1960. március 4-én A végzet hatalma volt műsoron a New York-i Metropolitan Opera színpadán. A közönség soraiban számos kritikus és a művészek családtagjai foglaltak helyet, hogy megnézzék Leonard Warren és Renata Tebaldi az évi első fellépését. A Metropolitan vezető baritonja épp befejezte az utolsó áriáját, amikor összeesett. Az ősz a borzongás és a krimik ideje, ennek apropóján ebben a hónapban a klasszikus zene világához kapcsolódó bűntényeket mutatunk be Krimik a klasszikus zenében minisorozatunkban.
Az előadás eleinte minden különösebb esemény nélkül zajlott. Leonard Warren, a Metropolitan Opera 49 éves vezető baritonja rutinos előadó volt, több mint két évtizede énekelt az intézményben. A Metropolitan dolgozói szerint az énekes aznap este teljesen egészségesnek tűnt, mielőtt az utolsó áriát előadta. Leonard Warrent a világ egyik legjobb drámai baritonjaként tartották számon. 26 operaszerepből álló repertoárja volt.
„A második felvonás közepén Mr. Warren és Mr. Tucker duettje, a »Solenne in quest’ ora« hangos ünneplést váltott ki a nézőkből. Taps és bravók visszhangzottak” – írta az estről szóló, a Musical Americában megjelent beszámolójában Raymond A. Ericson. „Mr. Warren ezután egyedül maradt a színpadon, hogy előadja a »Morir! Tremenda cosa!« (»Halál! Kegyetlen végzet!«) kezdetű áriát. Hamarosan kiderült, hogy milyen baljós volt ez a sor. Mr. Warren folytatta a csodálatos áriát. Az egyedülálló hangja még soha nem gördült ilyen tökéletesen a hosszú legatókon és szárnyalt a kadenciákon keresztül a csúcspont magas hangjaiig. A befejezés után csendben állt, amíg csitult a közönség éljenzése. Ezt követően a színpad bal oldalára húzódva befejezte a néhány sorát a recitativóból, majd nagyot esett előre, mintha megbotlott volna.”
Az orvost játszó Roald Reitan belépett a színre a következő sort énekelve: „Lieta novella, e salvo” („Jó hírrel jövök, fölépül!”), Warrentől azonban nem érkezett válasz, Thomas Schippers karmester felemelt karokkal várta, hogy beinthesse a zenekart.
„Néhány percre a bizonytalanság és a kíváncsiság kerített hatalmába mindenkit, majd a közönség nyugtalanul mozgolódni kezdett. Mr. Reitan gyorsan Mr. Warrenhez ment, és letérdelt mellette. A közönség tudta nélkül Mr. Reitan kissé felemelte Mr. Warren fejét, a láthatóan rosszul lévő bariton azt suttogta, „segítség!”, és elernyedt. A közönség mindebből csak annyit vett észre, hogy Mr. Reitan kétségbeesetten néz a takarás felé és Mr. Schippersre, majd a nézőtérről egy hang azt mondta: Eresszék le a függönyt!”
Ahogy ebből a beszámolóból is kitűnik, a többi szereplőt megbénították a történtek, hogy végül a közönség soraiból szedte össze valaki a lélekjelenlétét annyira, hogy eszébe jusson a függőny. Ezt követően hívták a mentőket, addig pedig a társulat egyik tagja próbálta szájból szájba lélegeztetni. A 49 éves énekes az áriája után 10:05-kor hagyta el a színpadot és esett el. Húsz perccel később az intézmény orvosa megállapította a halál beálltát.
A közönségben nemcsak kritikusok foglaltak helyet nagy számban, de ott ült Warren felesége, Mrs. Agatha Leifflen Warren. Ő és a fivére, Roy Leifflen washingtoni ügyvéd egy erkélypáholyban foglaltak helyet a házaspár egy barátjának, Edwin Broderick atyának a társaságában. Amint a felesége meglátta Warren arcát, elakadt a lélegzete. Broderick atya pedig hátrament a kulisszák mögé – egy másik beszámoló szerint azért, hogy feladja az utolsó kenetet a nemrég római katolikus hitre tért énekesnek. Dr. Adrian W. Zorgniotti, az intézmény orvosa szintén a baritonhoz sietett.
Warren nem tért már magához. Az orvos szerint az énekes agyi érkatasztrófát szenvedett. Mindössze 2-3 perccel azután, hogy összeesett, leállt a légzése. 10:15-kor kimondták a halál beálltát. Warren testét abba az öltözőbe vitték, amelyet éveken keresztül használt. Majd innen szállították el a halottas házba.
Fél órával az után, hogy a művész összeesett a színpadon, a színházi csengő visszaszólította a folyosókon és az előtérben összeverődött közönséget az ülőhelyeikre. A közönség csak akkor némult el, amikor a lámpák kialudtak. Egy pillanattal később a függöny mögül a színpadra lépett a Metropolitan Opera igazgatója, Rudolf Bing. Kezeit összekulcsolva bejelentette: „Ez az egyik legszomorúbb nap…” – a közönség ezen a ponton kiáltásokban tört ki: „Nem! Jaj, nem!” „Kérem önöket, hogy álljanak fel” – folytatta Bing. Miközben a közönség azt suttogta: Meghalt! Meghalt! „…Hogy tisztelettel adózzunk az egyik legnagyobb előadóművésznek, aki úgy halt meg, ahogy biztos vagyok benne, maga is kívánta volna. Egy előadás közben” – fejezte be az igazgató. „Biztos vagyok benne, hogy megértik, hogy a körülményekre való tekintettel nem folytathatjuk az előadást.”
A közönség hitetlenkedve és sokkban távozott. A művészbejárót a rendőrség lezárta. Később a Metropolitan Opera szóvivője elmondta, hogy tudomásuk szerint ez volt az első eset az intézmény fennállása óta, amikor egy sztár az előadás közben hunyt el.
Leonard Warren 1911-ben született Bronxban orosz zsidó emigránsok gyerekeként. 1939. január 13-án debütált a Metropolitan színpadán ironikus módon egy másik Verdi-műben, a Simon Boccanegrában. Pályafutása alatt több mint 600 előadáson énekelt 22 szerepében. Ezeknek ötödét Rigolettóként. A Metropolitanhez való csatlakozása előtt mindössze egyetlen operát látott, a Traviatát 22 évesen. Eredetileg az édesapja üzletét akarta folytatni, nem szándékozott zenei karriert befutni.
Leonard Warren halála miatt babonák kezdtek fűződni az operához. Néhányan egyenesen úgy tartották, hogy el van átkozva. A források szerint ez az átok tartotta vissza Pavarottit attól, hogy valaha is előadja A végzet hatalmát.
Krimik a klasszikus zenében: Az ősz a borzongás és a krimik ideje, ennek apropóján ezekben a hónapokban a klasszikus zene világához kapcsolódó bűntényeket mutatunk be minisorozatunkban.
(via The New York Herald Tribune 1960, https://www.classicfm.com/,