Elisso Bolkvadze grúz származású zongoraművésznő, a Batumi Nemzetközi Fesztivál alapítója, kiemelkedő érzékenységével és virtuozitásával vált ismertté. Tehetségét a különböző nemzetközi zongoraversenyeken elért kimagasló eredményei is bizonyítják, 2015-ben pedig az UNESCO Művész a békéért elnevezésű kitüntetését is elnyerte. Zenei pályafutását a Covid-járvány alatt szakította meg, amikor Grúziában felkérték parlamenti képviselőnek. Jelenleg a Kulturális Bizottság elnöke. Pályamódosítása, valamint a zene és a politika összefüggései mellett arról is beszélt, hogyan kívánja fejleszteni a grúz zenei és kulturális életet.
– Miért döntött úgy, hogy legalábbis egy időre megszakítja művészi karrierjét és a politikával foglalkozik?
– Úgy gondolom, hogy a zenét és a politikát egy nagyon fontos dolog köti össze: mindkettő az emberekért van. Politikusként egy jobb jövőért dolgozom, zenészként pedig a zenémet, művészetemet osztom meg az emberekkel. Ez nagyon fontos, nem elég otthon egyedül játszani, szükség van koncertekre, az élő kapcsolatra az emberekkel, ez szintén közös a zenében és a politikában.
Abban, hogy szakmát váltottam, nagy szerepet játszott a COVID. Lett volna egy kínai turném, 2020 márciusában éppen Vuhanban adtam volna két koncertet. Még február közepén sem fogtam fel igazán, hogy Kínában olyan veszélyes a helyzet, hogy le kell mondanom az utazást. Emiatt nagyon felkészületlenül ért a koncertek elmaradása, ráadásul a kínai mellett az olaszországi, valamint a japán turném sem valósult meg, amelyekre már szintén el voltak adva a jegyek. Ekkor értettem meg, hogy az életben bármelyik pillanatban megváltozhat minden. Zongoristaként egyik napról a másikra teljesen haszontalannak éreztem magam.
Nagyon törékenyek vagyunk mi zenészek, sőt a zene maga is nagyon törékeny, kiszolgáltatott a világnak. Az életben az a feladatunk, hogy hasznosak legyünk, meg kell tennünk mindent azért, hogy aktívak lehessünk és segítséget jelentsünk mások számára.
A járványt nagyon különbözően éltük meg. Voltak zenészek, akik csak arra vártak, hogy újra jobb idők jöjjenek, visszatérjenek a koncertek. Mások, köztük én is, úgy látták, hogy ennél valami többre van szükség. Számomra ez az időszak nagy változásokat hozott a gondolkodásomban és saját magamban is. Ekkor érkezett a felkérés Grúziából, hogy legyek képviselő.
Bár természetesen politikus vagyok, de a politikai életben nem politikusként vagyok jelen, hanem azért vagyok itt, hogy tapasztalatommal segítsem az országomat, és aktív legyek a zene és kultúra területén. Ez az első lépés, amit meg tudok tenni annak érdekében, hogy megtaláljam a saját irányomat. Ez egy számomra is érdekes út, látom magam, ahogy lépésről lépésre fejlődök.
Szeretnék egyfajta egyensúlyt találni zenélés és a munkám között, ami azért nehéz, mert a zongora is nagyon komoly dolog számomra. Amikor túl kevés az időnk és nem dolgozunk eléggé magunkon, akkor csak a játék kedvéért játszunk. Ez is rendben van, hiszen segít abban, hogy a szintemet fenntartsam, és ki tudja, lehet, hogy egy napon majd visszatérek a zongorázáshoz. Azt hiszem, az életben nem elég, ha csupán egy szakmám van, és talán nem csak a zongorázásra születtem. Nekem ezt mutatta meg a Covid.
– Milyen erősségei vannak a grúz komolyzenei életnek, és milyen kihívásokkal néz szembe?
– Grúzia tele van kivételes zenei lehetőségekkel, mivel az emberek nagyon tehetségesek, ez már a gyerekeknek is a vérükben van. De látva a problémákat, amik jelen vannak a világban, most is és a jövőben is rengeteg kihívás áll előttünk. Természetesen szeretném, ha több koncert lenne, valamint, ha fejlődne a kulturális szféra. Úgyhogy nekünk, mint Kulturális Bizottságnak, van néhány kiemelt feladatunk a következő néhány évre. Most elsőként a kulturális oktatási programok reformján dolgozunk, szeretném, ha ez a rendszer minél több fiatal számára lenne elérhető.
Fontosnak tartom, hogy nemcsak a nagyvárosokban, hanem a falvakban is lehetőséget kell biztosítani a fiataloknak, hogy kapcsolódjanak a zenéhez és a művészethez.
A gyerekek oktatását szerintem a művészettel és a zenével kellene kezdeni. A művészetnek kapcsolatban kell lennie a fiatalokkal, ez pedig ma már sajnos egyre kevésbé valósul meg. Az iskola nem túl jól szervezett, a minőségi oktatás pedig nem minden gyermek számára elérhető.
Ez tehát a mi feladatunk. Igyekszünk mindent megtenni, elvégezni minden szükséges kutatást, és egy új törvént javasolni, hogy létrejöhessen a változás.
– Ha az oktatást tekintjük a zeneipar egyik lábának, akkor a másik mindenképpen a turizmus. Milyen fesztiválokat, milyen kimenetet tud Grúzia kínálni, nemcsak a klasszikus zene, hanem akár a népzene vagy az etno területén is?
– A zene nagyon erős része a grúz kultúrának, nagyon népszerű és nagyon szerteágazó. Vannak nemzetközi fesztiváljaink is, mint például a Tsinandali Batumi Fesztivál, de ez még nem elég. Zenészként és politikusként is szeretném, ha több fesztiválunk lenne, több lehetőséget nyújtanánk, és egyfajta zenei központtá válnánk. Grúziának ehhez nagyon jó adottságai vannak, bár kicsi ország vagyunk, gyönyörű a természeti környezet, rengeteg a lehetőség mindenütt. Szeretném kiemelni a grúz zenészeket és zeneszerzőket is, ugyanis csodálatos opera- és kamarazene szerzőink vannak, akiket a zenei világban biztosan nem ismernek eléggé. Ezt is egy jövőbeni célunknak tekintem, hogy őket népszerűsítsük, ismertebbé tegyük.
– Ha csak egy vagy két eseményt emelhetne ki a grúz kulturális életből, mit ajánlana az olvasóknak?
– Elsőként természetesen az általam alapított Batumi Fesztivált, amelynek jövő októberben ünnepeljük majd a tízéves fennállását. A helyszín, Batumi is rendkívüli: bár egy kisváros, mostanra az UNESCO kreatív városa lett és folyamatosan fejlődik, mind az ipar, mind a kultúra tekintetében. Úgyhogy ez a fesztivál egy óriási lehetőség, hogy megmutassuk az embereknek milyen gyönyörű az országunk és milyen befogadóak az emberek, és másokkal is megismertessük a kultúránkat. Ez lehetne a Fekete-tenger kulturális platformja.
– Amióta tavaly kitört a háború, az Önök régiója, a posztszovjet országok még fontosabbá váltak Európa számára. Mit gondol, mi lenne a legjobb módja annak, hogy a grúz kultúrát az európai kulturális életbe is integráljuk?
– Fontos lenne a vezetők közötti kapcsolat és művészeti menedzsment fejlesztése. Mi is dolgozunk egy új tövényen, ami ezt segítené. Valóban szükségünk van arra, hogy integrálódjunk. Emellett több koncert és több kapcsolat kellene. Nagyon üdvözlendőek a különböző szimpóziumok és konferenciák is, főleg a fiatalok számára, akiknek új ötleteik lennének a szakma fejlesztésére. A fiataloknak ezenkívül utazniuk kellene, hogy lássák, hogy éled újra a világjárvány után kultúra és a zeneipar.
A fesztiválok, nyári táborok nagyon fontos szerepet játszanak abban, hogy összekössék a fiatalokat. A versenyeket is rendkívül fontosnak tartom.
Ez egy olyan szakma, ahol folyamatos interakcióra van szükség.
Miközben az emberek napi hét órát dolgoznak a zenei társadalom részének is kell lenniük, látniuk kell egymást, megosztani a tapasztalataikat. A nemzetközi versenyek ezt segítik, ezért nagyon fontosak.
Még a menedzserek szerepéről is beszélhetünk: sokan úgy gondolják, csak a menedzser tehát bármit, de ez nem igaz, nekünk magunknak kell nagyon aktívnak lennünk! Ez egy olyan szakma, ahol szükség van erre az aktivitásra, meg kell találni a módját, hogy játszhassunk és kapcsolatba kerüljünk az emberekkel.Régebben még elég volt „csak” zongorázni, jól játszani. Most, a 21. században ez már nem elég, kellenek a kapcsolatok, a szervezés, az aktivitás. A zongora és a zene megközelítése teljesen megváltozott. Azt kívánom, hogy több kritikus legyen, hiszen a népszerűsítés, az emberek elérése csak az egyik oldal, arra is figyelni kell, hogy a minőség megmaradjon. Sajnos néha előfordul, hogy olyan zongoristák és hegedűművészek játszanak a nagy zenekarokkal, akik nem igazán jók, ezt el kellene kerülnünk.
Azt gondolom, ahhoz, hogy több ember hallgasson klasszikus zenét, több oktatási programra lenne szükség, elsősorban a fiatalokat kellene közelebb hozni ehhez a műfajhoz és úgy általában, a kultúrához. Ez még mindig nagy kihívás. Ehhez szükség van az állammal való együttműködésre is, mert meg kell értenünk azt is, hogy a kultúrát fenntartani drága. De az igazi kultúrát, az igazi zenekarokat, az igazi művészeket támogatni kell. Ehhez néha arra van szükség, hogy azok, akik döntenek a költségvetésről, lássák a valóságot: kultúra nélkül nincs jövője az országnak.
