A hazai jazz és zenei szcéna egyik legsokoldalúbb alkotója igazi bombával rukkolt elő harcostársaival. A BVDA című dal a szerző készülő albumának egyik gyöngyszeme, amelyen Borlai Gergő és Hadrien Feraud is közreműködik. Az instrumentális, progresszív szám kapcsán indultunk, de hamar témák sokaságában találtuk magunkat. Zenei „multikulti”, ikonikus találkozások, generációs kapcsolódások, barcelonai kitérők, filozófiák, miegyebek. Szebényi Dániellel beszélgettünk.
– Be kéne kapcsolnom most már a felvevőt, mert még elfelejtem, és lemaradunk valami fontosról, itt a témák sűrűjében.
– Ez körülbelül olyan lenne, mint nálunk, amikor már „demózgatunk”, és akkor kapcsoljuk be a felvételt, amikor már lement vagy negyven perc, tele hasznos anyaggal. Aztán hiába is próbálkozunk, nehéz reprodukálni a szabad pillanat varázsában megszületett dolgokat.
– Szerencsére a legújabb számotok, a BVDA éppen a jól rögzített varázslatot örökíti meg. Nagyon izgalmas szám, tele zenei stílusok fúziójával. Borlai Gergő és Hadrien Feraud is részt vett ennek a muzsikának létrejöttében. Mesélsz erről?
– Sok minden történik mostanában körülöttem, izgalmas dolgokban vagyok. A készülő jazzlemezem is ezen a sűrűterepen mozog, amely évek óta érik, formálódik már. Talán nem is jazznek, inkább instrumentális lemeznek mondanám egyébként. A BVDA című dalunk, amely most jelent meg, része ennek. Mindenféle hatást mutat ez a szám, elég progresszív, eklektikus, ott van benne a jazz, a fúzió, a rock is. Nem tudok skatulyákban gondolkozni, rengeteg ötlet van a fejemben, és igyekszem meg is valósítani őket. Motoszkál bennem egy énekes anyag is, azon is dolgozom. Ez egy lágyabb, finomabb, kicsit poposabb, a jazz hatásaival persze. Ennél az anyagnál aztán már végképp nem szeretnék korlátokat vagy kategóriákat szabni.
– A kategória egyébként is talán a legtávolabb eső fogalom, ha a Szebényi-féle „multikulti” zenei világról beszélünk, nem?
– Nem tudom szétválasztani a saját zenei hatásaimat és nem is szeretném. Nagyon szeretem a jazzt, a bluest, a progresszív rockot, az akusztikus popot, a népzenét, a világzenét. Nyelvként tekintek a zenére, amelynek megvannak a maga dialektusai. Minél inkább próbálom elsajátítani a nyelvjárásokat, annál gazdagabbá válik a saját nyelvem. Távol állnak tőlem a skatulyák, nem szeretek dobozokban gondolkodni. Hasonló gondolatok érvényesek nálam a koncertezés kapcsán is. Szeretek hangosan játszani például az Akváriumban, vagy éppen egy szál zongorával ötven embernek improvizálni, de szuper lehet egy bigbanddel is muzsikálni. Nem a kategória, hanem a hitelesség a mérvadó egy zenésznél. Számomra a zene nem egy ipari kategória, amibe bele kell férni meghatározott kereteknek.
– Hogyan érzékeled a jelenlegi dolgokat, lehetőségeket?
– Nagy a zaj körülöttünk, ugyanakkor sok pozitív lehetősége is van egy zenésznek a kibontakozásra és arra, hogy elérje az embereket. Nagyon fontos, hogy abban a rengeteg ingerben, ami körülvesz minket, az egyéniség és a hitelesség megmaradjon. Ez a legfontosabb. Akkor működik jól a dolog, ha egy alkotónak nem az a célja, hogy a környezetére formálja a gondolatait, hanem hogy a gondolat formálja a környezetét.
– Erős atmó jellemző rád szövegíróként is, kicsit olyan „nincs mellébeszélés” érzése támadhat a hallgatónak a dalszövegeid kapcsán.
– A dalszövegírás egyfajta kitárulkozás, lemeztelenítés, és talán éppen ezért nehezen is írok, meg nem is tartom magam dalszövegírónak. Muszáj őszintének lennem, hogy egyáltalán saját magamnak elfogadható legyen a szöveg. A dalszövegírást egyébként éppen olyan mesterségnek tartom, mint a muzsikálást. Kritikus és maximalista vagyok magammal szemben, sokat alakítgatok a szövegeimen. Mindig zseniális szerzők vettek körül, amiért nagyon hálás vagyok, például Szepesi Matyi, Kowa, Bagossy Norbert vagy Hujber Szabolcs. Ha „a nagyok” közül kellene említenem inspiratív alkotót, akkor Hobót és Sztevanovity Dusánt mondanám elsősorban.
– 2023 végén Presser Gáborral játszottál együtt az arénakoncertjén. Mennyire volt álomszerű és próbatétel ez a lehetőség? Volt esetleg szakmai kapcsolat már a koncert előtt is?
– Hihetetlen érzés volt, amikor megkaptam a felkérést a koncertre. Ismertük egymást korábbról, de csak futólag. Először a Ne szeress engem című Presser–Dusán-dal kapcsán kerültem vele kapcsolatba, ami amellett, hogy az egyik kedvenc dalom, feldolgoztuk a godfater. első lemezén. Ezután a legendás Gary Willisszel és Borlai Gergővel játszottunk a Budapest Jazz Clubban, ahol jelen volt. 2022 körül többször ellátogattam a próbáira, amikor a Kongresszusi Központ-os koncertjére készül, és itt alkalmunk nyílt kicsit kapcsolódni személyesen.
Egy év múlva érkezett a felkérés az aréna koncertre. „Zöldfülűként” kerültem a mélyvízbe, már belső nyelvezettel rendelkező, összeszokott, remek muzsikusok közé. Ez óriási kihívásnak mutatkozott. Amikor a boldogság és a félelem nagyjából együtt jelentkezik, akkor nyitottnak kell lenni. A legfontosabb, amit a legendáktól – köztük például Presser Gábortól, Tátrai Tibortól – tanulhattam, az, hogy folyamatos fókusznak és odaadásnak kell lennie. Eddigi életem, szakmai utam legizgalmasabb periódusa volt ez a próbafolyamat, nagyon szerettem, sokat fejlődhettem.
– Folytatva a „legendáriumot”, Tátrai Tibor nem csupán zeneileg, hanem emberileg is harcostársad, zenekarod, a godfater. oszlopos tagja. Vele hogyan indult a közös tánc?
– Tibuszt közel tíz éve ismertem meg. A Random Trip lemezét készítettük, amelyen közreműködtem. Tibusz csak ott volt a stúdióban, más ügyben, valakivel készített egy anyagot, viszont nem volt énekes, amire nagy szükség lett volna a feljátszáshoz. Körbekérdezett a stúdióban, „nem tud valaki énekelni?”, „nem ismeri valaki ezt a dalt?”, én pedig kicsit ilyen „összemenősen”, szerényen, megszeppenve jelentkeztem, hogy de, én igen. (Nevet) A „családi történelmi pillanatról” hálistennek felvétel is készült, mert Delov Jávor megörökítette ezt a telefonján. Ezután többször muzsikálhattunk együtt a Random Trip-koncerteken. 2020–2021 környékén nagy fejest ugorva, közös útra léptünk a godfater. zenekarral, amellyel immáron a második nagylemezünket készítettük.
– Nem csupán a hazai, hanem a nemzetközi színtéren is számos ikonikus találkozásod volt. Gary Willis és a „barcelonai járat” hogyan kapcsolódott az életedbe?
– Instrumentális zenekarokat tekintve a Tribal Tech, Gary Willis együttese nekem az egyik kedvenc, ha nem a legkedvesebb formációm. Willis a modern basszusgitározás legnagyobb alakja, élő legenda és ikon, hatalmas megtiszteltetés és öröm, hogy ismerhetem, muzsikálhatok vele. Borlai Gergő már nagyon régen játszik együtt vele, és általa, még a járvány előtt szerencsém volt bekapcsolódni a Willis-féle zenei univerzumba, részt vehettem velük egy fantasztikus európai turnén. Willis Barcelonában él, ahol szintén játszottunk. A turné után kapcsolatban maradtunk, majd felkért a készülő új lemezére. Óriási boldogság volt, fogtam magam, felpakoltam, és elindultam a kis kocsimmal Barcelonába. Rengeteg anyagot rögzítettünk, meglátjuk, mikor jelenik meg. Az én hamarosan debütáló szóló lemezemen Gary Willis is szerepel.
– Milyen tervek vannak kilátásban, és hol találkozhat veled a közönség a közeljövőben?
– A Magyar Zene Házában május 17-én lesz egy szerzői estem, amelyen alapvetően nem csak az általam nagyon szeretett tisztán instrumentális világ, hanem inkább az énekes irány lesz fókuszban. A most készülő jazzes, szerzői albumról is játszunk azonban természetesen. Kompromisszummentes ugyanakkor élvezhető zenét szeretnénk csinálni – ez a lehető legnehezebb és talán legrosszabb dolog, amit kitalálhattam, de megpróbáljuk. Ha sikerül, örülünk, ha esetleg elbukunk, sebaj, majd találunk új küzdelmet. (Nevet)
Ez az év egyébként most nem a diadalittas koncertturnékról szól a továbbiakban, inkább szeretnénk egy kicsit visszavonulósabb, műhelymunkára összpontosító időszakot. Sok olyan ötlet van a tarsolyban, amelyeknek teret kell adni. A koncertezésben muszáj egyensúlyt kialakítani és találni. Azt szeretném, ha a koncertek nem veszítenék el a varázsukat, ez pedig megköveteli, hogy ne legyen kiégés. Nehéz elfáradni abban, amit csinálunk, mert alapja az improvizáció, és ez egy folyamatos jelenlétet, reakciót, nyitottságot igényel, ugyanakkor éppen ezért nélkülözhetetlen a visszatöltődés is. Ehhez nagyon fontos, hogy kicsit megüljön az ember, letisztítsa a gondolatait, örüljön, hogy körbe tud nézni maga körül.
– Nálad milyen, amikor lehetőség van erre a körbenézésre, töltődésre?
– Több ilyen is van, például séta a természetben, utazás, múzeumlátogatás, illetve mostanában megjelent az életemben a társasozás. Egyébként pedig… (Nevet) Az otthoni gyakorlás és a muzsika! (Nevet) A tét nélküli, otthoni zongorázás az egyik legpihentetőbb dolog számomra – mert meg kell mondanom, a zenének nincs vége, csak egy pontja, amin el lehet engedni…
