1914. július 17-én született és 1998. október 27-én hunyt el Tolnay Klári kétszeres Kossuth-díjas színésznő, a magyar színjátszás egyik nagy alakja.
Budapesten született 1914. július 17-én Tolnay Rozália Klára néven, de a Nógrád vármegyei Mohorán nevelkedett, ahol édesapja gazdálkodott. A kis település saját szülöttjeként tekint rá, emlékház, kápolna és szobor is őrzi itt emlékét. Az olvasás és a zene szeretetét a családból hozta, édesanyja tanította zenére és éneklésre, kúriájukban gyakoriak voltak a családi kamarazenélések.
A debreceni felsőkereskedelmi iskolában érettségizett, a színházi világba rokona, Bókay János író vezette be. Kisebb filmszerepek után az első sikert a Meseautó című vígjáték hozta meg számára 1934-ben, ennek válogatójára már Tolnay Roziként ment, de rábeszélték, hogy az elegánsabb Tolnay Klári néven szerepeljen. A még színiiskolát sem végzett lányt Jób Dániel szerződtette a Vígszínházba, de előírta neki, hogy próba közben is figyelje a nagyokat: Somlay Artúrt, Csortos Gyulát, Gombaszögi Ellát, Rajnai Gábort, lényegében így tanulta ki a szakmát. Igazán népszerűvé 1938-ban a Francia szobalány című komédia tette, ezután sorra jöttek az egyre nagyobb és egyre jobb szerepek, a közönség szívébe a „Katyi-dalokkal” is belopta magát.
1934-től csaknem száz filmben és tévéjátékban játszott, olyan emlékezetes művekben, mint a Déryné, amiért 1951-ben első Kossuth-díját kapta, a Rokonok, a Pacsirta, amelyet 1964-ben Cannes-ban Arany Pálmára jelöltek, valamint a Legato.
1936-ban feleségül ment Ráthonyi Ákos filmrendezőhöz, akivel azonban nem éltek boldogan. Ráthonyi a második világháború után elhagyta az országot, és 1956 után lányuk is követte Londonba. Tolnayt romantikus kapcsolat fűzte az író Márai Sándorhoz, akinek hozzá írt Tíz vers című versgyűjteményét a színésznő csak az író halála után hozta nyilvánosságra. 1946-ban a Művész Színházban ismerkedett meg Darvas Ivánnal, a legendás szerelemből házasság lett, amely 1958-ig tartott, Tolnay még a börtönben is látogatta az 1956-os forradalom után elítélt férjét.
1948-49-ben, egy évadon át az új hatalom által menesztett Jób Dániel helyett Somló Istvánnal és Benkő Gyulával irányította a Vígszínházat. A színházak államosítása és újjászervezése után, 1950-től haláláig a Madách Színházban játszott, itt kapta meg a drámairodalom legnagyobb szerepeit, itt aratta legnagyobb sikereit. Kiemelkedő alakítást nyújtott a Rómeó és Júliában, Ibsen Nórájaként, és mint Irina Csehov Három nővérében és Arkagyina a Sirályban, Giza Örkény Macskajátékában és Blanche Tenessee Willams A vágy villamosa című darabjában, Csiky Gergely A nagymama című darabjának főszerepében. 1986-ban Colin Higgins Maude és Harold című darabjában, amely egy nyolcvanéves asszony és egy tizenkilenc éves fiatalember különös barátságáról szól, nemcsak a női főszerepet alakította, hanem a darabot is ő fordította.
Élete utolsó évtizedében színészi pályájának újabb csúcsára érkezett, 1990 és 1998 között volt olyan év, amikor öt színmű főszerepében láthatta a közönség. Igazi jutalomjátékként 1993-ban Mensáros Lászlóval eljátszották Arbuzov Kései találkozásának öreg szerelmespárját. 1998 őszén a Nemzeti Színházban Szabó Magda Régimódi történetében egy kedves apácafőnök megformálására készült, amikor október 27-én álmában érte a halál.
Életét a színház töltötte ki, magánélete korántsem volt olyan sikeres, mint pályafutása, élete utolsó évtizedeit egyedül, de nem magányosan töltötte. A legjobb partnerekkel és rendezőkkel dolgozott, és mindvégig az a természetes, jó humorú, kedves jelenség maradt, aki felfedezésekor volt. Különös tehetsége volt ahhoz, hogy kapcsolatot teremtsen a közönséggel, amely hálás is volt ezért, mindvégig rajongás övezte. Minden érdekelte, szeretett rejtvényt fejteni, olvasni, behatóan foglalkozott a keleti filozófiákkal és a hinduizmussal.
Tolnay Klári 1950-ben érdemes művész, 1954-ben kiváló művész lett, 1951-ben a Kossuth-díj ezüst, 1952-ben arany fokozatát kapta meg. 1989-ben a Magyar Népköztársaság babérkoszorúval ékesített Zászlórendje, 1992-ben a Magyar Érdemrend középkeresztje kitüntetést vehette át, 1997-ben Budapest V. kerületének díszpolgára, a Magyar Örökség díj és a Déryné-díj tulajdonosa, 1998-ban Nógrád megye díszpolgára lett, a Magyar Művészeti Akadémia posztumusz tiszteleti tagja.
2000 óta emlékháza működik Mohorán, a Tolnay Klári Kulturális és Művészeti Egyesület 2014-ben Tolnay Klári Művészeti-díjat alapított, amelyet a magyar színház- és filmművészet szolgálatában nyújtott magas színvonalú és odaadó munkásságért évente Mohorán adnak át. Szintén 2014-ben születésének 100. évfordulója alkalmából Tolnay Klári-emlékévet hirdettek. 2018-ban Lantos Györgyi szobrászművész által alkotott domborműves emléktáblát avattak egykori budapesti lakóházán.
Az MTVA Sajtóarchívumának portréja.
