Március 3-án jelent meg az Oláh Krisztián Quartet legújabb nagylemeze Music for 24/7 címmel, amelyet a brit TRYPL Horns fúvóstrióval rögzítettek a Pannónia Stúdióban. Az új album műveiről most ismét videósorozatban mesél a zeneszerző, bemutatva a kompozíciók kialakulását, az alkotói folyamat nehézségeit, inspirációkat és elvetett gondolatokat. Az album negyedik száma egy eredeti Liszt művel kezdődik, majd egy “mű köré épített mű” következik melyet In Memoriam címmel Szakcsi Lakatos Béla emlékének ajánlja a zeneszerző.
- hirdetés -

A márciusban megjelent Music for 24/7 című album negyedik zeneműve Liszt Ferenc egyik zongoradarabjára épül. A Liszt-darab a kompozíció elején önállóan szólal meg, majd a jazz zenekar hangszereinek szólamai ebből bomlanak ki, miközben az eredeti zongoratétel végig a háttérben áramlik tovább. A dallammenetet aztán sokféleképpen használja fel a zeneszerző, egy adott ponton például a TRYPL Horns fúvóstrió hangszerei veszik át a zongora helyét.
A kompozíció egy másik, kevésbé felemelő megközelítésből is rendkívül fontos a zeneszerző számára. 2022-ben hunyt el ugyanis egyik legnagyobb példaképe, Szakcsi Lakatos Béla, akivel tanulmányai során rengeteget beszélgettek például Liszt zenéjéről. Oláh Krisztián a kompozíciót kifejezetten az ő emlékére alkotta meg, és a számmal együtt az egész album zenei anyagát Szakcsi Lakatos Béla emlékének szentelte.
Oláh Krisztián Quartet – 24/7 Insight: Resignazione – In Memoriam:
Az Insight második évadának részeit Oláh Krisztián elsősorban azoknak a hallgatóknak ajánlja, akik a puszta muzsika élvezete mellett szeretnének mélyebben is belelátni egy jazz kompozíció felépítésébe – akár mondanivaló, akár szigorú zenei struktúra tekintetében. A kvartett vezetőjének tolmácsolásában ez a felépítés sokkal közérthetőbbé válik, érezhetően közelebb hozva a hallgatóságot alapvetően a műfaj megértéséhez is. A videósorozat felvételéhez a Magyar Zene Háza Multimédiás Könyvtára szolgáltatta a különleges helyszínt – az albumot is a Magyar Zene Háza Koncerttermében mutatták be március 3-án.
Oláh Krisztián Quartet feat. TRYPL Horns: Resignazione – In Memoriam. Hallgasd a Spotify-on ide kattintva.
Oláh Krisztián háza táján az új nagylemez márciusi megjelenése óta is rengeteg az újdonság. Több friss formációban is láthatjuk a közeljövőben, így Serei Dániel legújabb, Refrection nevű projektjében is, de Ács Dominikával is duót alapítottak. Másrészt idén a Jazzfest Budapest kurátoraként is találkozhatunk vele a Budapesti Tavaszi Fesztiválon. A kurátori csapat tagjaként (melynek munkájában óriási megtiszteltetéssel vett részt) arra törekedett, hogy a rendkívül aktív fiatal jazz zenészek közül tudjon bemutatni frissen alakult vagy friss anyaggal jelentkező formációkat – így például Molnár Sándor QuartetNow!-ját, a Cseh Péter Triot vagy a fent említett Refrection projektet. A nemzetközi jazznap zárásaként, április 30-án a Madách téren Jazzfest Budapest Gálát tartanak, ahol olyan művészek társaságában zenél majd, mint Lukács Miklós, Borbély Mihály, Dresch Mihály vagy Lakatos Mónika.
Az Oláh Krisztián Quartettel a nyár előtt utoljára május 6-án találkozhat a közönség a Budapest Jazz Clubban, a Budateher Jazz Est keretében.