2024. június 2-án, életének 77. évében elhunyt Horváth Iván irodalomtörténész, az MTA doktora, az ELTE Bölcsészettudományi Kar professor emeritusa, a Digitális Irodalmi Akadémia tiszteletbeli tagja.
Horváth Iván tudományos pályáját az MTA Irodalomtudományi Intézetben kezdte, emellett a szegedi és a pécsi egyetemen, valamint az ELTE-n tanított óraadóként. 1980-ban megszerezte az irodalomtudományok kandidátusa, majd 1992-ben az MTA doktora címet. 1993-ban került az ELTE Régi Magyar Irodalom Tanszékre, 1995-től habilitált egyetemi tanár, 2002 és 2009 között tanszékvezető volt. 2000 és 2002 között a párizsi Université de la Sorbonne Nouvelle vendégtanáraként tanított magyar irodalmat.
Az ELTE oktatójaként 1993-ban megalapította a Reneszánszkutatások Posztgraduális Központját (CHER), majd 1998-ban a Bölcsészettudományi Informatika Alapprogramot, az irodalmi szövegek számítógépes feldolgozásának első magyarországi kutatóhelyét és oktatási központját. Az ő kezdeményezésére és vezetésével jött létre a reneszánsz tanulmányok interdiszciplináris mesterszak az ELTE-n. Doktori témavezetésével 17 tanítványa szerzett doktori fokozatot.
Balassi Bálintról írt monográfiája a mai napig megkerülhetetlen hivatkozási alap a kutatók számára. Fontos elméleti tanulmányokat, könyveket írt a poétika és a textológia tárgykörében. Horváth Iván a ma digitális bölcsészetnek hívott, általa még a 90-es években bölcsészettudományi informatikának elnevezett tudományág egyik úttörője, nemzetközileg is meghatározó szakértője volt.
Kutatócsoportjával 1976-ban kezdett el dolgozni Szegeden a Régi magyar vers repertóriumán, amelynek számítógépes változata (1979), majd internetes változata (1993) a világ első ilyen jellegű adatbázisa volt. Szintén ő készítette tanítványaival közösen a világ első online kritikai kiadását, Balassi Bálint verseiből (1993), később József Attila prózai munkáinak mértékadó online kritikai kiadását is. Főszerkesztője volt a nyomtatásban 2007-ben megjelent A magyar irodalom történetei című kézikönyv hálózati változatának, majd a 2021-ben megjelent online Magyar irodalomtörténetnek. Élete utolsó évtizedében új irányt adott az ómagyar szövegemlékek értelmezésének, az általa vezetett kutatáson alapul a Pray-kódex megjelenés előtt álló kritikai kiadása.
Az 1989-es rendszerváltáskor a 2000 című irodalmi és társadalmi havilap egyik alapító szerkesztője volt, 1995-ben részt vett az INteRNeTTo című internetes folyóirat megindításában. Az őt leginkább vonzó irodalomtörténeti korszak, a reneszánsz szellemiségének megfelelően rendkívül széles volt az érdeklődése. Szenvedélyesen vetette bele magát a komolyzenei felvételek, a hifi-rendszerek és a fényképezőgépek világába egyaránt, az irodalmon kívül is mindenhol a legmagasabb minőséget és a legizgalmasabb összefüggéseket kutatva.
Karizmatikus személyiségével előadóként, tanárként nagy hatást gyakorolt hallgatóira, oktatói munkássága során sok nemzedéknyi kutatót indított el a tudományos pályán. Szerzőtársaival közösen az 1980-as évek elején írt és publikált két gimnáziumi irodalomtankönyve nagy hatással volt egy egész tanulógeneráció irodalomszemléletére.
A kultúra és tudomány embere volt, ez határozta meg gyógyíthatatlan betegségével folytatott több mint két évtizedes harcát is.
