A Pannon Filharmonikusok ismét rendkívüli előadást állított színpadra, ezúttal a lüktető swing műfajában. Vass András karmester zseniális hangszerelésének köszönhetően Frank Sinatra és utódai zenei világa elevenedik meg a szimfonikus, a beat és big band hangzás tökéletes akusztikai összhangjában, olyan élményben részesítve a közönséget, mely a maga nemében páratlan. Az április 19-én a Müpában is hallható koncertről, valamint a hangszerelés rejtelmeiről kérdeztük a karmestert.
– A Frank Sinatra szimfonikus swingest, illetve az ön hangszerelési munkája kapcsán két jellemvonás kap számomra nyomatékot: a minőség és a teljesítmény – ugyanezt erősíti meg a szakma, valamint a közönség elragadtatott visszajelzése is. Milyen út vezetett e kimagasló zenei anyag megszületéséig?
– Minden igényes hangszerelésnél az első és legfontosabb, hogy alaposan tanulmányozzuk és megismerjük a stílust, amivel dolgozunk. Jelen esetben ez a swing, amely 1935 és 1945 között robbant be a köztudatba Amerikában. A zenekari hangszerek viselkedésének és tulajdonságainak mélyreható ismerete is elengedhetetlen egy ilyen munkánál, azért, hogy az alkotás minőségi legyen. Tisztában kell lenni az egyes regiszterekkel, azzal, hogy mi hogyan szól, mit milyen párosításban vagy csoportosításban érdemes használni.
A Zeneakadémián Orbán Györgytől tanulhattam hangszerelést, akkoriban a karmesterszakon is kötelező volt bekapcsolódni a hangszerelés tudományába. Ilyen szempontból tehát nagyon jó alapokkal rendelkezem, mert olyan mesterem volt, aki maga is zseniálisan hangszerel.
Ezentúl tanulmányozni kell a partitúrákat is. Mivel karmester vagyok, én alapvetően ezzel töltöm az időmet. Fontos ezt megtenni, mert a partitúrákból megismerhetjük a szerzők gondolkodásmódját, illetve hangszerelési eljárásait, legyen szó bármilyen stílusról vagy korszakról.
A swing a jazzen belül egy műfaj, ami a big banddel van összekötve. Azt gondolom, egy igényes hangszerelésnél, ami szimfonikus zenekarra és big bandre készül – beatszekcióval együtt –, elengedhetetlen, hogy az ember megvizsgálja a korabeli zenekarvezetők, például Duke Ellington vagy Benny Goodman fennmaradt kottáit, mert azokból levezethető az a fajta szemléletmód, ahogy ők ezt a stílust elképzelték.
Mindemellett pedig nagy szükség van a fantáziára is. Én eredeti ének-zongorakivonatos kottákból hangszereltem. Ha az ember fog egy ilyen zongorakivonatot, majd jó esetben helyesen, sőt, akár még stílusosan is szétdobálja a hangokat a különböző hangszerekre, attól a végeredmény még nem feltétlenül lesz inspiráló. Azt el lehet majd róla mondani, hogy korrekt munka, vagyis „rendben van”. Hangszerelni lehet gyártósori mentalitásban is, de az élményszerűség eléréséhez ennél többre van szükség. Míg a stílusismeret és a hangszerelés tudományának elsajátítása elsősorban szorgalom és idő kérdése, addig a hangszerelési folyamatban az a többlet, amit fantáziának hívunk a belső képzelőerőre van bízva, ami szorosan összefügg a tehetség kérdésével.
– Vannak példaképei a hangszerelés terén?
– Véleményem szerint Mozart vagy Schubert tökéletesen hangszerelt – bár Schubert zenéjét nem minden hangszeren könnyű játszani. Mendelssohn vagy Sosztakovics, Csajkovszkij és Rimszkij-Korszakov, de Richard Strauss is zseniálisan végezte ezt a feladatot. Berlioz könyvet is írt a témában, ő például egészen forradalmi megoldásokat használt.
Vannak olyan szerzők is, akiknél az egyedi hangzás az, ami képes kompenzálni a hangszerelési szempontból kevésbé ügyes vagy nem annyira bravúros megoldásaikat.
Brahms például egy ilyen zeneszerző, aki jellemzően zongorában gondolkodott és műveinek többségét csak később „rakta át” zenekari partitúrára. Véleményem szerint a legjobb, legvirtuózabb magyar hangszerelő Dohnányi Ernő, de Weiner Leó is mindenképp említést érdemel.
– Egy zeneelméletben, de főképp hangszerelési ismeretekben járatlan hallgató minek a hatására érezheti azt, hogy lehengerlő számára egy szimfonikus zenekar hangzása?
– Ez nem feltétlenül a hangszerelésből következik. Ha egy mű eleve zseniális, akkor az hatni fog a közönségre. Az embernek azért ritkán van olyan érzése, hogy egy zenemű úgy tökéletes, ahogy van, hogy egyetlen hang sem hiányzik belőle, vagy egy sincs feleslegesen beleírva. A Mozart-művek többségére egyébként ez az állítás érvényes.
Egy recsegő-ropogó, régi Sokol rádión hallgatva egy Mozart-zongoraverseny akkor is varázslatos tud lenni, ha a hangzás nem a legideálisabb, mivel a zsenialitás elsősorban a műben van.
Természetesen az előadó nagymértékben felelős azért, hogy ez át tudjon folyni, tehát ő közvetíti a mű brilliáns mivoltát a hallgatóság felé. Az úgynevezett flow-élmény elő tud állni a kedvezőtlen akusztikai körülmények ellenére is, ha a szerzői szándék, valamint az előadó szinkronban repülnek egymással.
Amikor először elkezdtem zenét hallgatni felvételről, Erdélyben éltem, ahol a legtöbb lakásban nem álltak rendelkezésre a legmodernebb zenelejátszó eszközök. Akkoriban főképp régi, elkoptatott bakelitlemezeket és szétnyúzott audiokazettákat hallgattam, nem volt lehetőség arra, hogy élő előadásban ismerkedjek meg minden művel. Viszont így is megfogott egy-egy zenemű, még ha nem is volt minden szempontból tökéletes a hangzásélmény.
Sinatra is egy olyan szerző, akinek a művei predesztinálják egy zenei élményt adó műsor létrejöttét?
– Ez a koncert elsősorban azok számára lehet igazán élményszerű, akik eleve valamilyen szinten kötődnek a swing műfajához, hallottak már swing slágereket, de legalábbis érdeklődést mutatnak a műfaj iránt. Ezt a kötődést tudja még fokozni az általunk alkalmazott nagyzenekari felállás, ahol több mint 80 muzsikus szólal meg egyszerre.
Maguk a művek mellett a hangszerelés és az előadás is nagyon fontos. A hangszerelésben arra törekedtem, hogy a szimfonikus zenekari hangzást behozzam a swing műfajába. Itt nem arról van szó, hogy játszik egy big band és egy-két hangszer még hozzátársul. Azokat a lehetőségeket próbáltam megragadni, amelyek egy big banden belül nem adottak, de szimfonikus zenekaron belül már igen. A hangszerelés a hangszínekkel való munka. Olyan színeket igyekeztem behozni, amelyek pusztán a big bandből nem tudnak előállni. Ezt koronázza meg az énekesek előadása, a zenekar és a szólisták ihletett összjátéka. Ha összeáll ez a sok-sok apró tényező, akkor mindenkinek emlékezetes élményben lesz része, aki eljön a hangversenyre.
– Úgy olvastam, hogy több száz órát vettek igénybe a hangszerelési előkészületek. Hogy kell elképzelni ezt a munkát?
– Azokban a számokban, amelyekben mindenki játszik, körülbelül 39 zenekari szólam van. Ez azt jelenti, hogy egy adott időben ennyi féle szólam hallható egyszerre. Munkaórákra lefordítva, ha az ember egy ilyen nagy együttesre elkezd írni, akkor egy napi 8 órás munkaidőben – az anyag nehézségétől függően – egy, másfél, jó esetben majdnem két percnyi zenét tud megírni. Itt van körülbelül 20 dal, amelyeknek átlagideje 3-5 perc. És még nem beszéltünk a szólamanyagok legyártásáról, a korrektúráról és így tovább. Egy kis szorzással pillanatok alatt elég szép számok jönnek ki a munkaidő tekintetében. De természetesen csakis a végeredmény az, ami igazol – vagy adott esetben nem igazol – egy munkát.
Az elkészült mű megszólalásának pillanatában derül ki az, hogy tulajdonképpen milyen szakmaiság van mögötte – ez persze az összes zenemű kapcsán elmondható.
Ha bárki komolyan gondolkodik a hangszerelésben, tudnia kell, hogy az érdemi munka, tehát a stílusismeret, a partitúrák tanulmányozása, valamint a megfelelő mennyiségű munkaórák befektetése megspórolhatatlan.
– Fejben hogy zajlik a hangszerelés?
– Az egész egy belső hallásra épülő szellemi folyamat.
– És a gyakorlatban?
– Én nem használok semmilyen billentyűs hangszert, a számítógépnél ülök egy hatalmas képernyő előtt, és nézem a zongorakivonatot. A számítógépen ott van az üres partítúraoldal, amit feltöltök hangjegyekkel, de szoktam jegyzetelni is. Ha például van egy ötletem, és nem szeretném elfelejteni, azt gyorsan beleírom a zongorakivonatba. Gyakran ezért össze-vissza vannak firkálva azok a zongorakivonatok, amelyekből épp dolgozom. Mindig meghallgatom az eredeti előadásokat, és ha találok valami eltérést, azt jegyzem, például ha más ritmusban énekel az énekes vagy más hangokat énekel, és természetesen ellenőrzöm a kíséretet és a harmóniákat is. Amennyiben ezen a fázison túlvagyok, elképzelem az egészet, és elkezdem felvinni virtuális hangjegyekkel a virtuális partitúrasorokba. Ebből lesz aztán később a nyomtatott anyag.
– Mit szeret leginkább ebben a folyamatban?
– Ez egy elképesztően inspiráló szellemi munka, az embernek birizgálja az agytekervényeit.
– Talán ezzel a kérdéssel kellett volna kezdenem. Miért épp Sinatra?
– A Pannon Filharmonikusok már évek óta igyekszik saját crossover produkciókat színpadra vinni a Valentin-napi koncertjei mentén, amelyeknek a zenei anyaga a zenekar által megrendelt és megíratott hangszerelésekből, Medley-számokból áll. Ez azt jelenti, hogy egy-egy szerző életművéből megpróbáljuk kiemelni a számunkra legfontosabb momentumokat, dalokat és slágereket. Évekkel ezelőtt készült el az ABBA-életműből egy kb. 20 számot magába foglaló jelentős merítés, tavaly pedig egy Barbra Streisand-koncertet játszottunk, ahol emblematikus slágereket, filmbetétdalokat, illetve musicalfilmbéli szerepeket vittünk színpadra. Most érkeztünk el oda, hogy a swing világával, elsősorban Frank Sinatrával és az ő utódai, Michael Bublé és Robbie Williams világával foglalkozzunk. A Pannon Filharmonikusok ebben a műfajban is igyekszik az abszolút prémium kategóriában helyet foglalni.