Az 1700-as évek Angliájában nem lehetett egyszerű vendégségbe járni. A szokásos asztali etikett mellett még a titkos összeesküvések jeleit is kívülről kellett tudni a korabeli embereknek, ha nem akartak bajba keveredni.
Ezek a poharak például illetéktelen kezekbe kerülve komoly bajba sodorhatták volna tulajdonosukat, ugyanis a vésett minta arról árulkodik, hogy a trónfosztott király hívei. A világító csillag, a tölgyfalevél, a nyíló rózsa és a tövises ágról eredő két bimbó több volt, mint dekoráció. Ha az eredeti tulajdonosa a 18. században nem a megfelelő embert kínálta meg vele akár börtönben is kerülhetett felségárulás vádjával.
Ezek a motívumok ugyanis a trónfosztott II. Jakabhoz való hűséget jelezték. A nyíló rózsa Jakab fiát és örökösét, az „idősebb Trónkövetelőként” is emlegetett James Francis Edward Stuartot jelképezi, a tölgylevél a Stuart-házra utal, a csillag pedig azt a reményt fejezi ki, hogy egyszer ismét felemelkedik a család és újra uralkodni fognak.
Az 1685-ben megkoronázott II. Jakab egy többségében protestáns országon uralkodott. Alattvalói eleinte nem csináltak nagy ügyet a dologból, arra számítottak ugyanis, hogy a királyt első feleségétől született protestáns lánya, Mária követi majd a trónon. Amikor azonban 1688-ban Jakabnak katolikus második feleségétől fia született (és életben is maradt), komoly aggodalom ébredt a protestánsokban. Attól tartottak, hogy egy katolikus dinasztia visszavezeti az országot a pápasághoz, majd az abszolutista uralkodáshoz.
Ezek a félelmek vezettek ahhoz, hogy behívták II. Jakab vejét, Orániai Vilmost, aki a holland flotta élén érkezett az angol partokhoz. Jakab menekülőre fogta és Franciaországba szökött, a parlament pedig Vilmosnak adta a koronát, aki III. Vilmos néven elfoglalta a trónt feleségével, II. Máriával.
II. Jakab és hívei azonban nem nyugodtak bele a trónfosztásba, a király hivatalosan nem mondott le, hívei pedig reménykedtek visszatértében. Ez a remény pedig még II. Jakabot is túlélte. 1701-es halálával a jakobiták a fiára, James Francis Edward Stuartra testálták a megmentőjük szerepét. A Stuartok uralmának visszatértét pedig meglepő módon nemcsak katolikusok várták. Sokan közülük nem a vallás, hanem a trónöröklés szabályszerűségeihez ragaszkodás miatt álltak az ügy mellé.
A regnáló uralkodó leváltásának igénye nem volt a hosszú, nyugalmas élet záloga, így a jakobiták kénytelenek voltak csupán titokban kimutatni lojalitásukat. Például úgy, hogy a szimbólumaikat ábrázoló üvegneműt gyűjtöttek, melyeket különleges szekrényekben, elzárva őriztek és csak a kiválasztottak társaságában vettek elő.
Nemcsak az étkészlettel, az áldomás módjával is lehetett titkos jelzéseket adni. Amikor például a királyra emelték a poharukat a jakobiták, akkor gondosan az asztalon elhelyezett kézmosótál fölé emelték azt, jelezve, hogy akit értenek a köszöntőben, az a „vízen túli” király, vagyis III. Jakab. Miután III. Vilmos 1702-ben egy lovasbalesetben elhunyt a rituálé kiegészült egy szófordulattal. Az összeesküvők ekkortól „a fekete bársonyt viselő apró úriemberre” ürítették poharukat utalva arra, hogy a király lova egy vakondtúrásban botlott meg.
A jakobita nézetek egy ideig csak a kávéházak és ivók melegében tenyésztek, de 1715-ben a titkos összeesküvésekből nyílt lázadás bontakozott ki. A második jakobita felkelésben II. Jakab unokája, Charles Edward Stuart, vagy közkeletű becenevén „Bonnie Prince Charlie” vagyis „a daliás Karcsi herceg” vezette a francia, angol és skót felkelőkből álló seregeket az angolok csapatai ellen. A vesztes cullodeni csata után a jakobiták ismét bújkálni kényszerültek.
Az ellenállók meglehetősen ellentmondásos helyzetben éltek: kénytelenek voltak rejtegetni a király leváltására irányuló szándékaikat, ugyanakkor szerették volna terjeszteni is a hitvallásukat. Pontosan erről tanúskodnak a tárgyaik. Mint az a legyező, amelynek egyik felét a fentebb emlegetett szimbólumok díszítették. Ezt a megfelelő társaságban a szoba felé fordítva lehetett tartani, hogy lássák a hölgy politikai elköteleződését, míg máskor összecsukva, vagy az árulkodó felét szorosan a kebelhez szorítva lehetett fogni. Pikánsabb kiegészítőkre vágyó összeesküvék a jakobita szlogenekkel hímzett harisnyakötőket hordhattak a ruhájuk alá rejtve, melyek feltehetőleg az intim partnerek politikai hovatartozását tudták kideríteni.
Léteztek duplafenekű kockadobozok, melyek titkos fedele alatt a Trónkövetelő protréja volt. Trükkösebb volt a festékpacákkal díszített tálca, melynek a megfelelő pontjára helyezett, tükrös pohárban a II. Jakab unokájának képe tükröződött.
Készítettek olyan érméskelyheket is, melyek áttetsző talpába egy II. Jakab vagy elődeinek uralkodásából származó érmét helyeztek el. A trónfosztott király támogatói számára minden olyan alkalom, amikor a király egészségére ürítették poharukat, az uralkodójuk ott is volt a szemük előtt – ahogy azt Neil Guthrie A jakobiták tárgykultúrája (Material Culture of the Jacobites) című művében írja.
Sajnos azonban még Bonnie Prince Charles-nak, II. Jakab unokájának sem sikerült a trón visszaszerzése, vele pedig végleg kihalt a Stuart-ház, miután csupán egy házasságon kívül született lánya élte meg a felnőtt kort és elveszett annak a lehetősége, hogy egyszer ismét ez adjon királyt Angliának.
(via Atlas Obscura)
