Külföldön ünnepelt komponista, megkerülhetetlen népzenegyűjtő, kérlelhetetlen erkölcsű alkotó, imádott tanár, fehérek közt egy európai, aki töretlen tartással vészelte át a 20. század viharait ‒ ki volt Lajtha László, az elfelejtett magyar zseni? Emléke előtt tiszteleg a háromnapos Lajtha Fesztivál, szeptember 6-8. között. A Balog József és a szervező Hangvető neveivel fémjelzett esemény tükrözi a szerteágazó életművet, a Lajtha Ház kivételes környezetében.
Lajtha László a múlt század kiemelkedő művésze, „Les trois grand hongrois”, azaz a „három nagy magyar” zeneszerző egyike Bartók és Kodály sorában, „a XX. század egyik legnagyobb szimfonistájának” nevezte Maurice Fleuret zenekritikus, tisztelet övezte zenetudományi, etnográfusi és pedagógusi munkájáért, gyűjtései megágyaztak a táncház mozgalomnak.
Műveit mégis kevesen ismerik, szellemi nagysága nehezen jut túl a beavatottak szűk körén. Úgy tűnhet, éppen Lajtha gerincessége járult hozzá, hogy a perifériára szorult, de a nyomában maradt oeuvre és az emlékezések kirajzolják a kivételes ember alakját. A cikk nagyban támaszkodik Dr. Solymosi-Tari Emőke zenetörténész, Lajtha-szakértő írásaira, aki a Lajtha Fesztiválon élőben is megidézi Lajtha szellemét.
„Professzor Úr igen bátor ember”
– Hangzott el a Lajthát kihallgató egyik ÁVH tiszt szájából. Lajtha tüzértisztként végigszolgálta az első világháborút, megszakítva egy nyiladozó, ígéretes zongorista karriert. Antifasiszta csoportokkal dolgozott össze a második világháború végén, zsidókat mentett és a háború utáni egyre fokozódó kommunista elnyomás alatt is hű maradt az elveihez. Nem írta alá a Mindszenty elleni nyilatkozatot, aminek teljes mellőzés és megaláztatás lett a retorziója – bár Lajthát éppen nemzetközi beágyazottsága miatt sosem merték nyíltan bántani. Az emlékezők mind kiemelik, hogy Lajtha olyan ember volt, akinek „inkább eltörik a dereka, mint, hogy meghajoljon”.
A harmadik szimfónia Lajtha rövid, de termékeny londoni életszakaszában íródott, és T.S. Eliot Gyilkosság a Székesegyházban c. művének filmes adaptációja adta az alapját. Lajtha maradhatott volna Londonban, de a hazatérést választotta.
Bár másfél évig volt a Magyar Rádió zenei igazgatója a háború után, ez idő alatt megtiltotta saját műveinek közvetítését. Ez a művészi alázat, vagy az elnyomó hatalom lenne felelős Lajtha elfelejtéséért? Lajtha mindenesetre az alkotásban és a rendszerrel való együttműködésben nem tett kompromisszumot.
Nem volt még egy olyan magyar zeneszerző, aki „Forradalmi Szimfóniát” írt volna ‘57-ben, sőt egy misét: Missa in diebus tribulationis, 1950, vagyis Mise a szorongattatás napjaiban, melyet a Rádióban lejátszásra ajánlott. Vermes István, a Rádió akkori zenei szerkesztője könyörgésére –
„Mondja meg Lajthának, hogy hiába mentett meg 1944-ben, ha most tönkre akar tenni”
– a mű átnevezve, Mise fríg hangnemben címmel került bemutatásra 1957 szeptemberében, a Magyar Rádió kórusa és szimfonikus zenekara előadásában, Vásárhelyi Zoltán vezényletével.
„Anyaga magyar, megmunkálása francia, árfolyama egyetemes.”
A 69 opuszt számláló Lajtha-oeuvre-ben 9 ajánlás szól franciáknak; a Francia Szépművészeti Akadémia tiszteletbeli tagjának választotta (rajta kívül egyedül Liszt és Ligeti részesült ebben a megtiszteltetésben); amíg utazhatott, Párizs volt második otthona, a franciák sajátjukként kezelték. „Bartók mindig latinnak nevezett” ‒ nyilatkozott a zeneszerző maga, és még számos idézet és életrajzi részlet igazolhatná azt a halálán túl is töretlen kapcsolatot, amely Lajthát Franciaországhoz, a francia kultúrához fűzte.
Művei diplomáciai postával jutottak el a párizsi Leduc kiadóhoz hiszen maga nem utazhatott; amikor 14 év után 1962-ben újra külföldre jutott, Párizsban megtartotta székfoglaló előadását. Nyugaton nem, hogy nem felejtették el, ünnepelték amerre járt.
Saját zenei nyelvére nagy hatással volt a francia iskola, Ravel és Debussy, ahogy arra Balog József, Lajtha egyik legértőbb interpretálója is rámutat. Lajtha mégis teljesen egyedi hangzást hozott létre és valódi, huszadik századi szintézist alkotott a gregorián, 16-17. századi klasszikusok, kiemelten Mozart műveiből, és az első kézből megismert autentikus népzenéből.
Titkos szoba
„Ahogy a városban van szobám, ami az enyém, s csak az enyém, így a lélekben is van ilyen magam titkos szobája. Semmi köze a valósághoz, és mégis valóságosabb.” – mondta Lajtha a Le chapeau bleu elhúzódó alkotása kapcsán, de ez lehetett általános megküzdési stratégiája is. A komponálás és hasonlóan felbecsülhetetlen értékű etnográfusi munkája jelentette számára a belső menedéket.
A „Noé bárkája” néven is emlegetett, vezetésével működő kutatócsoportról és Lajtha gyűjtéseinek jelentőségéről egy következő cikkben számolunk be.
Forrás:
- Dr. Solymosi-Tari Emőke: Lajtha, az Ember
- Dr. Solymosi-Tari Emőke: „Anyaga magyar, megmunkálása francia…” Lajtha László, „Franciaország szerelmese”
A Lajtha Fesztivál részletes programját a fesztivál weboldalán és Facebook oldalán érik el, Dr. Solymosi-Tari Emőke szeptember 7-én tart ingyenes előadást Kvartettől kvartettig – Lajtha László, „a harmadik nagy magyar” címmel a Lajtha Házban.
