Földi Béla Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszttel kitüntetett, Harangozó Gyula-, Jeszenszky Endre-, Táncművészetért-, Táncoktatásért- és Bonis Bona-díjas táncművész, „Az évad legjobb alkotója” (2017), táncpedagógus, koreográfus, a Budapest Táncszínház alapító igazgatója – a Táncpedagógusok Országos Szövetsége által életre hívott Országos Táncművészeti Fesztivál zsűrijének immáron több mint húsz éve oszlopos tagja. A kezdeményezésről beszélgettünk vele.
– Miről szól pontosan az Országos Táncművészeti Fesztivál? Mit csináltok a keretein belül?
– Török Joli, táncpedagógus, táncművész a Táncpedagógusok Országos Szövetségének alapító-elnöke hosszú évekkel ezelőtt észrevette, hogy vannak bizonyos stúdiók, csoportok, mozgalmak és iskolák, amelyek egyfajta szabad mozgást használnak, tanítanak – ez volt a jazz-balett. Az új irányzatot egyébként Jeszenszky Endre honosította meg, amelynek köszönhetően a klasszikus balett órákat jazz órákkal kiegészítve egy egészen új, a korábbiaktól eltérő mozgáskultúra született meg. Ez volt az alapja a mostani amatőr oktatásnak. Mára nagyon sok olyan csoport alakult Magyarországon, kisebb-nagyobb városokban, falvakban, ahol a gyerekek – a műfaji spektrumot is kiszélesítve, hiszen azóta a technikák kibővültek kortárs, modern, hip hop, de még akár karakter elemekkel is – közösségben tanulhatják a táncot.
Joli 1990-ben a Táncpedagógusok Országos Szövetségének égisze alatt összefogta ezeket az egyesületeket, amelyeknek, mintegy ernyőszervezetként lehetőséget biztosított arra, hogy vidéki és budapesti helyszíneken mérjék össze tudásukat. Ez nem csak a versengésről szól, hanem elsősorban arról, hogy az iskolák, a pedagógusok, a különböző korosztályokból érkező gyerekek megnézhessék, hogy más hasonló együttesek hol tartanak, mit lehet egymástól eltanulni, illetve az is nagyon fontos, hogy megéljék a felkészülési procedúrát, majd a színpadi létet. A Fesztiválhoz szerveződött egy zsűri is, amelynek a tagjai a hivatásos létből érkeznek.
– Itt kapcsolódsz te is be a történetbe.
– Igen, több mint húsz éve vagyok tagja a zsűrinek, és nagyon szeretem csinálni, hiszek a kezdeményezésben, abban, hogy ez jó a gyerekeknek. Minden produkciót értékelünk, elmondjuk a tanároknak, koreográfusoknak, hogy mit gondolunk a munkájukról, megpróbálunk olyan kritikával élni, ami a csoportok munkáját előreviheti. Abszolút heterogén a zsűri, más stílusokból jönnek a tagok és a korosztály is különböző, így más-más szemüvegeken keresztül látjuk a műsorszámokat. Kialakítottunk egy precíz pontozási rendszert, ami az esetek többségében az optimális eredményeket hozza.
Mindenre megpróbálunk odafigyelni, nekem például az nagyon fontos, hogy milyen a képzés. Értem azt arra, hogy a pedagógus milyen irányba próbálja fejleszteni a gyerekeket, hogy van-e mód a továbblépésre, hogy akár hivatásos is válhasson a növendékekből.
– Akkor mondhatjuk, hogy az Országos Táncművészeti Fesztivál akár lehet a hivatásos képzés előszobája is? Volt olyan, akit a fesztiválon láttál először, aztán a Táncművészetin találkoztál vele később?
– Igen, volt. A Joli által később életre hívott Nagy Táncválasztóra nem véletlenül talált rá a Táncművészeti Egyetem, rájöttek, hogy mennyire jó dolog az, ha olyan helyeken hirdethetjük a tánc szeretetét, ahol nyitott kapukat döngetünk. Miközben több mint valószínű, hogy nem a táncosok kinevelése a fő cél ezeken a helyeken, hanem a szabadidő hasznos eltöltése, a közösségépítés.
– Mondod, hogy mennyire fontos, hogy ti szakmai véleményt adtok a produkciókról. Látjátok, hogy ezt hasznosítják is a pedagógusok később?
– Abszolút látszik, hogy figyelnek, fejlődnek a produkciók és az alkotók is. Az nem biztos, hogy a gyerekek végigjárják az összes korosztályt, hiszen ez sok mindentől függ. De az, hogy egy-egy csoport fejlődik, az szemmel látható. Technikailag, esztétikailag, formailag és tartalmilag, mondanivalóban – akár ha a zene – vagy a témaválasztást vesszük. Tiszta szemű, tiszta lelkű dolog ez, egy nagyon tiszta ügy.
– Milyen produkciókkal találkoztok?
– Négy korosztály van: gyermek, junior, ifjúsági és felnőtt, emellett pedig kiscsoport és nagycsoport szerint is szét vannak választva a produkciók, ettől az évtől kezdve pedig a szóló és duó is az összes korcsoportban meg lett hirdetve.
Ezeken belül pedig elképesztően széles a paletta. Nagyon nívós klasszikus balett produkciókat láttunk például az elmúlt években, pedig tudjuk, hogy ez a műfaj eleve nehéz vállalás, hiszen nem könnyű odaállni a balettrúdhoz és rendszeresen gyúrni az izmokat. És itt nem lehet csalni, a zsűriben ott ül Szakály György, szóval kiderül, hogy ha a pedagógusok valamit nem jól adnak át. Ha nem okosan készítik fel a gyereket, akkor az komoly térd, boka és csípő problémákat tud okozni, oda kell erre nagyon figyelni. De a kortárs területen is izgalmas technikákkal találkozunk, például próbálják az akrobatikát becsempészni, sokszor igyekeznek valamilyen cselekmény mentén felfűzni a mozgást. Nagyon színes minden verseny műsora.
– Hamarosan kezditek az idei kört. Hogy néz ki a mostani sorozat?
– Március 5-én kezdünk Miskolcon, majd 19-én Oroszlányban, 26-án Szekszárdon, április 9-én pedig Makón rendezünk egy-egy elődöntőt. Ez azért is jó, mert így a környékbeli egyesületek könnyebben be tudnak kapcsolódni. Az itteni nyerteseket meghívjuk a budapesti döntőre, amelynek idén is az Erzsébetligeti Színház ad otthont, májusban.
Az is nagyon fontos, hogy a fesztivál lehetőséget biztosít arra, hogy a szülők, barátok, testvérek megnézhessék a növendékeket munka közben, nem csak szájhagyomány útján terjed, hogy mit csinált a gyerek hétvégén. Nagyon bízunk benne, hogy a covid sem fog már közbeszólni, reméljük, hogy sokan lesznek, és a gyerekek örömére – mert ez a legfontosabb – meg tudjuk tartani az idei sorozat minden állomását.
– Mit tanácsolsz előzetesen a résztvevőknek?
– ANe veszítsék el a célt, mindig az legyen a szemük előtt – ami a részvétel maga. Mindig hangsúlyozom a pedagógusoknak, hogy a gyerekeknek aközben, hogy 100%-osan koncentrálnak és mindent megtesznek a győzelemért, meg kell érteniük, hogy nem lehet mindenki első. És ezzel nincs semmi probléma, az a lényeg, hogy itt vagy, dolgoztál, és a tapasztalatokból tanulva haladhatsz tovább. Szóval ez a legfontosabb: az ottlét.
