Van remény – IX. Újszövetség maraton a Vörösmarty Színházban

Szerző:
- 2021. december 2.
Újszövetség maraton
Újszövetség maraton – fotó: Vörösmarty Színház

Idén – egy év kihagyás után – a székesfehérvári Vörösmarty Színház ismét megrendezte az adventi időszak immár hagyományosnak mondható kezdőeseményét, az Újszövetség maratont. A négy evangéliumból gondosan összefésült szövegrészek olvasásával idézték meg a fehérváriak Jézus életét.

- hirdetés -

A színpadon a felolvasások között a Székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI diákjai léptek fel, miközben a háttérben az Újszövetség Maratonhoz kapcsolódó rajzpályázat legszebb alkotásaiból készült válogatást vetítették ki.

A felolvasást Szikora János, a Vörösmarty Színház igazgatója zárta, aki családjával közösen olvasott fel: „Jó minden évben eszünkbe juttatni, hogy van remény. Amikor a környezetünkben, a világunkban csupa olyan dologgal találkozunk, ami reménytelenséggel, kilátástalansággal, pusztulással szembesít, akkor mindig jó tudni azt, hogy azért a világnak, a létezésnek van egy másik oldala is.”

Újszövetség maraton

Újszövetség maraton – fotó: Vörösmarty Színház

A felolvasáson részt vett Vargha Tamás országgyűlési képviselő és dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere is: „Szimbolizálja a város keresztény hagyományait, értékrendjét, és azt, ami bennünket körülvesz, ami gyakorlatilag mi magunk vagyunk a mindennapokban is, de akár az ünnepekben is. És ezen belül az egyik legszebb és legszentebb ünnepe a karácsony, de fontos, hogy ne csak beleessünk ebbe a karácsonyba, hanem az adventi időszakot meg- és át tudjuk élni.”

Újszövetség maraton

Újszövetség maraton – fotó: Vörösmarty Színház

A maratont követően fellobbant az első gyertya lángja a színház adventi koszorúján. A program zárását követően a felolvasás résztvevői Tóth Tamás esperes, Bencze András evangélikus lelkész és Szász Zoltán református lelkész közreműködésével közösen gyújtották meg a színház adventi koszorúján az első gyertyát.

Újszövetség maraton

Újszövetség maraton – fotó: Vörösmarty Színház

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo