A művészet templomai sorozat legújabb dokumentumfilmje Velence művészeti élete és múzeumai, lagúnái és sikátorai bemutatásán keresztül foglalja össze röviden az Adria-parti városállam 1600 éves történetét. A film december 8-án kerül a magyar mozikba.
A virtuális városnézés során olyan mesterek halhatatlan munkáit tekinthetjük meg, mint Tiepolo, Canaletto, Rosalba Carriera; de szó van azokról is, akik a város szerelmesei voltak: Canovától Goethéig, Byrontól Walter Scotton át azokig a színészóriásokig, akiket évről évre vonz a varázslatos Velencei Filmfesztivál.
Thomas Mann itt írta Halál Velencében kisregényét, Mussolini itt találkozott Hitlerrel. Reza Paleevi perzsa sah, Anna Magnani és Rossellini, valamint Jean Cocteau szintén jártak itt. Akár a windsori herceg és hercegné, Edward és Wallis Simpson, a közelmúltig legbotrányosabb angol hercegi pár. 1931-ben tömegek éljenezték Charlie Chaplint a Nagyvárosi fények sikere után.
Történelmi tény, hogy Szt. Márk – az egyiptomi Alexandria első püspöke – tetemét 828-ban két velencei kereskedő csempészte ki Egyiptomból. Attól fogva, hogy a szent maradványai partot értek, a városállam védőszentjének tekintették, és bazilikát emeltek tiszteletére.
1600 évvel megalapítása után Velence szemernyit sem vesztett különlegességéből: városias légköréből, kőépületei sármjából, a levegő és a víz találkozásának költőiségéből, már-már különmitológiává nemesült történelméből.
A külső jegyek azonban eltörpülnek a város önértelmezése mellett. A város DNS láncában fehérjemolekulákként kapcsolódik össze a dekadencia bája a világszínvonalú újítások izgalmával.
A már első látásra kozmopolitának tűnő városállam kezdettől fogva élénk kereskedelmi és kulturális kapcsolatokat ápolt a Kelettel. Elemeknek kitett voltával dacolva mindig is határozott jövőképpel rendelkezett.
