Gyermekek és felnőttek generációi zárták már szívükbe Csipikét, akinek történeteit – Cooperának köszönhetően – hamarosan egy családi opera formájában láthatja majd a közönség. A készülő mű kapcsán a szerző, Fodor Sándor lányát, jogörökösét, Fodor Esztert kérdeztük.
– Van kedvenc karaktere, kedvenc részlete a Csipike-mesékből? Ha igen, miért éppen ők, miért éppen azok a részek?
– Nagyon szerettem azt a részt, amikor Kukucsi éjnek idején megjelent Csipike ágyában, és ahogy ott, Csipikénél „vendégeskedett”. Egyik ámulatból a másikba lehet esni, amikor azt olvassuk, hallgatjuk. Gyerekként sokat nevettem rajta. Ez ma is így van, de most erősebben rezonál bennem a tehetetlenség érzése, amivel az ember egy ilyen barátot kezelni próbál. Mai fejjel nem biztos, hogy olyan szelíden és megértően tudnám fogadni Kukucsit az ágyamban, ahogyan azt Csipike tette.
– Már a megjelenés előtt is olvashatta Csipike kalandjait?
– Édesapám felolvasta őket nekem. Remek páros voltunk: ő nagyon szeretett felolvasni, én pedig mindig szívesen hallgattam, ahogy mesélt. És milyen illatosak voltak a nyomdából frissen érkezett tiszteletpéldányok! Jó volt forgatni azokat az új köteteket. Minden családtagnak, barátnak dedikált a könyveiből. Örömmel osztogatta őket, egészen addig, amíg ki nem fogyott belőlük.
– Ismerte az egyes karaktereket megihlető valós személyeket?
– Ismertem Szász Imrét (Csipikét), illetve a családját, Madarat és Nyulat. Az első magyarországi kirándulásomon el is vitt hozzájuk édesapám. Réz Pállal (Réz Úr) is találkoztam egyszer, még kisgyerek koromban, de ez az emlék nagyon halovány.
– Csipike történeteiben az erdő és a természet központi téma. Önök is mindig szoros kapcsolatban éltek a természettel, az erdőkkel, a hegyekkel?
– Édesapám a természetben tudott igazán kikapcsolódni. Mindig is szeretett kirándulni, gyerekkora óta része volt az életének. Sokat járt horgászni, főleg pisztrángászni szeretett. Az erdélyi hegyek annyira varázslatosak! Ki ne szeretne beléjük?! Nemcsak minket, Bévikét és Besztikét vitt magával erdőt járni, gombászni, málnát és áfonyát szedni, őzeket meglesni, de nagyapa korában az unokáira is átragasztotta a hegyek, erdők, mezők, vizek iránti szeretetét.
– Említette Bévikét és Besztikét. Hogyan alakult ki az Ön és a nővére, Fodor Éva nevéből ez a két becenév? Miért éppen B betű került Évike és Esztike neve elé?
– Bévike és Besztike két kis mókus volt, akik a gyerekkorunk kedvenc meséinek főszereplőiként bennünket személyesítettek meg, és akiknek a kalandjait sajátjainkként élhettük át. Én legalábbis mindig nagyon bele tudtam élni magam a történetekbe, amelyeket édesapám mesélt nekünk. Nem tudom, hogy miért éppen a B betű került a becenevünk elé, de ahogy próbálgatom a mássalhangzókat, tény, hogy talán ez hangzik a legjobban. Ráadásul az ABC elején van, nem kell sokat pörgetni a betűket.
– Csipikét is sajátos szókincs jellemzi, gyakran alkot új szavakat, és előszeretettel használ a megszokottól eltérő szövegkörnyezetben egy-egy kifejezést. A játékos nyelvhasználat láthatóan jellemző volt az édesapjukra. Honnan meríthetett vajon ötleteket?
– Valóban jellemzője volt édesapámnak a magyar nyelv játékos használata. Úgy vélem, mindezt a szülőföldjéből merítette, hisz a székely emberek rendkívül leleményesek a vicces nyelvhasználatban. Egyedülálló humoruk van.
– Olvasta már esetleg az operaelőadáshoz készült szöveget és hallotta a zenét?
– Lehetőségem volt belehallgatni egy kis zenei részletbe. Ez igen varázslatosan teremti meg az erdei hangulatot. A többit még nem ismerem, remélem hasonlóan gyönyörű lesz. A szövegkönyvnek olvastam a még nem végleges változatát, ami szintén nagyon tetszik. A szövegírók meghatóan szépen nyúltak az eredeti szöveghez, annak szellemében írták át a művet úgy, hogy a zenei nyelvet szolgálni tudja. Ezért nagyon hálás vagyok.
A mű megírásához az Emberi Erőforrások Minisztériuma nyújtott támogatást a Petőfi Kulturális Ügynökségen keresztül.
