Az A hang az első, amit minden koncerten először hallunk – még mielőtt bármi mást hallanánk. Erre hangol a zenekar. Nézzük, hogy honnan származik ez a hagyomány, miért alakult ki, és miért használják még ma is!
A zenekarok világszerte A-ra hangolnak (A=440 Hertz, 440 vibráció másodpercenként). Mivel minden húros hangszeren található A-húr, így logikus választásnak tűnik a vonószenekarok számára, hogy az elsőhegedűs a-húrjához igazítsák a saját hangszereiket. Ahogy a zenetörténet során a zenekarokhoz egyre újabb és újabb hangszercsoportok csatlakoztak, ők is igazodtak ehhez a szokáshoz.
Még abban az esetben is, ha az A hangot egy billentyűs hangszer adja meg, az oboa vagy az első hegedű veszi át a hangot és továbbítja, közvetíti a zenekar többi része felé, hogy biztosan mindenki jól hallja. Ezzel szemben a legtöbb fúvós hangszer hangolása B-re történik – így ha valaki játszott fúvószenekarban, észrevette, hogy mindig B-re hangolnak, nem pedig A-ra.
Mikortól hangolnak a zenekarok az oboához?
Annak ellenére, hogy milyen jellegzetes hangja van az oboának, ez a hangszer nem volt mindig ennyire a zenekarok homlokterében. Amikor az első zenekarok megalakultak a 17. században, azt főleg húros hangszerek alkották. A központban is ők álltak, az oboákat gyakran mindössze arra használták, hogy erősítsék az első és második hegedű szólamait.
Majd a zeneszerzők rájöttek, hogy az oboa fényes, éneklő hangja többre is képes lenne ennél. Megjelentek a külön ennek a hangszernek írt részek, sőt még versenyművek is születtek oboára, mint Albinoni d-moll oboaversenye.
Miért hangolnak a mai zenekarok is az oboához?
Az oboa átható hangja jobban kiemelkedik a zenekarból, így könnyebb meghallaniuk a zenészeknek. A hangzása, hangmagassága biztosabb is, mint a húros hangszereké, így megbízhatóbb forrásnak számít a hangoláshoz.
Emellett a zenekarban elfoglalt helyének a stabilitása is mellette szól: a fuvolák, fagottok, kürtök és klarinétok hol felbukkantak a zenekarban, hol nem, az oboának azonban szinte minden partitúrában jutott szerep.
A Yamaha egy másik elmélettel is előállt: „Az oboa hangmagassága egyedül a nád szélességének vagy hosszának megváltoztatásától függ. Vagyis gyakorlatilag lehetetlen hirtelen megváltoztatni azt az előadás napján. Az oboát behangolni nehéz feladat, ezért logikus, hogy egy előadáson a többi hangszert is hozzá kell igazítani” – hangzik az érvelés.
Mint minden más hangszert, az oboát is lehet fél hanggal feljebb és lejjebb is hangolni. De a legtöbb oboista elektronikus hangolót használ, hogy megbizonyosodjon arról, hogy az „A” hangja a helyén van. Elméletileg az egész zenekar használhatná ezt a módszert, ami valószínűleg egyenletesebben pontosabb hangot produkál. De valljuk be, kár lenne elveszíteni ezt a hagyományt. Nehéz elképzelni egy koncertet anélkül a megnyugtató kezdeti oboahang nélkül, amely a nézők zsezsegése fölé emelkedik, éppen amikor elhelyezkedünk a helyünkön, és némára állítjuk a telefonunkat, mielőtt a teljes pompás zenekar megszólalna.
(via Classic FM)
