Az Eötvös10-ben ünnepel Magyaróvári Viktor 10 éves kórusa

A 10 éves KVVKamarakórus - forrás: Youtube

„Egy rezdület mely elpörög / Múlónak látszik és örök”; beszélhetnénk így a költő szavaival a KVVKamarakórusról. Hiába indult csak egyszeri feladat – egy zeneakadémiai projekt – eszközeként, a fiatal hangművész, Magyaróvári Viktor kórusa idén tíz éves lett.

Magyaróvári Viktor, művésznevén Kayamar tehetségét a tavaly áprilisban tartott szerzői estje alkalmából már méltattuk, amikor a Nádor terem közönsége is meggyőződhetett páratlan hangi és zeneszerzői adottságairól. De kik azok, akik a hangszerévé, zenéjének tolmácsolóivá váltak? 2019. május 18-án este 6 órától az Eötvös10 Közösségi és Kulturális Színtér (1067 Budapest, Eötvös utca 10.) falai közt választ kaphatunk erre a kérdésre. Nézzük meg, milyen utat járt be eddig az együttes!

A műsor első felében olyan szerzők műveit hallhatja a közönség, akik inspirálták Viktort – többek közt Barabás Árpád, Farkas Ferenc és Petrovics Emil, hogy csak a magyarokat említsük –, ezt követően pedig saját szerzeményei közül csendül fel jó néhány. A koncerten közreműködik Göncz Renáta énekesnő, Kayamar állandó duettpartnere.

A belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

A koncert a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.