Ma már szinte globalizációs népmesei elem Audrey Hepburn reggeliző filmes snittje a Tiffany előtt. A Radnóti Színház legújabb bemutatója a sztereotípiát árnyalva visszanyúl Capote gyökereihez az Álom luxuskivitelben kapcsán. Szívmelengetés és gyökértelenség, magányosság és elköteleződési problémák, folytonos menekülés. Aktualitás és kortalanság Capote eredeti, friss és szemtelen stílusa nyomán. Hárs Anna dramaturggal beszélgettünk.
– Hogyan esett a választás Truman Capote klasszikusára?
– Azt kerestük, hogy a Covid után, alatt, a gazdasági, az energia- és minden egyéb, minket körülvevő aktuális válság közben mi lehet az, amiért még érdemes eljönni színházba. Mi az a szívet melengető történet, ami illik a Radnótihoz, jelent valamit a ma emberének, és van benne szerep Sodró Elizának és Rusznák Andrásnak. Éppen akkor kezdtem Audrey Hepburn-filmeket nézegetni, amikor a rendező, Valló Péter felvetette az Álom luxuskivitelben ötletét.
– Mi lehet ennek a történetnek vagy a főszereplőnőnek a sava-borsa?
– Capote egyik legnagyobb találmánya Holly Golightly. Csodálatos jelenség, nem fog rajta az idő. Szellemes, független, hatással van az emberre. Naiv és romlott egyszerre. Erősen szexuális lény, aki éppen attól annyira vonzó, hogy elérhetetlen. Szexuális értelemben megkapható, de érzelmileg elzárkózik. A kötődést a kiszolgáltatottsággal azonosítja.
Holly Golightly olyan, mint Capote írói stílusa. Friss, kiszámíthatatlan, szemtelen, szabad. Persze ennek a szabadságnak ára van. Mert ami innen nézve szabadság, az onnan nézve gyökértelenség, bizalmatlanság és félelem.
– Ez a gyökértelenség lehet szinkron a mával?
– Teljes mértékben. Holly hamar árvaságra jutott, bántalmazott gyerek volt, nagyon nehéz körülmények között kellett felnőnie, önerőből, rendkívül tudatosan építette fel magát. Texasi abuzált kislányból nagyvárosi díva lett. Leválasztotta magát a múltjáról. A gyökértelensége tehát tudatos választás. De ennek az alig húsz éves lánynak valójában nincs más célja, mint hogy révbe érjen, végre biztonságban érezze magát valahol. Olyan, mint egy macska. Mindenhol feltalálja magát, magától értetődő természetességgel veszi birtokba és hagyja maga mögött az élettereket, de képtelen otthonra találni – a macskaszimbólum nem véletlen a darab során. Hollynak egy idő után New York is szűk lesz, úgy érzi, nem tartozik sehová, nem kötődik senkihez. Azt hiszem, ez a fajta végtelen magányosságérzés nagyon mai.
Nem engedi meg magának, hogy kételkedjen. Nem gyengülhet el, nem térhet el a kijelölt céltól. Egyetlen olyan pillanat van a darabban, amikor felmerül benne, hogy tévúton jár: mi van akkor, ha ez lett volna az a lehetőség, amit nem kellett volna elengedni?
– Hogyan jellemeznéd tovább Holly alakját, milyen konfliktusai vannak?
– Nagyon ellentmondásos személyiség, ami a múltjából is fakad. Döntései sokszor impulzívak, mégsem ösztönlény, hiszen a saját maga által felállított szabályokat következetesen betartja. Nem jön össze olyan férfival, akinek nincs pénze, mert azt hiszi, ez a biztonságos élet záloga. A célja elérése érdekében sokszor önző és kíméletlen, ugyanakkor rengeteg kompromisszumot köt. Visszataszító alakokkal kerül össze, de közben elhiteti magával, hogy neki így jó.
Fredet irgalmatlanul frusztrálja, hogy Holly elutasítja őt. Szerelmes fiatal férfi nagy vágyakkal és művészi ambíciókkal az élet küszöbén. Érzi, vagyis úgy érzi, hogy ami közte és Holly között van, az valami különleges, és felfoghatatlan számára, hogy csak azért, mert nincs pénze, esélye sincs. A legtöbb ember a szíve mélyén romantikus, drukkolunk nekik, hogy összejöjjenek, de nem ez történik. A szikra ott van, de nem kap lángra. És ami nagyon fontos: az Álom luxuskivitelben valójában Fred narratívája, az ő szemszögéből látjuk a történetet. Ki tudja, milyen lenne a sztori, ha Holly mesélné el nekünk? Valószínűleg Fred csak egy mellékszereplő lenne benne.
– A hollywoodi cukorgyárat elhagyva, tele van érdekes, bizarr karakterekkel ez a mű. Milyenek ezek a figurák?
– Olyan az egész, mint egy freak show. Ott van a közel kétméteres, ektomorf Mag, Rusty, az óriáscsecsemő, a hollywoodi ügynök, aki a regényben törpe, nálunk púpos, vagy a meseszép brazil. Kész panoptikum! És van két férfi, aki reménytelenül és rendületlen szerelmes Hollyba, a radnótis előadásban mindkettőt Schneider Zoltán játssza. Az egyik Joe Bell, a kocsmáros, aki férfias szemérmességgel, a viszonzás reménye, sőt, igénye nélkül, óvó-féltő szeretettel figyeli Hollyt a háttérből, valamint Doc, a volt férj, aki érdekes módon úgy tud rokonszenves lenni, hogy tudjuk, hogy egy 12 év körüli kamaszlányt tett magáévá és vett feleségül. Ez borzalmas. A maga egy tömbből faragottságával, reflektálatlanságával és azzal, hogy szereti és elengedi Hollyt, mégis valahogy nagyon életszerű, emberi, sőt, szerethető.
– Mennyire számíthat másra a közönség az előadás kapcsán, mint a kultikus filmadaptáció, amit jóformán szinte mindenki látott?
– Nagyon más. A film teljesen eltér a könyvtől, mind a karakterek, mind a történet tekintetében. Capote nagyszerű író. Egyszerűen, eredetien és pontosan fogalmaz. Távol áll tőle az érzelgősség, a gejl. A filmben arra törekedtek, hogy Holly és az író karaktere pariban legyen egymással, hogy a vége főcím előtt Mancini zenéjére egymásra találhassanak. Capote amúgy utálta a filmet. A Radnótiban bemutatott színdarab Richard Greenberg adaptációja, hűen követi a regényt. Tehát aki egy édesbús szerelmi történetre számít, az csalódni fog, mert annál ez sokkal jobban hasonlít az életre.
