Videópremierrel zárul az Artus online korszaka

Szerző:
- 2021. május 19.
Az Artus Valami című előadása - fotó: Dusa Gábor
Az Artus Valami című előadása - fotó: Dusa Gábor

A Goda Gábor vezette Artus Stúdió egy különleges premierrel zárja a húsvér közönség nélküli, online korszakot. A tavaly októberben nagysikerrel bemutatott MINDEN (is) előadásukból építkezve készítették el a VALAMI című videóelőadást, aminek a bemutatójára május 22-én, szombaton 20.00 órakor kerül sor. Ezt követően megnyílnak az Artus kapui a nézők előtt, gazdag, színes előadásokkal és két fesztivállal várják vissza a közönséget. Lesz Kérész Művek különleges kiadás, két Arccal a Halnak – fiatal művészek bemutatkozásának teret adó – produkció, a tavaly útjára indult Under500 minifesztivál, a jól ismert Flying Bodies kortárstánc-fesztivál, valamint több kiállításmegnyitó az Artus Kapcsolótérben.

- hirdetés -

„VALAMI változott, VALAMI a feje tetejére állt. Nemrég még úgy volt, hogy májusban tíz alkalommal lesz MINDEN (is) előadásunk, de aztán megint újraterveztünk, és így MINDEN helyett VALAMIT csináltunk (alkottunk).

A Tavasz 8 pillanata 8 Kérész Művek gyakorlatainak online-peformansz tapasztalatai egy újabb szintre emelték elvárásainkat ebben a pandémia teremtette alkotói lázban. Egy nagyon intenzív és kreatív hét eredményeképpen valahol a színház, a film, a performansz és a koncert műfaji határán mozogtunk. És született VALAMI.

Az Artus Valami című előadása - fotó: Dusa Gábor

Az Artus Valami című előadása – fotó: Dusa Gábor

Azt gondolhatnák, hogy különös, furcsa világokat alkottunk, mindent a feje tetejére állítottunk. Vajon tényleg mi alkotunk szokatlan és abszurd képeket, kifacsart helyzeteket, extrém és elnyújtott pillanatokat?

Arra jutottunk, hogy nem mi, hanem a világ furcsa és abszurd, nem mi, hanem a világ állt a feje tetejére. És mert ez így megy évszázadok óta, már ez tűnik természetesnek. Mára, a feje tetejére állított világ vált az elfogadottá, a normálissá. A világ retinája hozzászokott a fordított képhez. Közben meg pontosan tudjuk, hogy itt valami nem stimmel. Így hát, ha látni akarjuk mi is van körülöttünk, akkor nekünk is a fejünkre kell állnunk. Így nézünk rá a világra, majd újra fejre állunk, vagyis talpra. Ki ebben, ki abban a világban áll a fején, a talpán. Lassan már nem is olyan különös ez a tótágas. Ez a természetes, ez a valódi, a helyes, az igaz, az emberi.

Az Artus Valami című előadása - fotó: Dusa Gábor

Az Artus Valami című előadása – fotó: Dusa Gábor

Egy tótágas világban a fejünkre állunk. Így minden a helyén van.” (Goda Gábor)

  • Alkotó performerek: Bakó Tamás, Bodóczky Antal, Furulyás Dóra, Izsák Szilvia, Kocsis Gábor, Mikó Dávid, Mózes Zoltán, Szalay Henrietta, Raubinek Lili
  • Zenészek: Goda Sára, György Andrea, Kertész Endre, Philipp György
  • Animáció: Hajdu Gáspár
  • Installáció: Bodóczky Antal
  • Fény: Kocsis Gábor
  • Hang: Szabó Áron ‘Vasaló’ és Kolozsi Péter
  • Videó: Lukács Máté és Lukács Mihály
  • Produkciós asszisztens: Hodován Mária
  • Produkciós vezető: Hodován Margit
  • Zenei vezető: Philipp György
  • Rendező: Goda Gábor
  • Közvetítés linkje ide kattintva érhető el.
Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Superbrands 2022
Superbrands 2021
Superbrands 2022
Superbrands 2022
ICMA logo
Member of IMZ
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo