1952. szeptember 25-én született Christopher Reeve, a Superman-filmek csillaga, aki élete utolsó éveit tolószékhez kötve élte le. 2004. október 10-én hunyt el.
- hirdetés -

Christopher D’Olier Reeve néven látta meg a napvilágot New Yorkban, apja akadémikus és író, anyja újságírónő volt. Szülei válása után anyjával és testvérével Princetonba költöztek, az itteni magániskolában tanulmányi és sportsikereivel is kitűnt társai közül. A színészet iránt korán érdeklődni kezdett, tízévesen már beválogatták a The Yeomen of the Guard című operett amatőr előadásának szereplői közé.
Érettségi után New Yorkba szeretett volna költözni, hogy csak a színjátszásra koncentrálhasson, de anyja tanácsára inkább a továbbtanulást választotta. Olyan jó hírű egyetemekre nyert felvételt, mint a Princeton, a Columbia, a Brown, a Northwestern, és ő végül a Cornellt választotta, mert ez volt legtávolabb New Yorktól, így kisebb volt a Broadway utáni sóvárgása. A színpadtól nem szakadt el, az egyetemi színkörben játszott többek közt a Hamlet, a Téli rege és a Godot-ra várva című darabokban.
1973-ban, egy rövid európai kitérőt követően jelentkezett a híres Juilliard színészképzésére, ahová kétezer aspiráns közül csak huszan jutottak be, évfolyam- és szobatársa volt Robin Williams, akivel életre szóló barátságot kötöttek. A Broadway-n 1976-ban debütált Enid Bagnold: A Matter of Gravity című darabjában, amelyben Katherine Hepburn unokáját játszotta.

Christopher Reeve Supermanként – forrás: Youtube
Első hollywoodi szerepét a Mélytengeri vészjelzés című filmben kapta, majd a Love of Life című televíziós sorozat következett. 1978-ban kétszáz színész közül választották ki a nagyköltségvetésű Superman címszerepére. A sportos, 193 cm magas Reeve két hónap alatt formába hozta magát, ezalatt csaknem 15 kg izmot sikerült magára szednie, így a legtöbb veszélyes jelenetet kaszkadőr nélkül vállalta. Az ikonikus szuperhős alakját 1980-ig még három alkalommal játszotta el, nemzetközi elismertséget szerezve magának, s elnyerte a legígéretesebb tehetségnek járó BAFTA-díjat is.
A Superman III. után levette a köpenyt, mert nem akarta, hogy beskatulyázzák az akcióhős szerepkörébe, és más műfajokban is ki akarta magát próbálni. 1987-ben mégis igent mondott a Superman IV. – Harc a békéért főszerepére, de ekkor már kedvezőtlen kritikákat kapott. Később szerepelt a Valahol, valamikor (1980), a Szemenszedett szenzáció (1987), a Napok romjai (1993) és a Hallgass velem (1994) című filmekben is.

Christopher Reeve – forrás: Port.hu
Élete 1995-ben vett tragikus fordulatot: egy lóversenyen a ló levetette magáról, az esés miatt két nyakcsigolyája eltört, gerincvelője teljesen elszakadt, és nyaktól lefelé megbénult. Az egykori szuperhős tolószékbe került, de a reményt nem adta fel, a gerincvelősérültek és más fogyatékkal élők szószólója lett. Ismertségét arra használta fel, hogy különböző platformokon hívja fel a figyelmet a fogyatékossággal élők jogaira, alapítványán keresztül nagy összegű támogatásokat gyűjtött és osztott szét életminőségük javítása érdekében.
Rendezőként az 1997-ben bemutatott Esthomály című tévéfilmmel debütált, amelyet öt Emmy-díjra jelöltek. A következő évben főszerepet játszott Alfred Hitchcock klasszikus thrillere, a Hátsó ablak új változatában, alakításáért Golden Globe-ra jelölték és elnyerte a színész szakszervezet (Screen Actors Guild) díját. A Superman fiatalkoráról szóló Smallville című sorozatban Virgil Swann szerepében 2003-ban és 2004-ben is feltűnt. Az értelem diadala (2004) címmel filmet készített Brooke Ellisonról, aki első quadriplegiás (a központi idegrendszer károsodása által okozott, mind a négy végtagra kiterjedő bénulás) betegként diplomázott a Harvardon, és belefogott A kis nagy hős című animációs filmbe, amelyet már nem tudott befejezni.

Christopher Reeve 2003 márciusábnan az MIT konferenciáján vett részt – forrás: wikipedia
Reeve bízott abban, hogy az orvostudomány segítségével újra járni fog, reményét az embrionális őssejtekkel kapcsolatos kutatásokba vetette. Álma nem vált valóra: 2004. október elején antibiotikummal kezelték a felfekvés okozta szepszisét, amely szívelégtelenséget váltott ki, kómába esett, és október 10-én, ötvenkét éves korában elhunyt. Barack Obama amerikai elnök 2009. március 30-án látta el kézjegyével a Christopher és Dana Reeve nevét viselő törvényt, amely azzal a szándékkal született, hogy javítson a paralízisben vagy más testi fogyatékosságban szenvedők gyógyítása érdekében folyó kutatás és kezelés összehangolásán.
Az MTVA Sajtóarchívumának anyaga.