Friss, generációváltó reprezentációban láthatjuk Molnár Ferenc klasszikusát, a Liliomot az Örkény Színházban. A mű annak idején feltette a sáros csizmát a fehér abroszra, az utóbbi időkben mégis mintha inkább porcelánbabaként tartanánk számon. Kovács D. Dániel kísérletet tesz lehántani a darabról a boldog békeidők álnosztalgiáját, éles kortárs analógiákra reflektálva. A rendezővel beszélgettünk.
– Jelenleg szabadúszóként tevékenykedsz. Hogyan jött a felkérés az Örkény Színháztól?
– Bagossy Lacival ketten voltunk osztályvezetők az SZFE-n, amikor a Secondhand című darabot készítettük közösen a rendezőhallgatókkal az Örkényben. A munkafolyamat kapcsán a társulat nagy részével lehetőségem nyílt együttműködni, ami remeknek bizonyult, a közös improvizációk betekintést engedtek a csapat gondolkodásmódjába. Bodó Viktorral rendeztünk ezután szimultán, egymása reflektáló előadásokat (33 változat/álom) a színházban. Ekkor már mondhatni otthonosan mozogtam a csapattal. Szeretném hinni, hogy volt annyira jó a nexus a művészekkel, a műszakkal egyaránt, hogy Pali (Mácsai Pál, a színház igazgatója – a szerk.) – érdemesnek vélt az újabb, immár teljesen önálló rendezésre felkérni a Liliom kapcsán.
– Többek között milyen lehetőségeket rejt számodra ma ez a darab?
– Az általános értelmezési, ábrázolási hagyományok és az álnosztalgiázás helyett én szeretnék mai minőséget mutatni a történetből. Ha el tudunk vonatkoztatni a kissé kiszínezett, ligeti boldog békeidők címkétől, akkor megláthatjuk, mennyire érvényes most ez a dráma, amiben olyan erős elemek és idegrendszerek vannak, hogy meghalsz. Olyan konfliktusokat boncol, mint a társadalmi periféria, diszkrimináció, deviancia, verbális és fizikai abúzus, kiszolgáltatottság, nyomor, bűnözés. Teszi mindezt humorral, gyilkos iróniával, látszólag sokszor könnyedén. Ez jó kihívás.
– A Liliom 1909-es vígszínházi ősbemutatója a békeidők egyfajta punk forradalma volt. Az évtizedek alatt mintha egyfajta nosztalgia, illúzió került volna rá. Hogyan kacsint rendezésed a mű „eredeti” felvetéseihez, kortárs szempontokat tartva?
– Van ennek a darabnak itthon egy beágyazott, szinte elvárt, nosztalgikus hangnemű ábrázolási metódusa. Ezt itthon és külföldön már több alkotócsoport feszegette, nem újdonság ez egy 110 éves darabnál. Mi a saját értékrendünkhöz mérten viszünk a történetbe nyersességet, reflektáltságot. A Liliom egy olyan közegről mesél, aminek ábrázolása ritka a magyar drámairodalomban.
Sarkos megfogalmazásban a Liliom tulajdonképpen az erőszakkultúra normalizációjáról szól, öngerjesztő, egyre traumatizáltabb önsorsrontó helyzetek sorával.
Ha a főszereplőkben lenne tudatosság, ki tudnák elemezni gondolataikat, szándékaikat, képesek lennének felismerni az örvényt, ami lefelé húzza őket. Ma közügynek érzem, hogy ne a grófi tévedések vígjátékáról beszéljünk, hanem világunknak alanyibb részéről. Annyiba kerül egy színházjegy, mint egy egész havi előfizetés streamingszolgáltatókra. Az a minimum, hogy magunkról és a minket körülvevő világról fogalmazzunk. Élet-halál ügy hiteles előadást létrehozni.
Számomra elhagyhatatlan lehetőségeket rejt továbbá a felnőtté válás, a felelősségvállalás témaköre is. A kilátástalanság, fogalmatlanság nem csupán a szegénység által determinált adottság az előadásban, életkori sajátosság is. Nekem akkor kezd igazán működni ez a történet, ha fiatalokról szól, hiszen valamilyen szinten ez egy érésről, identitásképzésről, szeretetéhségről és az ezeket nehezítő kortárs körülményekről szóló mű.
– Hogyan viszonyultok a molnári librettóhoz? Mennyire hagytátok vagy éppen alakítottátok?
– Nem tudok nosztalgikus ligetprofesszorként mesélni 2022-ben egy ennyire érvényes történetről. Alakítottunk a szövegen a mához igazítva, miközben meghagytunk rengeteg dolgot, hiszen bőven ajánl az eredeti librettó hatályos részeket. Fontos mérce, hogy a jelenlegi szövegpéldányunkat elküldtük az örökösöknek, akik nem blaszfémiaként élték meg a változtatásainkat.
– Mennyire inspiratív most a rendezés során, hogy jól ismered a társulat tagjait?
– Alappillér. Azért fogtam bele a Liliomba, mert hiszem, ma ezzel a csapattal lehet a legjobban megmutatni a történetet. Robbanóstart egy munkafolyamatban, ha korábbi közös munkák után nem az ismerkedés szemérme, hanem a következő lépcsőfok keresése az alapállapot. Nagy előny, hogy van már közös próbatapasztalatunk, előttem volt, merre vezetném az embereket ezekkel a karakterekkel, szituációkkal, hogy magukat is meglepjék. Meg persze engem, a próbafolyamat jelenlegi szakaszában már többet sejtenek a szerepükről, mint én, és mindenki képviseli az igazát. Ütköztetünk, majd mérlegelünk együtt. Ha közös a meggyőződés, mindenki a legjobbat teszi a munkába.
