A 19. századi magyar fuvolaművészet vonulatából máig a Doppler testvérpár a legismertebb világviszonylatban is, pedig mindkettőjük pályájának bizonyos szakaszán az opera műfaja sokkal fontosabb szerepet játszott, mint a fuvolázás.
Dopplerék származása máig nem tisztázott teljesen, mert a család vándorlása a legkülönfélébb találgatásokra kínál okot, ezenkívül érezhetően több nemzet is szívesen tudná magáénak a fuvolázó fivéreket. A kutatás hivatalos álláspontja szerint a Doppler-család osztrák területről származik, az apa, József, Klagenfurtban vette feleségül 1813-ban Roth Katalint. József katonai szolgálatai alól egészségügyi okok miatt hamarosan felmentést kapott és a család több lakóhelyváltozást követően Lembergben telepedett le. József itt a Máriássy-ezredhez került karmesterként, és a következő években három gyermeke született. Erzsébet 1817-ben, Ferenc 1821-ben, a legfiatalabb testvér, Károly pedig négy évvel később, 1825-ben látta meg a napvilágot a ma ukrán területen lévő városban. A hazai kutatók úgy vélik a testvérek itt találkoztak a magyar zenével, itt érték őket az első meghatározó benyomások.
1826-ban József ismét elhagyta a katonai szolgálatot és Varsóban az opera első oboistája lett. A testvéreket itt is maghatározó benyomások érték, hiszen rendszeresen jelen voltak az opera előadásain, hallhatták a kor jelentős hangszeres virtuózait, többek között Paganinit is. A tíz éves Ferenc itt adta első hangversenyeit, de a sikerek ellenére a családnak az 1830-ben kitört lengyel forradalom leverése miatt menekülniük kellett. Kalandos és veszélyes körülmények között jutottak el Bécsbe, útközben a család koncerteket adva próbált bevételhez jutni. Végül az apa és lánya ismét Lembergben kapott szerződést, ezúttal a színházhoz kerültek. Közben a tízes évei elején járó Ferenc gyakran koncertezett távolabbi városokban is. Az apa kétéves szerződésének végén Bécsbe, azután pedig Bukarestbe szerződött ugyanennyi időre. Ezt követően állapodtak meg Budán, ahol József és fiai rendszeresen közreműködtek a Mátyás-templom zenekarában.
A következő években a két Doppler a fuvolázás mellett bölcsen több lábon akartak állni szakmájukban, így dirigáltak, hangszereltek és komponáltak is. Ferenc a Budai Polgári Őrség zenekarát vezényelte 1848-ig, ahol volt alkalma megismerkedni a hangszerelés fortélyaival. Károly is kereste az új utakat, miután 1840-ben Budai Színház első fuvolása lett, öt évvel később pedig már vezényelte az együttest. Ferenc megkísérelt egy koncertkörutat a Cári Oroszország felé, amely abban az időben a művészek kiemelt célpontja volt. A turné egészében sikeres volt, de végül a fuvolaművész megbetegedett, élete is veszélyben volt és csak nehezen jutott haza. Hazatérése után, 1841 nyarán sikeres próbajátékot követően örömmel fogadta el Erkel Ferenc felkérését a Nemzeti Színház első fuvolási posztjára.
Közben Károly Pozsonyban első fuvolás állást kapott és 1847-ben Nagyberecsken az opera karmester lett. Ugyan ebben az évben mutatták be Ferenc első operáját, a Benyovszkyt, amelyet méltán nevezhetünk alkotója operaszerzői áttörésének. Ezt követte a szabadságharc árnyékában bemutatott Ilka című vígopera, amely a Benyovszkyhoz hasonlóan magyar zenei anyagból táplálkozik.
A 1848-49-es szabadságharc és az azt követő Bach-korszak súlyosan hatott a Doppler-testvérek operaszerzői pályájának alakulására. Ferenc ekkor már kiérdemelte a „magyar Meyerbeer” nevet, hiszen a testvérpár a szabadságharcot megelőző évtizedben jó érzékkel már nem a hangszeres virtuózok életpályáját preferálta, hanem olyan tartósabb, biztosabb megélhetési módokat kerestek, mint a karmesterség és a komponálás. Ám közbeszólt a történelem és alkalmazkodniuk kellett. Az ötvenes évektől kezdve a Doppler-fivérek ismét a hangszeres szólistaságot helyezték előtérbe.
Még 1853-ben Károly „A gránátos tábor” címmel alkotott vígoperát, majd egy évre rá újra az opera felé fordulva megírta a „Vadon fia” című művét. Ugyanebben az évben testvérével együtt részt vállalt a Filharmóniai Társaság megszervezésében. Az együttes első hangversenyének a Nemzeti Múzeum biztosított helyszínt, ahol a fuvolázó testvérek valószínűleg a Duettino sur des Motifs hongrois című közös művüket szólaltatták meg. A korabeli magyar sajtó a művet csárdásfűzérnek nevezte.
A politikailag bénító Bach-korszak enyhülését hozta el az uralkodó pár, I. Ferenc József császár és Erzsébet osztrák császárné látogatása 1857-ben. Erre a politikailag rendkívül kényes alkalomra készült az Erzsébet című opera, amelynek munkálatait a rövid határidő miatt Erkel Ferenc és a Doppler-testvérek között osztották fel. A közös komponálás nem elsősorban kellemes, közös műhelymunka volt, hanem versenyfutás az idővel, egy olyan megbízás ürügyén, amelyhez senkinek sem volt igazán erős alkotói indíttatása. A művet zártkörű előadáson mutatták be az uralkodópárnak 1857. május 6-án, majd a nyilvános premierre május 8-án került sor.
A testvérek utazásaik során találkoztak Liszt Ferenccel és Giacomo Meyebeerrel is. A kitűnő operaszerző kísérte őket zongorán, amikor a porosz uralkodó, IV. Frigyes Vilmos előtt játszottak. Találkoztak Bécsben is, amikor az idősödő zeneszerző kérésének eleget téve az operaénekesnő, Hollósy Kornélia társaságában kiutaztak, és jeleneteket adtak elő Meyerbeer az Észak csillaga című operából. Az előadástól elragadtatott operaszerző megölelte a művészeket, és ekkor hangzott el Meyerbeer híressé vált mondata:
„Valóban, önöknél három varázsfuvola énekli azt, amit itt és Párizsban csak három fagott”.
1858-ban Ferenc Bécsbe költözött – szándéka szerint nem véglegesen. Itt balettzenét kellett írnia és rendezhetett. Operáinak ígért bécsi színrevitelét több konfliktus és intrika kísérte, így a Vanda bemutatója is késlekedett. Emiatt Ferencet komolyan foglalkoztatta a gondolat, hogy enged Erkel visszahívásának, aki újra állást és segédrendezői elfoglaltságot kínált neki. Ekkor azonban leiratot kapott közvetlenül az Udvartól és a Hofkapelle első fuvolásának nevezték ki, amely állás addig így nem létezett, az uralkodó kifejezetten neki hozta létre. Alighanem a Császárváros adminisztrációja úgy találta jobbnak, ha a magyaros zene kiemelkedő képviselője bécsi udvar szeme előtt marad.
1865-től Ferenc tanítani kezdett a bécsi konzervatóriumban. Ez volt az első olyan időszak a művész életében, amikor intézményes fuvolaosztályt vezethetett. Ezekkel az évekkel kapcsolatban keletkezett a híres idézet Eduard Hanslick (1825-1904) zenekritikustól, amely így szól: „… a hasonlíthatatlan testvérpár „virtuóz összjátékkal” tudta hogyan varázsolhatja el a fuvolával szembeni ellenszenv egy részét, és sokáig felvidította a közönséget. A Doppler testvérek ismerik a régi Meidinger-viccet: „Mi az unalmasabb, mint egy fuvola?” Válasz: „Két fuvola!” amely szégyenteljesen felfordult, és meggyőződést ébresztett abban a tekintetben, hogy két fuvola szórakoztatóbb, mint egy”.
Ferenc a Vanda és az Ilka bécsi sikerén felbuzdulva két nyár alatt írta meg utolsó, Judith című operáját, Salomon Hermann Mosenthal (1821-1877) szövegére. A bemutatóra 1870. december 30-án került sor. Ferenc 1883-ben hunyt el Bécsben.
Közben Károly a stuttgarti színház első zeneigazgatója lett, és két évre rá udvari karmesterré is kinevezték. A család ezen ága később is ehhez a városhoz volt köthető, Károly Stuttgartban hunyt el 1900-ben. Károly fia, Árpád (1857-1927) a stuttgarti konzervatóriumban tanult, zongoratanár és zeneszerző lett. 1880-83 között a New York-i konzervatórium tanára volt, az Egyesült Államokban néhány kompozíciója is megjelent. 1889-től a stuttgarti opera karigazgatója lett, zongoraművek mellett víg- és meseoperák, baletteket, zenekari művek, dalok írt. Árpád fia, Ferenc a Stuttgarti Színház Zenekarának koncertmestere volt, 1979-ben hunyt el.
Bár Doppler Ferenc és Doppler Károly operái ma már szinte egyáltalán nem ismertek, közösen és külön komponált fuvolaműveiket a világ minden részén tanítják, játszák és különleges, magyaros hangvételük miatt a hangszer repertoárjának meghatározó darabjai.
