartású budapesti komolyzenei együttes. Hollerung Gábor, a zenekar ügyvezető zeneigazgatója szerint a magyar zenekari élet legnagyobb problémája sok éve, hogy tisztázatlan a finanszírozási mechanizmusa. „Ezek a finanszírozási mechanizmusok elmennek egymás mellett, így jelentős konfliktusok és különbségek keletkeznek a zenekarok között.”
“Nem a művészet az, amin egy válsághelyzetben spórolni kellene, mert ezzel a hatékonyság nem biztos, hogy nő, viszont a megvonás összeomlást okozhat.” Szerinte nem a zenekar sok, hanem a közönség kevés.
Kovács János Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas karmester nem tartja valószínűnek, hogy összehívták a karmestereket. „Lehet, hogy megkérdeztek egy vagy két karmestert, akikről lehet tudni, hogy úgy gondolják, túl sok a zenekar. Ez régi ügy, de a problémafelvetés azért nem jó, mert megpróbálják a zenekarok létezését anyagi síkra terelni.” Szerinte ha világválság és háború van, akkor nyilvánvalóan mindenütt meg kell húzni a nadrágszíjat, de ez a problémafelvetés, hogy sok a zenekar, mindenképpen hamis.
Kovács szerint a kiváló muzsikusokból álló Budapesti Fesztiválzenekar méltó körülmények között dolgozik, kimagasló eredménnyel, „de több Fesztiválzenekarra való kiváló zenész van Budapesten, akik olyan munkakörülmények közé vannak kényszerítve, amelyek nem alkalmasak arra, hogy olyan színvonalú produkciót nyújtsanak, amire egyébként képesek lennének”.
Szerinte az elmúlt években néhány zenekar privilégizált helyzetbe került, ami „nem az ő bűnük, hanem a fenntartóké”. Ezek egyébként kiváló együttesek, de a vidéki nagyvárosok szimfonikus zenekarai éhbérért dolgoznak nagyon magas színvonalon.
Zsoldos Dávid, az Európai Zenei Tanács elnökségének tagja, a Magyar Zenei Tanács elnöke szerint Demeter Szilárd jó érzékkel sejtette, hogy a szimfonikus zenekarokat érintő példáján „nyilván felhördülnek néhányan”.
„Épp egy spanyol rendezvényen voltam, még nem olvastam az interjút, amikor már elkezdtek érkezni az aggódó hívások és üzenetek a telefonomra. Most is csak azt tudom mondani, amit akkor mindenkinek: ezen a valóban szerencsétlen idézeten két okból sem érdemes felhördülni. Egyrészt mert hangsúlyozottan csak példaként, feltételes módban fogalmazták meg, másrészt mert maga az az anekdota, hogy a tizenkét zenekarban csak négyzenekarnyi muzsikus játszana – pláne hogy ezt karmesterek állítanák –, olyan messze áll a valóságtól, hogy ezt a mondatot csak úgy érdemes értelmezni, mint egy fiktív példát egy tetszőleges finanszírozási párhuzamosságra. Azokat pedig tényleg érdemes megszüntetni, nem vitás.”
Zsoldos szerint nyilván vannak több együttesben is játszó, illetve szabadúszó muzsikusok is, de a zenekarok összlétszámához képest kevesen, és a zenészek szigorú röghöz kötésével – a repertoár hangszerelésének változatossága miatt – a rendszer garantáltan éppen nem olcsóbb, hanem jóval drágább és főleg rugalmatlanabb lenne. „Ezzel együtt újratervezésre bőven lenne ok, mert bár a hazai klasszikus zenei kínálat – ideértve az exportunkat is – jelenleg még mind mennyiségét, mind minőségét tekintve Európa élvonalába tartozik, de az előnyünk rohamosan csökken, bizonyos kritikus pontokon pedig már rég el is olvadt.
Ehhez a munkához hazai és nemzetközi szinten is megvannak az adatok, a minták és a know-how – hiszen a szimfonikus zenekar bő száz éve nagyjából változatlan „sport”. „A döntéshozók feladata és felelőssége a kulturális célok és a források kijelölése – minden egyéb kérdésre pedig transzparens, szakmai viták során kell közösen választ találnunk. És ha egyszer így lesz, az anekdoták miatt sem fog aggódni senki.”
