Magyarország számos olyan kastéllyal rendelkezik, amelyek amellett, hogy vizuálisan lenyűgözőek, érdekes történeteket, anekdotákat rejtenek. Sorozatunkban olyan időkapszulák nyomába eredünk térben és időben, amiket nem érdemes kihagyni. Ezúttal az edelényi L’Huiller-Coburg-kastély töredékei felé teszünk kitekintést, amelynek impozáns világa a barokk-rokokó atmoszférát idézi, egy csipetnyi középkori vár fílinggel.
Kitűnő kirándulási célpont lehet egy téli napon hazánk egyik legnagyobb méretű kastélya, a barokk építészet remekműve, a rokokó beütéseivel. Az előkelő, franciás stílusú, cour d’honneurrel rendelkező rezidencia Borsod-Abaúj-Zemplén megyében található. Építtetője L’Huiller Ferenc, ismertebb nevén Jean-François L’Huiller, aki a 18. század első felében álmodta meg az épületkomplexumot. A kastély első fénykora körülbelül 1730 és 1820 közötti időszakra tehető, amikor az építkezések nagy része is történt, az eredeti építtető unokája, Ludmilla és férje, gróf Esterházy István idején.
A palota híres falfestményei a korszak egyik kiemelkedő mesterének nevéhez fűződnek. Lieb Ferenc a magyarországi rokokó festészet meghatározó alakja, aki világos, áttetsző, oldott hangulatú kolorittal és ornamentikával alkotta a kastély vizuális belső terét. A falfestmények az 1770-es évekre készültek el teljesen. A következő generáció Dessewffy Ferenc vezetésével foglalta el helyét a kastélyban, aki folytatta az ősök hagyatékának éltetését, a gróf azonban örökös nélkül hunyt el, így birtok egésze a királyi kamarára szállt vissza. Furcsa átmeneti periódus indult a kastély történetében, amely több, mint tíz esztendőn át tartott.
1831-ben a német ajkú Coburg Ferdinánd herceg, királyi és császári altábornagy vásárolta meg a helyszínt, amelyet aztán hitbizománnyá alakított. Cukorgyár, mezőgazdasági terep, továbbá járási bíróság is helyet foglalt itt a 19. század második felében. 1909-re olyan szinten megromlott a komplexum állapota, hogy a felújítás elkerülhetetlen volt. 1913-ra fejeződött be a renoválás, majd a Coburgok egy ideig ezután egy bányatársaságnak adták bérbe a helyet, amely 1921-ben szüntette meg bérletét. 1928-ban ismét állami kézre jutott a komplexum, az Igazságügyi Minisztérium vásárolta meg. Az innen induló korszakot a történelem viharai zavarták folyamatosan, egészen 2009-ig, amikor nagyszabású felújításra került sor. 2014 óta az ország egyik legérdekesebb turisztikai központja, az autentikus, barokk kor szerinti restaurációjával és színes programkínálataival.
A kastélysziget egyik érdekessége a belső udvar homlokzatának középső részén található díszes és többletjelentéssel is bíró címer, amely a teológiai komplexitás mellett érdekes nőtörténeti jelentéssel is bír. A díszen az alapító házaspár: Jean-François L’Huillier és neje, Marie-Madeleine de Saint-Crox látható. A címeren szereplő kereszt a ’Saint-Croix’-ra reflektál, vagyis a Szent Keresztre. Teológiai érvények jócskán képviselik magukat a címeren, a hit, a remény és a szeretet hármasának szimbólumával. A rózsa nagy valószínűséggel Szűz Máriára utal. Felirat is olvasható ezen a különleges címeren, amely a következőképpen szól: „Ő császári és apostoli királyi felségének generálisa, az egri vár parancsnoka, L’Huillier János Ferenc szabad báró hátramaradt özvegye, edelényi és cserépvári örököse, L’Huillier báróné született Saint-Croix Mária Magdolna bárónő 1730.”
A festészeti különlegességekkel átszőtt kastélysziget bővelkedik műalkotásokban. A kastély oldalszárnyainak felületén különös női fejeket ábrázoló freskók találhatók, valamint a kastély egyik tulajdonosának hadászati tevékenységeit bemutató eszközök reprezentációja látható. Kuriózum az úgynevezett „négy évszak szobája”, amely a nevéből is sejthetően az év különböző periódusának aktualitását és természeti gazdagságát ábrázolja. Eredetileg ez a kis terem a „leányasszonyok szobájaként” funkcionált, azaz valószínűleg a ’szegényebb hozzátartozók’, esetleg alkalmazottak foglaltak itt helyet, akik társalkodónői szerepet töltöttek be a kastély életében.
Rendkívül tágas és világos a kastély díszterme, amely grandiózus történelmi hangulatot idéz. Korábban ez úgynevezett „nyári ebédlő palota” volt, amely a barokk rezidenciák kiemelt terének számított, reprezentatív szerepkörrel. Ez a rész alkalmas volt a legkülönbözőbb társadalmi eseményekre a báloktól a társadalmi, politikai diskurzusokig. Furcsasága ennek a térnek „kilógó” stilisztikai jelenléte, hiszen a díszes barokk-rokokó atmoszférát hirtelenséggel töri meg a még javában a középkori várakra jellemző puritánsága és szabatossága.
