Február 18-án Békéscsabán, egy nappal később pedig a budapesti Zeneakadémián játssza Pusker Júlia Britten ritkán hallható Hegedűversenyét. A fiatal művésszel a darab kihívásairól és az Óbudai Danubia Zenekarhoz fűződő két évtizedes viszonyáról beszélgettünk.
– Hosszú ideje foglalkozol Britten Hegedűversenyével. Mit jelent számodra ez a darab?
– A koronavírus első hulláma alatt kezdtem el tanulni a darabot, így az emlékeimben nagyban összekapcsolódik azzal az időszakkal. Akkor nagyon távolinak, majdnem elképzelhetetlennek tűnt, hogy egyszer ismét visszamehessünk a koncerttermekbe zenét játszani, illetve hallgatni.
– A darabbal kapcsolatban gyakran kerül elő az „ördögi nehézségű” jelző. Ezzel mennyire értesz egyet?
– Szeretnék vele kevésbé egyet érteni, de sajnos így igaz. Különösen a második tételben vannak olyan részek, amik közel vannak a játszhatatlan kategóriához, de azt hiszem, hogy kellő tapasztalattal és tudással azért semmi sem lehetetlen.
– A versenyművet két koncerten is hallhatjuk tőled, méghozzá az Óbudai Danubia Zenekarral közös koncerten. Velük és Hámori Mátéval milyen a viszonyod?
– A Danubia Zenekarral lassan 20 évre nyúlik vissza az ismeretségünk. Életem első teljes versenyművét zenekarral velük adtam elő a Zeneakadémia Nagytermében. Még most is úgy emlékszem rá, mintha tegnap lett volna. Mátéval is többször volt alkalmunk együtt dolgozni, egyike azon karmestereknek, akivel igazán élvezetes a zenélés. Valódi kamarapartner, eddig még mindig nagyon gyorsan sikerült megtalálnunk a közös hangot. Ezen kívül azt is nagyra tartom benne, hogy mindig keresi a lehetőséget és az alkalmat, hogy olyan műveket is megismertessen a közönséggel, amit csak ritkán, vagy egyáltalán nem is játszanak.
– A koncertnaptáradat nézve nagyrészt Belgium és Magyarország között ingázol. Hol érzed otthon magadat?
– Jelenleg Berlinben élek, ahova múlt novemberben költöztem, koncertekről jelenleg oda térek vissza. 19 évesen mentem ki tanulni Angliába, ami nagyban megváltoztatta az otthonról kialakult képemet. Haza most is csak egy van, ami mindig Magyarország marad, de az otthon kérdése a sok utazás és költözés miatt kicsit képlékeny lett. Ott próbálom magam otthon érezni, ahol éppen vagyok.
– Korábban arról beszélgettünk, hogy csak előre érdemes tekinteni, az újabb kihívások felé. Jelenleg mi az, ami előtted áll?
– Márciusban, ha a koronavírus nem szól ismételten közbe, bepótoljuk az elmaradt koncerteket Belgiumban. Brahms Kettősversenyét és Paganini D-dúr hegedűversenyét játszom, valamint A négy évszakot Vivalditól. Áprilisban egy 10 koncertes sorozatban veszek részt öt nap alatt a Brüsszeli Filharmonikusokkal, ami mind fizikailag, mind szellemileg kihívás lesz.
– Júniusban rendezik meg Debrecenben az első Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Versenyt. A zsűri elnöke mestered, Pauk György lesz. Számos tapasztalattal a hátad mögött mit tanácsolnál a versenyzőknek?
– Talán azt, hogy a versenyig vezető út legyen a céljuk. A befektetett munka sosem vész el, sokszor hónapok, akár évek után derül igazán ki, mennyit is nyertünk magával a felkészüléssel. Én ezt látom a verseny valódi értelmének és céljának.
