A folyamatos önkeresés, öngyógyítás korában mindig öröm új módszerekre rátalálni, pláne, ha olyan egyszerűnek tűnő felütéssel indul, mint Baranyay Zsófi és Soundfulness módszere: lélegezz helyesen! Aki már járt Zsófinál, tudja, hogy nem is olyan egyszerű a Helyén, azaz helyesen lélegezni. Az első kínzó felismerést a következő követi, mivel módszerének lényege nemcsak a légzésen, hanem a Hangon van: a foglalkozáson bizony énekelni kell. Operaénekesek, popzenészek döbbennek rá nála, hogy eddig valahol máshol keresték igaz hangjukat, igazából saját magukat. Zsófi módszerét saját magán kísérletezte ki, mára pedig többek között Nádas Bence Európa- és világbajnok kajakozó, Finszter Eszter énekművész és Lábas Viki, a Margaret Island együttes frontembere is nála keresi és talál rá saját autentikus hangjára és ezzel saját magára.
– Honnan jött a módszer, honnan a hangok szeretete?
– A hangok végigkísérték az eddigi életemet: muzsikus családban nőttem fel, magam is 12 évig hegedültem. Mivel mellette sportoltam, egyik mellett sem tudtam komolyabban elköteleződni. Emlékszem, hogy sokszor fordultam meg a Zeneakadémián, ahol édesapám a mai napig zongorát tanít és kísértem édesanyámat a Magyar Rádió épületébe, ültem a Pagodában és hallgattam a muzsikusokat, szinkronszínészeket, rádiójátékokat, koncerteket – állandóan szeretett hangjaim vettek körül. 15 éves koromban kerültem be egy női NB I-es kosárlabdacsapat keretébe – furcsa módon, de itt is élveztem a hangokat, a pattogó labda „muzsikáját”.
A nővérem, édesanyámhoz hasonlóan, a gordonkaművészi pályát választotta, mellette énekelt, amihez aztán én is kedvet kaptam – bár mindig is zavarban voltam, valamiféle blokkot éreztem éneklés közben. Végül elvégeztem Miskolcon a magánének szakot, de színpadra keveset álltam. A hangok szeretete mindenhova elkísért – szerkesztőként és riporterként is – mert itt is éreztem, hogy a hiányzik a beszédemből a hangom komfortossága. Az évek során rengeteg énektanárral, beszédtechnika tanárral dolgoztam együtt, folyamatosan kerestem önmagam hitelességét, a hangomat. Ezektől a szakemberektől olyan útravalókat kaptam, amik a saját módszertanomban is visszaköszönnek. Hamari Júlia énekprofesszor és mester szavainak például 15 év kellett, hogy beérjenek.
Tavaly nyáron egy „véletlen” találkozás és több izgalmas beszélgetés egy filozófussal terelt vissza az éneklés felé. Meglátása szerint a blokkok miatt dolgom van vele, és én is mindig egy elvarratlan szálnak éreztem az életemben. Fájó pont volt az a folyamatos kétely, hogy vajon nekem való-e, alkalmas vagyok-e rá. Beleástam magam újra a témába, eddig soha nem látott alapossággal és lelkesedéssel, keresve a választ arra, mi dolgom az énekléssel, a beszéddel, a hangokkal. A legmeghatározóbb iránymutatás Szamosi Lajos módszere volt, amit újraolvastam.
Hatalmas önismereti útra indultam, amivel csak utólag szembesültem. A sport, a zene és az addigi tapasztalati bázisom segítettek abban, hogy saját magamon figyeljem meg a blokkok, az érzelmi háttér és az izomműködés elválaszthatatlan kapcsolatát. Nagyon izgalmas változásokat figyeltem meg magamon: jobb lett az álló- és teljesítőképességem, nemcsak a sportban, de a mindennapokban is. Úgy éreztem, valamire rátaláltam, aminek érzelmi, mentális és fizikai téren is hatása lett rám. Felkerestem Lénárt Ágotát, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem tanszékvezető sportpszichológusát – aki egyben az olimpiai csapat vezető pszichológusa is, a segítségét kértem, hogy másokon is kipróbálhassam. Ekkor kezdtem Nádas Bencével és Finszter Eszterrel foglalkozni.
– Két nagyon különböző szakmát művelő emberről van szó, mégis hogyan tudták mindketten hasznosítani a tőled tanultakat?
– Izgalmas volt, hogy pont egy sportolóval és egy énekessel dolgozhatok együtt , valahol az életutam ötvözi a két pályát, a tapasztalásaim nagyja is ezekről a területekről jön. Bence pár hónap elteltével lett világ- és Európa bajnok, nála az eredmények megdöbbentően gyorsan jöttek. Saját bevallása szerint megtanult a pillanatban lenni, teljesen kihasználni a tüdőkapacitását, nem mellesleg a kommunikációja is változott, határozottság és belső nyugalom árad belőle. Eszter frissen végzett a Zeneakadémián, az énektanára küldte hozzám. Borzasztó légszomj és megfelelési kényszer gyötörte, bármilyen területen nehezen tudott teljesíteni. Néhány alkalom után abbahagyta az allergia gyógyszere szedését, mert egyre jobban kapott levegőt, a módszernek köszönhetően kiegyensúlyozottabb lett, jobban kezeli a stresszes szituációkat és élete első állásinterjúja is sikerrel zárult.
– Ezek után adódik a kérdés, hogy mi a Soundfulness lényege?
– A módszer maga sokrétű és mégis nagyon egyszerű. Ahogy megszületünk, a család, a szülői minták, a szocializáció során blokkok alakulnak ki bennünk, ami sokaknál megfelelési kényszerként, elfojtásként, félelemként jelenik meg előbb-utóbb. Úgy is mondhatnám, hogy ezek a blokkok beszűkítenek, gátat képeznek a levegő áramlásának a testben.
A csellóhoz szoktam hasonlítani a test működését: ahogy a cselló, úgy mi is tele vagyunk levegővel, a húr maga a nyak, benne a hangszálak. Ha lefogjuk a húrokat, a cselló teste fog berezonálni, csakúgy, mint a testünkben lévő csontok és kemény részek. Ha nincs elég levegő, a hangképzés a nyakra és feje redukálódik, messze nem lesz olyan vivőereje, csengése, megszólalása. Beszorított hang, beszorított test – ezek beszorított érzelmi állapotot feltételeznek.
Hamari Júliától van a kedvenc mondásom: „Az érzelem támaszt”. A testben a levegő a labda, a rezgés pedig maga az érzelem: ha nem tud megszületni a rezgés, akkor az érzelem sem tud, nem lesz benne a beszédünkben, kommunikációnkban. Az elsődleges cél, hogy ezt a rezonanciát visszavezessük az egész testbe, így az érzelmek is a helyükre kerülnek. Úgy születünk, hogy tökéletesen tudunk lélegezni, tökéletesen képezzük a hangokat – ezt pedig később csak elveszíteni tudjuk. Abban segítek, hogy azt az állapotot szerezzük vissza, amit legtöbbször már gyerekkorunkban elvesztettünk.
– A légzésen túl miért az ének az eszköz?
– Mert az éneklésben nem tudunk hazudni, nem lehet színjátékot játszani, mert minden mesterséges elferdítés feszültségként jelentkezik, hallatszik.
– Akkor te akár egy beszélgetésből le tudsz vonni következtetéseket az illető lelki állapotára vonatkozóan?
– Hosszú éveken át nagyon sok emberrel találkoztam, beszélgettem a munkám során. Sok mindenről árulkodik, hogy egy ember hol beszél, benne van-e a saját valóságában, helyén van -e a saját hangja, ahogyan lélegzik, ahogyan mozog. Sokat lehet következtetni arra, hogy miken mehetett keresztül, milyen félelmek, elfojtások vannak benne. Az első alkalommal igyekszem megmutatni mindenkinek a saját hangját, megtapasztalhatja, hogy a hangot miért is rakja oda, ahova. Ha megérti az ember a különbséget az elfojtott és a saját autentikus hangja között, megkönnyebbül, sokkal ösztönösebben tudja kifejezni magát, sokkal inkább lesz önmaga.
– Felmerül a kérdés, hogy van-e olyan, aki nem talál rá a hangjára, akinek nem való a módszer.
– Kell hozzá egyfajta mentális, érzelmi érettség, amikor már megérti, hogy a viselkedése részben vagy egészben mintákon alapul. Amíg nem tudatos ebben, addig nehezen fog fejlődni. Transzgenerációs átörökítésről is szó van, hiszen ha egy anyuka már maga sem a saját hangján kommunikál, akkor valószínűsíthető, hogy a gyermeke sem azon fog. Az utánzás, a minták természetesen kellenek ahhoz, hogy a személyiség kialakuljon, később tudunk majd csak azzal foglalkozni. hogy mit hozunk és mik is vagyunk mi valójában.
– Úgy érzem, hogy szinte egyfajta terápiaként is tekinthetünk a Soundfulnessre.
– Mivel a hang és az érzelmek ennyire összekapcsolódnak, természetes velejárója a módszernek, hogy előbb-utóbb kiszakad az emberből az, aminek ki kell jönnie. Én mindig azt kérem csak, hogy hagyja a testét úgy lélegezni, ahogy az neki természetes, amivel megszületett. Ne énekeljen, csak engedje a hangot kijönni.
Az elengedés a ma emberének a legnehezebb feladat, mindent folyamatosan kontrollálni akarunk, így érezzük magunkat biztonságban. Ha viszont megtapasztaljuk a saját hangunkat és azon keresztül azt, hogy benne vagyunk a saját testünkben, akkor megértjük, hogy mi magunk vagyunk a saját félelmeink hordozói. Van bennünk egy hatalmas belső tér, ami határtalan békét és belső nyugalmat jelent, ha rábízzuk magunkat erre a belső térre, nehezen tud majd minket bárki vagy bármi kibillenteni.
Ha feljönnek a közös munka során régi, negatív töltetű történések, mindig igyekszem az előjelüket az illetőben átfordítani – gondoljon inkább arra, hogy mennyi pozitív eredményre, tulajdonságra tett szert általuk.
A blokkok, elfojtások visszafognak minket, ettől a lélegzésünk, majd a hangunk is visszafogott lesz, végül az egész habitusunk megváltozik vagy elbújik. Hihetetlen megtapasztalni, amikor egy vékony kislány hang mögött egyszer csak előbújik egy drámai, mély tónusú, gyönyörű női hang, a hang tulajdonosa pedig megéli annak érzelmi tartalmát. Egyfajta sokkot tudnak átélni, hogy mit is csináltak eddig, akkor kik is ők valójában. Van olyan, aki más terápia mellett jár hozzám, de van olyan is, aki egy idő után minden más módszert elhagy.
– Itt úgy látom, már rég nem a légzésről és az énekhangról van szó…
– Valóban, a módszeren keresztül megváltozik nemcsak a teljesítményünk, de az élethez, szituációkhoz való hozzáállásunk is. Az élet által elénk dobott történéseket könnyebben fogjuk venni, nem rágódunk feleslegesen a problémákon, hanem túllépünk rajtuk. Azt szoktam mondani, hogy mindenki egy csodálatos szobor, én csak segítek leszedegetni a felesleges márványdarabokat.
– Nem tudom nem megkérdezni: te mindig ennyire pozitív vagy?
– Az én utam hosszú és rögös volt, eljutottam a teljes hangvesztésig is, állandó fizikai fájdalmaimat gyógyszerekkel próbálták enyhíteni. Ami hibát el lehetett követni a hangommal kapcsolatban, azt mind megtettem, pontosan ezért hallom, ha valaki feszíti, szorítja azt, mert rögtön tudom hol fájhat, hol érezheti és miért csinálhatja. Minden órán és munka során tanulok valamit a másiktól, a helyzettől, nekem legalább annyit ad ez a módszer, mint akiknek éppen segítek. Folyamatosan tanulom én is az elengedést és a világ mindig vissza is igazol.
Nem vagyunk hatással a történésekre, ne is akarjuk azt kontrollálni sem. A legtöbb dolog a világon tőlünk függetlenül történik, mi a legtöbbször nem kellünk az egyenletbe. Fogadjuk el azt, ami van, tegyük meg a tőlünk telhető legtöbbet és higgyünk abban, hogy amit szeretnénk, ha szívből jön, támogatásra talál majd! Ha a kontroll helyett azt mondom, hogy jöjjön, aminek jönnie kell és elengedem, azzal hatalmas súly esik le a vállamról, az erre fordított energiáim pedig felszabadulnak. Én ezt szeretném megtanítani, hogy hogyan legyünk a pillanatban.
– Úgy tudom, hogy több izgalmas tudományos kutatás is kezdetét veszi a Soundfulnesshez kapcsolódóan. Mesélsz ezekről?
– Szívesen. A módszertan alapján a dr. Lénárt Ágotával és dr. Györe Istvánnal (a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Egészségtudományi és Sportorvosi Tanszékének sportorvosa) végzett spiroergometriai mérések egy sokkal hatékonyabb oxigénfelhasználást valószínűsítenek, így további kutatásokat, vizsgálatokat folytatunk élsportolókkal a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának Sportmedicina Tanszékével, dr. Mintál Tibor (a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Sportmedicina Tanszékének egyetemi adjunktusa, tanszékvezetője) és Dr. Tékus Éva (a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Sportmedicina Tanszékének egyetemi adjunktusa, tanszékvezető helyettese) közreműködésével. Fantasztikus lehetőség ez, hogy feltárhassuk, mi mindenre képes az ember a saját, autentikus hangja által. Hálás vagyok mindenért, ami ezen az úton tovább és tovább segít.
