A kvarkok azok az elemi részecskék, amelyekből a mezonok és a barionok felépülnek. Nem mindenkinek érthető, ugye? Ez nem is baj, hiszen Marton Szabolcs október 8-án az Átrium Színházban látható-hallható audiovizuális estje egészen máshogyan szedi szét darabokra a körülöttünk lévő világot és magát az embert. Hogyan lehet ábrázolni a változás pillanatát? Hogyan erősíti egymást a hang és a látvány? Többek között ezekről a kérdésekről is beszéltünk a fiatal zeneszerzővel, miközben teljesen kiléptünk a komfortzónánkból.
– Mi pontosan a KVARK? És mitől szokatlan ez az előadás?
– Kvark mint elemi részecske – innen kapta az előadás a nevét, mert az emberi változás pillanatát szeretném ábrázolni, annak is a lehető legelemibb részét. Az alapkoncepció egy trauma, aminek az okozója és elszenvedője is egyszerre ugyanaz a személy, az ő világát hivatott bemutatni. A három részre tagolt előadásban végigjárjuk az emberi elme legmélyebb rétegeit (nem fürdőzve a nyomorban), és próbálunk valamiféle megnyugvást találni.
– Mesélnél valamit ennek a traumának természetéről?
– Szerintem nem is a konkrétumok fontosak, inkább az egész dinamikája, ahogy veled marad, de autonóm lényként meg tudod határozni a kijelölt utadat. A legizgalmasabb része tényleg az, hogy egyszerre vagy áldozat és elkövető, elég paranoid érzet.
– Milyen viszonyban áll egymással a hang és a látvány?
– Tök izgalmasnak gondoltam, hogy van egy koncertnyi idő, amiben mindenféle behatás erősítheti a dramaturgiát, ezért felkértem Kiss Patrikot, hogy készítsen hozzá egy mappinget, amely pontosan követi a zene mondandóját, és közösen meghatároztuk a látványvilágot.
Kicsit olyan lett, mintha egy film lekövetné a zenét, de mégsem videoklip.
– Mit értesz azon, hogy a közönségnek ki kell lépnie a komfortzónából?
– Hát… nem sok kompromisszumot hozott a zenei rész, elég nyersen beleáll bizonyos dolgokba, erős önreflexiót kiváltva. Igyekszem nem spoilerezni. (nevet)
– Ebbe azért egy kicsit menjünk bele: milyen kizökkentő eszközöket alkalmazol?
– Nagyon fontos volt, hogy az üzenetek átadása egyértelmű legyen. Ezért nem volt meghatározó a klasszikus értelemben vett zenei felépítés, az érzetek voltak elsősorban mérvadóak. Minden, ami történik benne, egy kísérlet eredménye, és nekem is sokszor utólag kellett elfogadni, hogy bár egy konkrét rész nem az én ízlésem, tökéletesen ideillik. Ami hatással volt rám mint hallgató, az maradt, ami pedig lehetett akármilyen jól hangzó rész, jól felépített dallam, ha nem éreztem ott, akkor róla semmit, kikerült. Így épült fel tulajdonképpen az egész darab.
– A kortárs vagy az alkalmazott kortárs zene miként érhet el hatást? Hogyan jut el a fiatalokhoz?
– A legtöbb ember a Netflixen vagy egyéb streamingoldalakon találkozik a kortárs zenékkel, ám ezek, értelemszerűen, a képet és a vizualitást hivatottak szolgálni. Azt vettem észre, hogy ma van nagyjából az a világ, amikor a legtöbb ember képes zenét készíteni, mindössze egy laptopra van szükség. Ez egy tök jó folyamat, ami egyre inkább nyilvánvalóvá válik: teljesen mindegy, ki, milyen minőségben csinál zenét: a lényeg, hogy új tapasztalatokat szerez, nyitottabb lesz más műfajokra stb.
Engem a konceptuális művészet fogott meg, amely nem a szórakoztatóipar része, hanem a tapasztalat átadása a zenén keresztül. Nekem könnyebb így fogalmazni, mint szavakkal, mert jóval több árnyalattal tudok kommunikálni.
– Ahogy említetted, a KVARK az emberi élet legelemibb részét, a változás pillanatát mutatja be. Hogyan?
– Van egy nagyon konkrét sztori mögötte, amiről leszedtem minden fizikai valóságot, és megmaradt az érzelmi kerete. Úgy éltem meg, hogy így már nem egy személyes történet, hanem annak az érzelmi vetülete, ami viszont másokkal ugyanúgy megtörtént, esetleg más élethelyzetben, más emberekkel, más térben, más cselekménnyel. A győri bemutató utáni visszajelzésekben rengeteg értelmezést hallottam vissza személyes történetekkel. Épp ez a legjobb:
én megszemélyesítem a hangokat, majd a hallgató is megszemélyesíti őket az emlékeivel, így épül fel benne egy teljes világgá.
– Hogyan találtad ehhez meg a megfelelő kifejezésformát? Miért épp 12 fős zenekarban gondolkodtál?
– Kezdetben 44 fős zenekart szerettem volna, de minden nagy vágynak – amilyen a KVARK is volt – néha racionalizálni kell a megvalósítását. (nevet) Minden szekciót úgy bontottam fel, hogy mi az a minimum hangszer, amely kiváltja azt az érzést vagy érzetet, amit szeretnék. Alapvetően elég erősen épül elektronikus hangszerekre, de nagyon fontos balansznak éreztem, hogy élő, akusztikusan megszólaló hangszerek is jelen legyenek. Azok esetlegesek, változóak, szinte sosem ugyanolyanok. Bár így belegondolva, az elektronikus betétekben sem haszálok loopokat, folyamatosan változik a zene, ahogy egy-egy rész végére érünk.
Így alakult ki a végső felállás: négy hegedű, egy trombita, akik viszik a hátukon az elsődleges dallamokat mint közlendőt; egy cselló és egy basszusgitár, akik mélyítik a hatását; két harsona és egy tuba, akiknek kevés, de annál fontosabb szerepük van, kiemelve a legfontosabbakat; valamint egy zongora, aki a mesélő, és egy dob, ami pedig dobként funkcionál. (nevet)
