Humoros utalásként talán, de személyiségéből fakadóan is „centimesternek” nevezte magát a svájci csellistatanítvány, Rudolf von Tobel nagyrabecsült mentora, Pablo Casals mellett. A gazdagon illusztrált kötet két elkötelezett zenész életre szóló barátságáról szól.
Rudolf, a jómódú, borkereskedelemmel foglalkozó berni von Tobel család legidősebb gyermeke már ifjúként zenei pályára kívánt lépni. A zenetudomány, a germanisztika egyetemi évei után végül csellóképzésben is részesülhetett családja beleegyezésével. 1930-ban nagy horderejű, véletlen találkozásban lehetett része: egy koncertlátogatás során megismerkedett a legendás katalán csellistával, Pablo Casalssal. A mester iránt egy életen át mély elkötelezettséget érzett: 43 évig tartó barátságuk mintegy 170 levélben lett megörökítve.
Rudolf minden lehetséges úton igyekezett asszisztálni a mester oldalán, legyen az hangszerhordozás, kottalapozás, tanulmányok vagy protokolláris jegyzetek készítése, zsűrizés csellóversenyeken, kottaszerkesztés, évtizedes naplóírás személyes benyomásairól, a Casals-technika terjesztése Trossingenben töltött csellóprofesszori évei során. De Rudolf a második világháború alatt sem habozott Franciaországba vonatozni, hogy élelemcsomagokkal segítsen szűkölködő mentorán.
Akinek mára kevesebbet mond a név: Pablo Casals kora csellistatársadalmának sugárzó alakjaként írt történelmet a 20. század elején. 97 évesen matuzsálemi kort ért meg. Átélte a két világháborút, a spanyol polgárháborút, Franco és Hitler rendszereit, mégis fáradhatatlan szószólója volt az emberi szabadságnak, népe függetlenségének, a Zene örökrendű békeüzenetének. Nemcsak sikeres előadóművészi pályája, hanem karizmatikus pedagógiai munkája, saját szerzeményei, karmesterkedése, humanitárius hitvallása emelte ki őt kora nagy zenészei közül.
Megemlítendőek a saját népe jobbulásáért, művelődéséért tett erőfeszítései: a szociális életet támogató zenekari projekt, a „Pau Casals Orquestra”, melyet a munkástársadalom koncertélményeinek gyarapítására alapított Barcelonában, és ezzel teljesen új, állandó közönséget toborzott magának 1919-től kezdve. 1936-ban, a polgárháború viharában kénytelen volt elhagyni Katalóniát és pazar tengerparti villáját Vendrellben. Soha nem térhetett vissza hazájába. Önkéntes visszavonulása a nemzetközi koncertezéstől a Franco-diktatúra elleni tüntetésként szolgált.
Évtizedes „hallgatási korszaka” a dél-franciaországi hegyi városkában, Prades községében ugyanakkor magához vonzotta „nemzetközi zenei családját”: itt indult el 1950-ben a Johann Sebastian Bach Fesztivál, melynek visszatérő vendége volt Yehudi Menuhin, David Oistrakh, Miecio Horszowski, Szigeti József, Geyer Stefi, Erzsébet belgiumi királynő és leghűségesebb tanítványa, Rudolf von Tobel.
A magnetikus középpont, Pablo Casals sosem kívánt rivaldafényben szerepelni. Ő a mindennapos, szigorú munka híve volt. A hajdani parasztlegény, a spanyol királyi ház kegyeltje megszokta a nélkülözést. Bár megtapasztalta a jólét korszakait, a lemondások idejében mégis sziklaszilárd talapzatként szolgált belső értékrendje. Hangfelvételei, feljegyzett visszaemlékezései a 21. század közönségét is megszólítják szellemiségükben.
2019-ben kezdtem Rudolf von Tobel svájci hagyatékát a Rudolf von Tobel Alapítvány megbízásából feldolgozni. Az aprólékosan összegyűjtött anyag gyakorlatilag megörökítette Pablo Casals munkásságát: újságcikkek, fotók, protokolláris jegyzetek (Zermatti Mesterkurzusok), személyes jegyzetfüzetek, levelezések, hangfelvételek vártak rendszerezésre és megismerésre.
2019 novemberében, még a járvány kitörése előtt szerencsésen eljutottam a mester idős özvegyéhez, Marta Casals Istominhoz is Washingtonba interjút készíteni. A mester és a centimester címet kapott kötetet – benne a kutatási eredményeket és az interjút – 2021-ben jelentette meg a Rudolf von Tobel Alapítvány a berni Müller & Schade kiadónál.
A könyvet nagyszabású rendezvény keretében mutatták be 2021. november 17-én Bern koncertpalotájában, a Kaszinóban. Marta Casals személyes videóüdvözlettel köszöntötte a nagy számban megjelent svájci közönséget, majd bemutatta Casals legendás Goffriller-csellóját. Rudolf von Tobel felbecsülhetetlen értékű eredeti hangszere, a Sanctus Seraphin szintén megszólalt az estén. A bázeli Aria Quartett Schubert vonósötösét játszotta, Conradin Brotbek stuttgarti és berni csellóprofesszor, Barbara Doll bázeli hegedűprofesszor és magam pedig Schubert Notturno trióját adtuk elő. A svájci rádió ismert moderátora, Andreas Müller-Crepon az est közvetítőjeként gondoskodott a szellemes és informatív konferálásokról.
A járványidőszakban erősen emlékeztetheti a téma a résztvevőket arra, hogy kritikus időkben, az izoláció korszakában a zene, a barátság, a szellemi Közösség felbecsülhetetlen értékű. Ahogy Rudolf von Tobel és Pablo Casals évtizedes hűséges barátsága érzékelteti, ma is nagy szüksége van a világnak az elkötelezett humanitárius zenészekre, akik hidat teremtenek közönségükhöz a Zene segítségével.
A kötet német nyelven az alábbi linken elérhető.
