Bár azt hinnénk, hogy az újévi fogadalom intézménye az életmódguruk, a fitneszőrület vagy a dohányellenes lobbi hatására az elmúlt néhány évtized terméke, valójában a babiloniak és a középkori keresztények éppúgy fogadkoztak ilyenkor, mint az 1800-as évek szilveszterezői.
Az első írásos feljegyzés egy újévi fogadalomról 1671-ből származik. Anne Halkett író, a skót nemesség tagja naplójában jegyzett fel több, főleg bibliai ihletésű fogadalmat, mint „Nem ártok másnak”. A lap tetejére, amelyen ezeket számba vette ezt írta: Fogadalmak, a dátum pedig január 2. volt. A történészek ebből arra következtetnek, hogy a korban általánosan elterjedt szokás volt a hasonló számvetés, még ha nem is újévi fogadalomként hivatkoztak rá az emberek.
Azonban a kutatások szerint a maihoz hasonló újévi fogadalmakat először a babiloniak tettek. A legfontosabb különbség talán az volt, hogy az ő időszámításuk szerint az év nem januárban, hanem márciusban kezdődött a mezőgazdasági évet követve. Babilonban március közepén vetették el a gabonát, ezt az alkalmat pedig egy figyelemre méltó, 12 napig tartó ünneppel köszöntötték. Az ünnepség részeként vagy új királyt választottak, vagy megújították fogadalmukat a régi uralkodó felé. Emellett a polgárok ígéretet tettek rá, hogy megfizetik adósságaikat az istenek felé és visszaadják a kölcsönvett javakat. Utóbbi ígéretek tekinthetőek a legkorábbi újévi fogadalmaknak a History.com szakértője szerint.
A középkori lovagok szintén megújították fogadalmukat minden év végén és kezüket egy pávára – ennek hiányában egy fácánra – helyezve megerősítették az elkötelezettségüket a lovagi értékek iránt. Sajnos ennek a szokásnak a valóságtartalmáról nincsenek pontos információk.
A korai keresztények számára az év első napja hagyományosan annak az ideje, hogy elmélkedjenek a múlt hibáin, illetve megfogadják, hogy a jövőben kijavítják azokat. 1740-ben egy angol lelkész, John Wesley, a metodista egyház alapítója elkezdett fogadalommegújítási szertartásokat tartani általában szilveszterkor vagy újév napján. Az éjféli misének is nevezett szertartásokon felolvastak a Szentírásból és himnuszokat énekeltek ezzel kínálva alternatívát a harsány világi újévi ünnepségeknek.
A szilveszterkor tett elhatározások tehát eleinte főleg vallásos tartalommal bírtak, majd az évszázadok alatt lassan átalakultak világi ígéretekké, a lényegük azonban ugyanaz maradt: a bizakodás abban, hogy az illető jobban csinál, helyrehoz valamit az előtte álló évben. A történészek szerint a felvilágosodás környékén kezdtek el világibbá válni a fogadalmak, amikor divatba jöttek azok a fogadalmak, amelyekben azt ígérték, keményebben dolgoznak, többet keresnek, stb.
A 19. században azonban már olyan közkeletűnek számított a szokás, hogy az újságok ki is figurázták. Walker’s Hibernian Magazine egy 1802-es cikke így kezdődik: „a következő személyek az évet egy ígérettel kezdik, amelyet erősen megfogadnak, hogy tartanak is”. A felütés után néhány nyilvánvalóan fiktív fogadalom következik: az államférfiak megígérik, hogy semmi nem homályosíthatja el a szemükben az országuk érdekeit… az orvosok elhatározzák, hogy a természet szerint járnak el működésük során és nem írnak fel a szükségesnél több gyógyszert, valamint mérséklik a szolgáltatásukért kért díjat.
A Merriam Webster szótár szerint az „újévi fogadalom” kifejezést először egy bostoni újság használta 1813-ban. A pénteki lecke című írásból az is kiderül, hogy a fogadalmak intézménye nem sokat változott az évszázadok alatt. „Biztos vagyok benne, hogy sokan rendszeresen tesznek újévi fogadalmakat, akik december hónapjában halmozzák a bűneiket, azzal a szilárd elhatározással, hogy az új évet új elhatározásokkal és új szokásokkal kezdik majd el. Azzal a biztos hittel, hogy ezzel jóváteszik és eltörlik minden korábbi hibájukat.”
(via cnet.com, history.com, merriam-webster.com)
