Ma már szinte senki sem tudja, hogy élt egy fuvolaművész, aki Doppler Ferenc közvetlen tanítványa volt, és aki két időszakban is a budapesti Operaház zenekarának elsőfuvolásaként tevékenykedett. Ő volt Kohler Gyula (1849–1894), aki zenekari munkája mellett jelentős szólista volt, de tanított hangszert a Nemzeti Zenedében, és kis híján a Zeneakadémián is.
Kohler Gyula Bécsben, Doppler Ferencnél csiszolta képességeit, majd mindjárt tanulmányai befejeztével a Kolozsvári Nemzeti Színházhoz került első fuvolás pozícióban. Ám 1883-ban már az Operaház tagjai között bukkant fel, de ekkor itt csak rövid ideig maradt. Távozása előtt még előadta az együttessel Mozart C-dúr fuvola–hárfaversenyét (KV. 299), amely a későbbiekben is a magyar fuvolások kedvelt koncertdarabja volt. Kohler 1885-ben távozott az együttesből, és Prágába ment, ahol a Wagner-propagátor, valamint a prágai Opera igazgatója, Josef Angelo Neumann (1838–1910) együtteséhez szerződött, és részt vett A nibelung gyűrűje előadásain.
Kohler Gyula nem sokkal később nekivágott a nagyvilágnak, és átkelt az Egyesült Államokba, ahol az 1885-86-os évadban a Boston Symphony Orchestra tagja volt. Minden jel szerint ő volt az első jelentős közép-európai fuvolaművész, aki az Újvilágba lépett, de mindenképp az egyetlen Doppler-tanítvány, aki megcselekedte azt a bravúrt, hogy egy jelentős szimfonikus zenekar tagja lehessen az Atlanti-óceán túloldalán.
Az amerikai együttesek ekkor már Theobald Böhm modern fuvoláját részesítették előnyben, és Kohler még az egyszerű bécsi rendszerű fuvolát használhatta. Vélhetően ezzel magyarázható, hogy mindössze egy évadon át volt az együttes tagja. Ez az időszak azonban elegendő volt neki arra, hogy bemutassa mestere, Doppler Ferenc szerzeményét, a Fantaisie Pastorale Hongroise-t (op. 26) a Boston Symphony Orchestra koncertjén. Jó eséllyel ez lehetett a mű ősbemutatója az Egyesült Államokban.
Akár kielégült a kiemelkedő fuvolaművész becsvágya, akár nem, az amerikai kaland után hazatért és végleg megállapodott Budapesten. Családot alapított és 1890-ban feleségül vette egy pezsgőgyáros lányát, Hölle Mathildot. A kiemelkedő képességű művész előtt nem állt akadály, hogy megint annak az együttesnek a tagja lehessen, amelyet korábban elhagyott. Tehát újra az Operaházhoz szerződött, és emellett tanított, mivel Kohler Gyula Zenedei tanári kinevezése is létrejött. A fuvolás művészi hőstettei még az 1890-es években is folytatódtak, amikor megszülettek fiai, Gyula és Richard.
Kohler Gyula sorsa azonban hamarosan tragikus fordulatot vett. Egy ma már nehezen kideríthető betegség támadta meg, amely rendkívül gyorsan gyűrte maga alá. A kiváló fuvolaművész – akinek szólóit az operaház közönsége gyakran spontán megtapsolta – egy napon nem tudott többé belépni a Parasztbecsület szólójában, mert megszólalásait hibásan időzítette. A közelebbről meg nem határozott betegsége – a korabeli sajtó „agybántalomnak” nevezi – már 1892 végén jelentkezett, amelynek következtében meg kellett válnia operaházi posztjától. A következő hónapokban kollégái gyakran látták az Operaház körül bolyongani, de ha megszólították csak zavaros válaszokat kaphattak tőle.
A fuvolaművész negyvenötévesen, 1894-ben hunyt el, és ő lehetett volna a Zeneakadémia első fuvolaprofesszora, amikor az intézetben elindult a fafúvós hangszerek oktatása. Kohler Gyula nevéhez így is számtalan kiemelkedő hangverseny kapcsolódik. Ő volt az első, aki bemutatta nálunk Carl Reinecke híres fuvola-zongora szonátáját, az Undine-t (op. 167), és ő volt a kor legnagyobb koloratúr operadívája, Adelina Pattinak (1843–1919) a partnere a művésznő budapesti koncertjén, 1891 áprilisában. Kohler Gyula ekkor is mestere szerzeményét, az op. 26-os Fantaisie Pastorale Hongroise-t játszotta.
