A grazi Stájer Tartományi Levéltár állományában egy olyan művet vizsgáltak meg részletesen, amelyről kiderült, hogy nagy valószínűséggel Wolfgang Amadeus Mozart komponálhatta.
A Milánói variációk című zongoraciklus szerepel a Köchelverzeichnisban, Mozart kompozícióinak katalógusában, számot azonban nem kapott, mert nem volt biztos, hogy valóban ő szerzője. Mostanra azonban alapos vizsgálat után Carsten Wollin német tudós ténylegesen Mozartnak tulajdonította a művet.
Elmondása szerint a „Milánói variációk” akkor keletkezett, amikor Károly Ferdinánd főherceg (Mária Terézia császárnő negyedik fia) 1771. október 15-én Milánóban feleségül vette Maria Beatrice d’Estét. Mozart ekkor 15 éves volt.
A ciklusról a zenetudományi szakirodalomban is mindössze háromszor esik szó, és soha nem is adták ki. A feltehetően két és fél évszázada nem játszott mű egy olyan hétéves időszakba esik bele, amelyből eddig a zeneszerző egyetlen zongoraműve sem került elő.
A kézirat a stájer tartományi levéltár úgynevezett „Lannoy-gyűjteményének” része, mely az 1853-ban elhunyt Heinrich Eduard Josef von Lannoy gyűjtőről kapta a nevét. A Milánói variációk első kiadása és Carsten Wollin tudományos munkája a keletkezéstörténetükről nemrégiben jelent meg az Ortus Musikverlag kiadásában.
(Via Blue News)